14. Ki az a Kim Jong In?

A tömeg, érdeklődve súgott össze, miután percek teltek el a válaszom nélkül.
- Do! Élsz még? - hallottam Luhan hangját. Nem értettem miért vagyok zavarban, de abban voltam. Nagyon.
- Kyungsoo? Mi a válaszod? - lépett közelebb az előbbi pasi. Meredtem Kaira, aki szomorú szemekkel nézett le rám. Mit is mondott Luhan? Hogy fontos az őszinte megbánás? Muszáj volt válaszolnom, mert már kezdett kínos lenni ez a csönd.
- Megbocsátok. - motyogtam, mire mindenki tapsolni, meg fütyülni kezdett, de Kai érzékelhette, hogy bajom van, mert nagyon műmosolya volt. Miután a tömeg ismét kezdett szétszóródni, kimentem az erkélyre, hogy kiszellőztethessem a fejem. Kicsit hideg volt, de kabátban nem fáztam. Hallottam, hogy kinyílik az ajtó és mellém lépett valaki.
- Miért nem mondtad? - szegeztem neki a kérdést.
- Mert tudtam, hogy máshogy álltál volna hozzám, ha elmondom. - válaszolt.
- Megint hazudtál! Miért volt ez jó? Van még valami amit nem tudok? - fordultam felé.
- Nincs. - rázta meg a fejét.
- Az a baj, hogy már nem tudok hinni neked. Azt sem tudom ki vagy!
- Még mindig én vagyok! Csak kiderült a nevem. - nézett rám.
- Szeretném elhinni, de nem megy! Belefáradtam! Elegem van belőled Kai! - vetettem oda neki. Láttam rajta, hogy elszomorodott.
- Pedig tényleg kedvellek! Őszintén kedvellek! - ismételte magát.
- Nem érdekelsz!
- Do!
- Kai, elég! Nincs energiám veled beszélgetni!
- Kérlek hyung!
- Fejezd be! - szóltam rá, de nem állította le magát.
- Hyung!
- Kai elegem van belőled! Sosem tudom mikor mondasz igazat, vagy mikor hazudsz! Hagyj békén!
- Do!
- Jó, ha te nem mész, akkor majd én... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Kai megragadta a csípőm és erőteljesen magához rántott. Először küzdöttem a szabadulásért, de hamar feladtam. Kai

nemcsak, hogy erősen szorított, de annyira jól csókolt, hogy nem akartam elválni ajkaitól. Egy ideig hol felső, hol alsó ajkaimat szívogatta, majd bebocsátást kért a száma, amit készségesen meg is adtam neki. Nyelve egyből táncra kérte az enyémet és hihetetlen technikával parádéztak a számban. Hihetetlen érzés volt. Már nem tudtam, mibe kapaszkodjak, hogy ne vágódjak el. Kezeim végül tincseibe fonódtak, míg az ő karjai a derekamat ölelték. Alig kaptam levegőt, így elvált tőlem egy kicsit, hogy oxigént juttathassak a tüdőmbe. Nekinyomott a korlátnak és újra csókba vont. Én pedig hagytam. Hagytam, hogy ajkai lejjebb haladjanak a kelleténél és megszívják a nyakamat, mire hangos sóhaj szakadt föl belőlem.
- Szeretlek! - sóhajtotta, mikor visszatért a számhoz. Ekkor realizáltam, hogy mi is történt tulajdonképpen. Ellöktem magamtól Kai-t és riadtan néztem rá. Ő egyszerre pillantott rám vágyakozón és ijedten.
- Én hazamegyek. - közöltem. Elhaladtam mellette, de elkapta a csuklóm és visszafordított magához.
- Do, ne haragudj! - kitéptem karom a szorításából és mint aki meg sem hallotta, mentem egyenesen a bejárathoz, hogy aztán végre hazajuthassak.
- Do, minden rendben? - jöttek utánam a többiek, de lehagytam őket és felszálltam az első buszra, ami jött.
Otthon, egyenesen a fürdőbe mentem és letusoltam. Gyorsan bemásztam az ágyamba és kalapáló szívemre tettem a kezem. Már végképp nem értettem semmit. Főleg az érzelmeimet. Tetszett amikor megcsókolt, ez kétségtelen. Mégis, valahogy az egész olyan fura volt. Összegeznem kellett a dolgokat, főleg azt, hogy Kai, aki engem folyton beszólt a főztömre és az agyamra ment, és Jongin, akiért úgy rajongtam és annyi szépet írt rólam, egy és ugyanaz a személy. Számomra ezt még emészteni kellett, időbe került, mire felfogtam, hogy mi is van.
Este, természetesen egy szemhunyásnyit sem aludtam és reggel hullafáradtan keltem. Elmentem Mentáért és otthon beleástam magam a munkámba. El kellett terelnem a figyelmem az érzéseimről. Ez a tervem akkor hiúsult meg, mikor kopogtattak az ajtómon és Chanyeol, Baekhyun, Luhan és Sehun lépett a házba, azzal a szándékkal, hogy ők most velem töltik a napot. Kissé megszeppenve álltam előttük és nem tudtam, mit is mondjak, mire a konyhámba vetették magukat és mindenki keresett magának valami elfoglaltságot. Chanyeol megmosta a zöldségeket, Baekhyun felvágta őket, Sehun a rizzsel meg a hússal foglalkozott és közben végig szemmel tartotta Luhant, aki Mentával kezdett játszani. Döbbenten figyeltem az eseményeket.
- Mit álldogálsz ott? Te vagy a főszakács, tessék dolgozni! - vigyorogtak rám. Bizonytalanul léptem én is a pult mögé és folyamatos utasításokat adtam a többieknek, mit, hogyan kell csinálni. Az ebéd így hamarabb elkészült és leülhettünk enni. Még sosem voltak ennyien nálam, így szokatlan volt a sok ember, de élveztem. Nagyon jó hangulatban telt a délután és estefelé megnéztünk pár filmet,

majd olyan tizenegy magasságában, mindenki készülődni kezdett.
- Kösz srácok! Hálás vagyok! - mosolyogtam rájuk, de ők csak legyintettek.
- Semmiség! Igazából, az egész Luhan ötlete volt. - magyarázta Baekhyun.
- Tegnap láttam, hogy zaklatott vagy és ilyenkor nem jó, ha egyedül van az ember! Hidd el, tapasztalatból beszélek! - vigyorgott. Közelebb léptem és mindkettejüket átöleltem. Miután elmentek, gyorsan elmosogattam és egy könyvvel a kezemben, beültem a kanapémba. Alig kezdtem bele az olvasásba, mikor halk kopogást észleltem. Menta felpattant mellőlem és izgatottan rohant az ajtóhoz. Fura! Még sosem csinált ilyet! Állapítottam meg. Letettem a regényt, lassan az ajtóhoz sétáltam és a lélegzetem is elállt, mikor megláttam ki áll előttem.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem, totál lesokkolódva.