12. Ki az a Kim Jong In?

Sehun:
Szinte ugrálva mentem haza. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy megbocsát nekem. Tényleg... Miért bocsátott meg ilyen hamar? Kezdtem el tanakodni, mikor hazaértem.

- Neked, meg mi bajod? - kérdezte Jondin. - Pont úgy viselkedsz, mintha örülnél valaminek.
- Pedig nem. - vágtam szomorú fejet. Ha van valami, amire nem akarom, hogy rájöjjön, hát az ez. Akkor jobban kiakadna rám, mint amennyire most van. Este, még írtam egy sms-t Luhannak, hogy holnap reggel találkozhatnánk, amire igennel felelt. Gyorsan lefürödtem és másnap már indulhattam is. Egy kis sétát terveztem a parkban, hogy tudjunk beszélgetni kicsit. Sikerült időben odaérnem, de Luhant nem találtam. Körülbelül egy fél órát vártam rá, mire megérkezett.
- Szia! - lihegte. - Bocsi, hogy késtem, csak idefele, találkoztam egy nénivel és megkért, hogy segítsek neki hazacipelni a cuccát.
- És te segítettél. - vigyorogtam, mire bólintott. Közelebb léptem és szorosan megöleltem.
- Annyira cuki vagy, hogy az valami hihetetlen. - vigyorogtam.
- Most miért? - kérdezte értetlenül, de nem adtam választ. - Egyébként... Miért bocsátottál meg ilyen hamar? - kérdeztem egy kis idő múlva, miután elindultunk.
- Mert megbántad. - vont vállat.
- Na jó, de az előző partnereidnek nem engedtél, vagy rosszul tudom? - pillantottam rá, mire tekintetét az enyémbe fúrta.
- Az előző partnereim nem kértek bocsánatot. - közölte. Ledöbbentem.
- Hogy...?
- Te vagy az egyetlen. - megindultan néztem rá, majd megragadtam és hosszasan megcsókoltam.
- Soha többé nem bántalak meg! Megígérem. - súgtam a fülébe. Megbeszéltük, hogy a kapcsolatunkat titokban tartjuk, hiszen Do megölne, ha ezt megtudná. Azt hiszem ez így a legjobb.

Kyungsoo:
Nagyon dühös voltam. Napokig forrt az agyam, de ami nagyon furcsa volt, hogy Luhan egyáltalán nem tűnt levertnek. Sőt. Sosem láttam még ennyire jó formában. Többször is megkérdeztem, hogy mi az oka ennek a nagy örömnek, mire azt felelte, hogy mi értelme szomorkodni egy ilyen gyönyörű napon? Hát... Ha ő mondja... Minden esetre, én befogtam az egyik pincérem, hogy foglalkozzon Mentával és én is végeztem a dolgom. Őszintén, furcsa volt ez a nyugalom. Már hozzászoktam, hogy Kai folyton zaklat és beszól. Szinte hiányzott. De jobban haragudtam Kai-ra annál, minthogy megbocsássak. Egyik hétvégén, éppen a számlákat írogattam, mikor kopogtattak az ajtómon. Értetlenkedve nyitottam ki és tágra nyíltak a szemeim. Baekhyun állt előttem, furcsa arckifejezéssel.
- Szia!
- Szia! Bemehetek? - kérdezte. Odébb léptem és kíváncsian figyeltem, ahogy leveszi a cipőjét és belép a nappaliba.
- Mit szeretnél? - kérdeztem, mikor utolértem őt. Megfordult és rám pillantott.
- Bocsánatot akarok kérni amiért nem szóltam Sehunról és Luhanról. - sütötte le a szemeit. - Csak... Tényleg zavart, hogy Luhant úgy kezeljük, mintha az öcsénk lenne, pedig ő az idősebb.
- Én megértem, de nagy hülyeséget csináltál! - fontam össze a karjaimat.
- Sajnálom.
- Én megbocsátok. De Luhannal is beszélned kell. - szóltam rá.
- Persze! Tudom. Tegnap reggel voltam nála. Nagyon jókedvében volt. - mosolyodott el.
- Igen. Nem tudom mi van vele mostanság, de vigyorog mint a tejbetök! - nevettem el magam. Megkínáltam teával, majd távozott. Mielőtt elment volna, átnyújtotta a postát.
- Találkoztam a postásoddal és odaadta. - intett, majd rohant is. Visszamentem a házba és felbontottam a borítékot.

"Tisztelt Do Kyung Soo!
A Nemzeti Szakácsok Szövetsége és a Koreai Ételkritikusok, tisztelettel meghívják Önt estélyünkre, ahol a legkülönbözőbb fogásokat élvezhetik vacsorára. Az estély, november 10-én kerül megrendezésre, este hét órától, egészen éjfél utánig. Reméljük el tud jönni. A meghívó, egy személy belépésére jogosít.
Tisztelettel: NSzSz és KÉ!"

Hm... Ez érdekesen hangzik! A levélben, leírták a helyszín is, így a naptáramra néztem. November tizedike, szombatra esett és a jövőhéten lesz. Az mondjuk kicsit kellemetlen, hogy csak én mehetek, szívesen vittem volna a többieket, de végül is, így sem lesz rossz. Izgatottan mentem a fürdőbe és zuhanyoztam le. Alig vártam, hogy eljöjjön a hétvége. Nekem sem fog ártani, ha végre kimozdulok egy kicsit.
A hét, gyorsan elrepült. Persze, még mindig nem szoktam hozzá, hogy Kai nélkül kell hazajönnöm, ami egyre inkább zavart. Miért agyalok rajta ennyit? Talán hiányzik? Össze-vissza kavarogtak bennem a gondolatok, de nem tudtam megmondani, mi is történik bennem. Amikor aztán eljött a szombat, gyorsan felöltöztem és olyan hat körül, el is indultam. Mentát átpasszoltam az egyik munkatársamnak és kis késéssel, sikerült beesnem a fogadásra.
- Jó estét uram! Levehetem a kabátját? - kérdezte az egyik fiatal fiú, ahogy beléptem az épületbe. Bólintottam és átadtam neki a ruhadarabot. Beléptem a terembe és csodálkozva néztem körbe. Csodálatos volt. A rengeteg elegáns ruhába öltözött ember, a kristálycsillárok, a pincérek, ahogy fel-alá rohangáltak... Egyszerűen mesés volt. Elvettem egy pohár pezsgőt és beleittam. Nézelődni kezdtem és hirtelen megakadt a tekintetem valakiken.

- Do? - pislogott rám a colos.
- Ti mit kerestek itt? - csodálkoztam és Baekhyunékhoz léptem.
- Egy haverom kritikus és hozhatott vendégeket. - vigyorgott Chanyeol.
- Ó, értem. - bólintottam. Épp beszélgetni kezdtünk, amikor a távolból ismerős hang ütötte meg a fülem. Odakaptam a tekintetem és padlót fogtam a látványtól. Sehun és Luhan beszélgettek, tőlünk kicsit távolabb. Mintha nem is történt volna köztük semmi.
- Ezek...? - döbbentem le. Baekhyunékra pillantottam, akik lesütötték a tekintetüket. Ez tipikusan a mi tudtuk nézésük volt. Össze voltam zavarodva. Először is, mit keresnek ők itt? Másodszor, mióta vannak ilyen jóban? Mi folyik itt?