14. Game in the hospital

Luhan:

Miután bevittek a gyengélkedőre, Lay segített leápolni a sebeim. Kötést tett szinte minden testrészemre, majd Baekhyunt is megvizsgálta. Miután kiment, a fiatalabb egy széket húzott az ágyamhoz és leült hozzám. Egy ideig nem szólt semmit, így csak a folyosóról beszűrődő hangokat hallgattuk. Cipőkoppanások, halk beszélgetéseket hallottunk az ajtó keresztül.

- Izé... - kezdett bele Baekhyun. - Szóval... Hálás vagyok! - vett mély levegőt. Elmosolyodtam.

- Nincs miért! Te is megtetted volna értem! - feleltem. Baekhyun a földre pillantott.

- Őszintén? Nem valószínű! - kissé megütközve hallgattam. - Ha rajtam múlt volna, lehet, hogy hagytalak volna meghalni. Mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. - mivel láttam rajta, hogy nagyon maga alatt van, kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét. Bűnbánóan pillantott rám.

- Tudod miért nem hiszem, hogy ez nem igaz? - Baek megrázta a fejét. - Mert utána nem hagytál ott! Ha komolyan gondoltad volna amit az előbb mondtál, nem próbáltál volna meg segíteni, hanem elfutottál volna! De nem ezt tetted és ezért hálás vagyok! - Baekhyun a szemeimbe meredt. Könnyek csorogtak le az arcán, majd a nyakamba ugrott. Szavak nélkül is megértettem, hogy számára ez az ölelés mit jelentett. Barátjává fogadott és ez nála hatalmas szó volt. Viszonoztam az ölelést, majd elváltunk egymástól. Beszélgettünk még egy ideig, majd nyílt az ajtó és Chanyeol, meg Sehun lépett a szobába. Elmeséltük... Illetve Baek elmesélte nekik, hogy mi történt, majd ők is értesítettek minket a legújabb hírekről. Én nem igazán tudtam, hogy miről van szó, szóval kicsit értetlenül néztem hármukra. Baekhyun be akart avatni a dologba, de Chanyeol kirángatta, mivel állítólag valami "nagyon fontos" megbeszélnivalója volt vele, így Sehunnal kettesben maradtunk.

- Szóóóval? Mi is van? - kérdeztem. Valamiért Sehun közelében kicsit zavarban éreztem magam, de ahogy láttam, ő sem volt másképp, annyi különbséggel, hogy Sehun megpróbálta leplezni és ez többnyire sikerült is neki. A fiú leült arra a székre, amin azelőtt Baekhyun üldögélt.

- Seohyun, Xiumin és Tao csapatában volt, de meghalt. Kell valakit a helyére keríteni és úgy tűnik, a két vezető rá is állt a témára, csakhogy úgy tűnik, más elképzeléseik vannak. - magyarázta a fiatalabb.

- És ki az a Jessica? - tettem fel a következő kérdést.

- Legjobban úgy tudnám megfogalmazni, hogy Kris lelki társa. - bólintottam.

- Ők... Szóval ők, úgy voltak? - az "úgy" szót, megnyomtam kicsit, hogy Sehun értse a célzást. A fiú először nem értette, majd hamarosan leesett neki, hogy mire akarok kilyukadni.

- Ó, nem! Nem, nem, nem! Jessica és Kris sosem éreztek többet egymás iránt, mint barátság, vagy testvéri szeretet. Nagyon kötődnek egymáshoz, de abszolút kizárt, hogy együtt lennének. - egy "o"-t formáltam ajkaimmal, jelezve, hogy megértettem.

- Mondjuk, megértem!

- Mit? - kérdezte Sehun.

- Tudod, ezen a helyen tényleg arra kell alapozni, hogy vagy te halsz meg, vagy az aki közel áll hozzád, így nagyon mély kapcsolatokat nem érdemes kialakítani! - Sehun elnevette magát.

- Az a meglátásom, hogy túl sok időt töltöttél Baekhyunnal! - elmosolyodtam.

- Baekhyun kedves srác! Csak meg kell érteni a gondolkodás módját! - mondtam.

- Azt hiszem, ez az, ami nekem soha nem fog menni! - nézett rám Sehun.

- Soha nem mondd, hogy soha! - egy kis csend telepedett ránk, majd újra megszólaltam. - Egyébként, köszönöm!

- Mit? - vonta fel a szemöldökét Sehun.

- Mindent! Először is azt, hogy megmentettél és nem akartál gondolkodás nélkül megölni! Aztán a pulcsid, meg úgy mindent! - mosolyogtam rá. Sehun közelebb hajolt és megsimogatta az arcom.

- Nem kell megköszönnöd! Örülök, hogy találkoztam veled! - mosolyogva néztünk egymásra, majd egyszerre akartunk megszólalni, de hirtelen nyílt az ajtó és egy veszettül szép lány lépett a szobába.

- Elnézést! Zavarok? - kérdezte kicsit meglepetten. Sehun riadtan nézett rá, majd úgy távolodott el tőlem, mintha áramot vezettek volna belé.

- Nem! Mit csinálsz itt? - kérdezte Sehun. A lány vállat vont.

- Most épp ráérek és gondoltam megkereslek! Nem akarsz beszélgetni? - Sehun rám pillantott, majd visszanézett a lányra, bólintott és felállt.

- Később még benézek! - búcsúzott Sehun, majd kiment a számomra ismeretlen lánnyal. Kissé megbántottan dőltem a hátamra. Jó! Akkor aludjunk! Gondoltam magamban és megpróbáltam pihenni, de nem jött álom a szemeimre. Ki lehetett az a lány? Tanakodtam. Úgy tűnt, közel áll Sehunhoz, vagy legalábbis nem közömbösek egymásnak! Nyugtalanul fordultam a másik oldalamra. Ugyan miért érdekel ez engem? Megráztam a fejem, hogy kiverjem a hülyeségeimet az agyamból, de elfelejtettem, hogy az is megsérült, így szisszenve kaptam a halántékomhoz. Az lesz a legjobb, ha most azonnal elalszom! Határoztam el. Egy bő órányi forgolódás után, sikerült álomba szenderülnöm és csak akkor ébredtem fel, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó és valaki belép rajta.
- Felébresztettelek? - kérdezte Baekhyun, mikor leült mellém.
- Igen! De semmi baj! Nem aludtam valami jól! - feleltem.
- Mi a baj? - kérdezte a fiú.
- Hát... Nem is tudom! Hülyeség! - legyintettem. Baekhyun azonban nem hagyta annyiban.
- Mondd el! Lehet tudok segíteni! - elhúztam a szám.
- Igazából, nem is tudom mi a baj! Egyszerűen csak... Áh, mindegy!
- Nem mindegy! Mi van? - kérdezte Baek és belehajolt a képembe.
- Hát... Igazából, csak annyi, hogy épp beszélgettünk Sehunnal és bejött egy lány, majd leléptek. Nem nagy ügy! Csak kicsit zavart, hogy itt hagyott ennyi! - feleltem. Baekhyun elgondolkodott.
- Egy lány? Hogy nézett ki?
- Hosszú, barna haja volt! Vékony és nagyon szép! - magyaráztam.
- Szerintem az Juhyeon, de mi csak Irene-nek becézzük! - kérdőn néztem a fiatalabbra.
- És ő ki?
- Sehun barátnője! - megütközve hallgattam.
- A... Barátnője?
- Jaj, hát nem hivatalosan vannak együtt, de mindenki tudja róluk, hogy összejárnak! - bólintottam. Hát ezért lett olyan fura a levegő! Állapítottam meg. Baekhyun hirtelen a kezemre rakta az övét.
- Esetleg... Ez volt az ami zavart? - nem feleltem. Nem tudtam, mit is mondhatnék.
- Szóval ez volt a bajod! - Baekhyun szemei úgy csillantak meg, mintha valami nagy dologra jött volna rá.
- Most mire akarsz kilyukadni? - kérdeztem.
- Neked tetszik Sehun! Igaz? - elvörösödtem, ahogy elképzeltem a fiút. Baekhyun elvigyorodott.
- Igazam van! - vigyorgott. - Szóljak neki?
- Ne! - kiáltottam fel, majd halkabban folytattam. - Vagyis, ne! Ha Irene-vel van, akkor mindegy, meg amúgy is, igazat kell adnom neked abban, hogy nem szabad túlságosan kötődnünk az emberekhez! - hárítottam zavartan.
- Igen, de azért nem árt, ha néha van kivel levezetni a feszültséget! - bökött oldalba, mire elvörösödtem. Épp mondani akartam valamit, de nyílt az ajtó és Sehun lépett a szobába. Haja kócos volt, inge félregombolva csüngött rajta. Baekhyun rám pillantott, majd a fiatalabbra.
- Akkor én megyek! Még jövök! - kacsintott rám. Mielőtt elhagyta volna a szobát, könyökkel úgy oldalba lökte Sehunt, hogy a fiú kissé meggörnyedt.
- Ennek mi baja? - kérdezte ahogy leült az ágyamra. Vállat vonva jeleztem, hogy nem tudom.
- És veled mi van? - kérdezte.
- Hát, a fájdalmaim elmúltak. Nem tudom mi volt abban a kenőcsben, de jót tett! - mosolyodtam el.
- Lay egy varázsló! Bárkinek bármi baja van, ő meg tudja gyógyítani! - vigyorgott Sehun is. - Sokszor azt hiszem, hogy gyógyító erővel van megáldva, csak titkolja! - felnevettem.
- Akárhogy is csinálja, ügyes! - beszélgettünk még egy kicsit, de aztán megjelent Yixing és leellenőrizte, hogy minden rendben van-e? Épp kitessékelte Sehunt az ajtón, mikor Xiumin rontott be hozzánk, rettenetesen feldúlt arccal. Ezt kihasználva, Sehun visszaült az ágyamra, mialatt Lay és Xiumin a folyosóra mentek. Én csak ültem, nem szóltam semmit.
- Minden rendben? Olyan komor lettél hirtelen! - meredt rám Sehun. Megráztam a fejem.
- Félre van gombolva az inged! - mutattam a ruhadarabra. Sehun zavartan igazította meg öltözékét.
- Akkor... Semmi baj? - kérdezte kissé elpirulva. Nemet intettem a fejemmel.
- Jól vagyok! Bár kicsit elfáradtam, szóval ha nem gond, alszom! - nyújtózkodtam. Sehun bólintott.
- Jól van! Akkor... Majd még jövök! - mosolyogva bólintottam, majd hátat fordítva a fiúnak, aki kicsit állt még fölöttem, majd kiment. Lehunytam a szemeim. Na, jó! Az oké, hogy azt mondtam pihenni szeretnék, de egyáltalán nem voltam fáradt. Nagy sóhajjal fordultam a hátamra és álmot erőszakoltam a szemeimre.