19. Game in the hospital

Xiumin:
Jessica és Kris sokáig búcsúzkodtak. Mi már kint vártuk a lányt Taoval, s közben beszélgettünk.
- Szerinted túléli? - kérdezte Tao.
- Az A épületbe megyünk, ahol a legveszélyesebb betegek vannak. - feleltem. A fiatalabb bólintott.
- Tehát nem!
- Nem tudom! Reméljük a legjobbakat! - sóhajtottam fel.
- Te is tudod, hogy amint belépünk az épületbe, végképp nem leszünk biztonságban és Jessica egyáltalán nem jó terepen.
- Muszáj erről beszélni? Én sem örülök, hogy így alakult, de bizonyára Taeyeonnak jó oka volt rá, hogy Jessicát választotta. - morogtam. Tao dühösen nézett rám. Nagyon kedvelte Krist, így bármi ami fájdalmat okozott a vezetőnek, arra ugrott.
- Jó oka? Maximum annyi, hogy nem kedvelte, de ezért megöletni valakit...
- Tao! Elég! - szóltam rá erélyesen. - Igen, Taeyeon egy enyhén szólva rossz döntést hozott, de mit tehetnénk? Próbáljunk meg kicsit pozitívan hozzáállni a dolgokhoz!
- Pozitívan, mi? Fogadok, ha Chen lenne velünk Jessica helyett, már őrjöngenél az idegtől!
- Cöh! - fintorodtam el. - Azért ne felejtsd el, hogy Chen is terepen van, így bármikor elveszíthetem. - világosítottam fel. Tao nem szólt többet, aminek örültem, tekintve, hogy Jessica épp ekkor lépett ki az épületből. A ködbe burkolózva, lassan és csendesen indultunk meg az A épület irányába.
Már messziről is hallottuk az őrült kiabálásokat, nyögéseket és egyéb hangokat. Lánccsörgés, rácsráncigálás. Jessicára néztem, aki megborzongott, de arca kifejezéstelen maradt. Legszívesebben azt mondtam volna, forduljon meg, menjen vissza, de nem tehettem. Nem küldhettem vissza, hiszen akkor megszegtem volna az ígéretem, miszerint mindig a vezetőre hallgatok és teljesítem a parancsát, bármi is legyen az. Ezen kívül, idekint sem volt sokkal biztonságosabb, így nagyot nyelve, Taoval közrefogtuk Jessicát és beléptünk a pokolba.
A hangok egyre erősebben hallatszottak. Már én is féltem.
- Menjünk a második emeletre! Hátha ott kevésbé vészes! - javasolta Tao halkan, ahogy elhaladtunk a folyosón. Két oldalt, ajtók sorakoztak, melyeken csak egy kis, téglalap alakú üvegablak foglalt helyet. Ez arra funkcionált, hogy az ápolók és orvosok, benézhessenek, hogy minden rendben van-e és felkészüljenek a beteg esetleges reakcióira. Nagyon nyomasztó volt. Minden ilyen kis ablakhoz, egy-egy beteg tapadt és értelmetlen mondatokat zagyváltak, kiabáltak, sőt, volt aki verte az ajtót. Felsiettünk a lépcsőkön.
- És most merre? - kérdezte Tao.
- Előre! Ha bármi, vagy bárki az utunkba áll, megöljük! - a fiú bólintott és elindultunk a folyosón. Zavaróan nagy volt a csönd.
- Kezdek félni! Túl nagy a csend! - jegyezte meg Tao. Bólintottam.
- Én is erre gondoltam! - alig mondtuk ki, Jessica éles sikolya töltötte meg a folyosót. Egyszerre fordultunk a lány irányába. Megtámadták. Egy magas, izmos férfi volt. Csak nadrágot viselt, kezében valami fűrésszerű valamit tartott. Épp sikerült elkapnom a lányt, mielőtt eleshetett volna. Megragadtam és magam után vonszolva rohantunk végig a folyosón. A férfi követett minket.
- És most? - kérdezte Tao. Mivel a folyosó lassan kezdett a végéhez közeledni, egyetlen megoldást láttam.
- Ugranunk kell! - mondtam. Tao értette a célzást.

Begyorsított és lehagyott minket, majd a következő pillanatban eltűnt szem elől. A folyosó végén egy ablakot láttunk és furcsa mód, nem volt rajta rács. Tao nem vacakolt a kinyitással. Egy ugrással kitörte és az ég tudja hol végezte. Alig értünk oda a lánnyal, egyszerűen megfogtam és kilöktem rajta. Én is ugrani akartam, de a férfi elkapott. össze-vissza hadonászott a fűrészével, én pedig megpróbáltam, ha nem is megölni, de legalább megsebezni. Védül sikerült elkapnom a nyakát. Két hüvelykujjam rászorítottam az ádámcsutkájára és mélyen benyomtam. A férfi alig kapott levegőt, elengedett és hátrálni kezdett. Végignéztem, ahogy összerogy előttem, majd a többiek után ugrottam. Azt hittem, hogy nagyot fogok esni, de legnagyobb meglepetésemre, nem! Egy erkélyre érkeztem.
- Xiu! Gyere! - besiettem az ajtón a többiekhez. Jessica súlyosan megsérült. Az az állat, elvágta a felkarját és most ömlött belőle a vér. A furcsa viszont az volt, hogy a lány nem a karját szorongatta, hanem az oldalát.
- Jessica! Engedd el az oldalad! Látnom kell mi történt veled! - mondtam neki. A lány nagy nehezen elvette onnan a kezét.
- Jó ég! Leszúrták! - Tao a szája elé kapta a kezét. - Most mit csináljunk? - kérdezte.
- El kell kötnünk! Keressünk valamit amivel elköthetjük! - mondtam sietve. Tao körülnézett. A szoba olyan volt, mintha valaki lakott volna benne. A szekrényekben törülközőket, kötényeket találtunk. Tao megragadta az egyik kötényt, majd visszarohant hozzám. Én leszakítottam belőle egy darabot és jól megkötöttem Jessica derekán.
- Basszus! Rengeteg vért veszít! - nézett rám Tao idegesen. Jessica arca halott sápadt volt, oldalából ömlött a vér.
- Vissza kell vinnünk Layhez! Te vedd a hátadra, én majd ellenőrzöm, hogy tiszta-e a terep! - Tao tette amit mondok, míg én kilestem az ajtón.
- Bassza meg!
- Mi van? - kérdezte Tao és ő is kikukkantott. A folyosó tele volt őrölt betegekkel.
- Most mi legyen? - meredt rám.
- Mi lenne? Muszáj lesz köztük szlalomozni! - feleltem.
- És ha elkapnak? Meg fognak ölni! - súgta Tao.
- Tudom! Éppen ezért megyek én előre! - feleltem. Újra kilestem, majd mikor úgy láttam, hogy kevesebben vannak, megindultam előre. Amint a betegek észrevettek, rám ugrottak, ütöttek ahol értek, én meg próbáltam elterelni a figyelmüket, hogy Taoék biztonságosan átérjenek a lépcsőhöz. Ez nagyjából sikerült is nekik, de még így is volt, hogy Tao majdnem elejtette a lányt. Lerohantunk a földszintre, a kijárathoz akartunk sietni, de megtorpantam.
- Mi van? - kérdezte Tao, aki belém ütközött. Az ajtó irányába mutattam, ahol valami sötétkék füst szállingózott.
- Az mi a pokol? - hunyorgott Tao. Megráztam a fejem, jelezve, hogy ötletem sincs. A füst egyre tömörebb és sűrűbb lett, majd egy alakot véltem felfedezni benne. Mintha egy csontváz lenne... Vagy egy nagyon vékony valaki... Tanakodtam.
- Most mit csináljunk? - suttogta Tao.
- Nem tudom! De ha nem mozdulunk meg, talán nem ér baj... - alig mondtam ki, az a szellemszerű izé, egy szempillantás alatt lecsapott ránk. Nekem és Taonak sikerült kitérnünk az útjából, de Jessicát elkapta. A lány már amúgy is ájult volt, így nem tudott védekezni. A szellem megragadta, felemelte, majd ledobta a földre. Rémülten rohantunk oda. Jessica feje körül, vértócsa képződött. Mikor újra felnéztünk, a szellem eltűnt és szabad utunk volt kifelé. Ismét felkaptuk a lányt és kirobogtunk az épületből.
- Nézd meg a pulzusát! - parancsoltam a fiatalabbra, aki lehajolt és ujjait Jessica nyakára szorította.
- Még él! - mondta Tao.
- Akkor sietnünk kell! - Tao felkapta Jessicát és rohantunk vissza az E épületbe. Valahol a szívünk mélyén éreztük, hogy már felesleges, de nem adtuk fel a reményt. Mérföldeknek tűnő futás után, szinte berobbantunk a hallba.
- Lay! LAY! - kiabáltuk ahogy tudtuk. Az egész épületben a mi hangunk visszhangzott.
- Jó ég! Mi történt? - kérdezte Suho, mikor meglátott minket.
- Hol van Lay? - meredtem rá. Nem akartam ezt most megbeszélni.
- Itt vagyok! Hozzátok gyorsan! - intett a fiú a lépcső tetejéről. Mi megindultunk felé és rohantunk ahogy csak tudtunk. Pechünkre, Kris épp ekkor lépett ki az irodából és meglátta a félholt Jessicát.
- Jessica! - teljesen elfehéredett és odarohant a lányhoz, hogy megfogja a kezét. Mi szedtük a lépcsőfokokat, befordultunk a folyosón, majd egy éles sikolyt hallottunk. Krystal volt az. Minden, ami addig a kezében volt, leesett a földre. Csak nézte a testvérét és zokogott. Lay bevitette Jessicát az egyik szobába, majd magára zárta az ajtót. Egyedül Seulgit engedte be, hogy segítsen neki.
- Mi a franc történt? - nézett ránk Kris, szikrákat szóró szemekkel. Közben Krystal is odarohant, hogy hallja a történetet.
- Megtámadtak minket! - feleltem. Krystal nagyokat nyelt és próbált nem sírni, Kris pedig a földre rogyott.