- Bocsánat! - mondtam.
- Rég láttalak! - tágra nyílt szemekkel néztem Suhora. Több hete nem láttam, csak híreket hallottam róla. Hajából most csöpögött a víz, kezében egy törülközőt szorongatott.
- Meg fogsz fázni! - mondtam mosolyogva és kivettem a törülközőt a kezéből, majd elkezdtem megtörülgetni a haját. Suho kuncogni kezdett.
- Meg sem kérdezed, hogy vagyok? Micsoda viselkedés ez? - kérdezte. Megforgattam a szemeim.
- Hol voltál?
- Mindenfelé. Felderítettük a kinti terepet. - mondta egy vállrántás kíséretében.
- És mi a helyzet?
- Körbe vagyunk kerítve. Hatalmas fal húzódik a birtok körül és a tetején szögesdrót van! - magyarázta.
- Akkor nincs esély sehol sem, hogy kijussunk? - kérdeztem.
- Nincs! Esetleg a csatornarendszer! Vagy robbantunk! - vigyorodott el.
- Mivel nincs robbanóanyagunk, kétlem, hogy az utóbbi ötletet hasznosítani tudjuk! - vigyorodtam el.
Suho közelebb lépett és megsimogatta az arcomat.
- Szeretlek! - megfogtam a kezét és ujjaimmal cirógatni kezdtem a bőrét.
- Én is! - karjaimat a dereka köré fontam és megöleltem. Fejét a nyakhajlatomba temette. Percekig álltunk így majd kissé eltávolodtam tőle. Mivel jobb nem jutott eszembe, gondoltam feldobok egy témát.
- Hallottad, hogy Seohyun meghalt? - kérdeztem. Suho lebiggyesztett ajkakkal felelt.
- Igen! Mindenki erről beszél. - felelte. - Tudod kit osztottak be a helyére? - bólintottam.
- Épp az előbb beszéltem az illetővel! Jessicát! - Suho meglepetten pislogott rám.
- Jessicát? Hogyhogy?
- Nem ismerem a részleteket! Nem sokkal ezelőtt jött oda hozzám és mondta, hogy őt tették Seohyun helyére! - mondtam.
- Értem! És nem akarsz tenni valamit ez ellen? - kérdezte Suho.
- Mit tehetnék? Nem az én dolgom a csapatokkal foglalkozni! Én a sebesülteken segítek! Most is épp Luhanhoz igyekszem! - mondtam Suhonak, aki kedves mosolyt villantott.
- Igen, de mindannyiunk közül, te vagy a legbölcsebb és legérettebb! Te vagy az egyedüli, aki tisztán látja a dolgokat és rád hallgatnak! Csak annyit kérek, hogy beszélj Krissel! - fogta meg a vállam.
- Nem hiszem, hogy Kris ötlete volt! - felsóhajtottam. - Rendben, meglátom mit tehetek! - suho megpuszilta az arcomat.
- Köszönöm! Most megyek! Kilyukad a gyomrom az éhségtől! További jó munkát! - kacsintott, majd elsietett mellettem. Utánafordultam és elmosolyodtam. Mindenki közül, Suho állt hozzám a legközelebb. Körülbelül egy héttel azután dobták be, hogy elfoglaltuk az E épületet. Szegény alig emlékezett valamire. Egyedül a nevében volt biztos. Természetesen, amint felépült, elkezdték a kiképzését. Elég jó volt, legalábbis ezt hallottam a többiektől. Aztán egyik nap megsérült valaki a csoportból és ő látta el amíg nem értem le. Annyira ügyes volt, hogy végül megkértem Krist, hadd tanítsam be és dolgozhatna mellettem, mint orvos. A vezető ezt engedélyezte is, tekintettel arra, hogy én voltam az egyetlen, aki a gyógyítással foglalkozott. Mialatt Suhonak magyaráztam mit, hogyan kell csinálni, remek barátra leltem benne, aki megértett engem. Ő volt az egyetlen, akinek igazán meg tudtam nyílni. Mindenki úgy tartja, hogy én közvetlen vagyok, ami igaz is, de Suho egy olyan oldalamat is látta, amit eddig senki sem. Ezekkel a gondolatokkal közeledtem Luhan szobája felé és ahogy az ajtó elé értem, halk beszélgetés szűrődött ki a szobából. Az egyik hang Sehuné volt, a másik Luhané. Csendben nyitottam be és belestem. Sehun Luhan ágyán ült, háttal nekem. Luhan Sehunnal szemben foglalt helyet, fejét és karjait kötések borították. Úgy tűnt, jó kedvük van. Úgy döntöttem, bemegyek.
- Na? Hogy vagyunk ma? - kérdeztem mosolyogva, mikor beléptem a szobába.
- Jobban! Legalábbis már nem fájnak annyira a végtagjaim... Meg a fejem... Meg mindenem! - sorolta Luhan. Közelebb léptem. Leszedtem a kötéseket, megvizsgáltam a sérüléseit, melyek egész szépen gyógyultak, majd bekentem őket egy kenőccsel és visszatettem a fiúra a fáslikat.
- Sok pihenést javaslok és három-négy nap múlva, csatlakozhatsz a többiekhez! - mondtam neki, majd Sehun felé fordultam.
- Ez neked is szól! Megértem, hogy aggódsz, de hagyd pihenni és neked sem ártana! - Sehun elhúzta a száját.
- Csak negyed órája vagyok bent! Eddig Baekhyunnal volt! - felvontam a szemöldököm.
- Baekhyunnal? Hm. Úgy tűnik nagyon megkedveltétek egymást! - állapítottam meg, Luhanra pillantva. A fiú bólintott. Elmosolyodtam.
- Ennek örülök, hogy őszinte legyek, aggódtam a törpe miatt. Féltem, hogy senkihez sem fog kötődni, de szerencsére tévedtem! - könnyebbültem meg. Már épp az ajtó felé akartam terelni Sehunt, mikor hangos robajjal vágódott ki a szoba ajtaja és Xiumin rontott be.
- Jessicát rakták hozzánk? - kérdezte feldúltan.
- Xiumin! Kifáradnál kérlek? - megragadtam a fiú karját és kivonszoltam a folyosóra.
- Mi ez az egész? - kérdezte.
- Kris Dyo javaslatára azt akarta, hogy Sunny legyen a ti csapatotokban. Viszont Taeyeon Jessicát akarta hozzátok tenni! Veszekedtek és végül Jessica önként vállalta, hogy beáll hozzátok. - mondtam el röviden. Xiumin idegesen szorította ökölbe a kezeit.
- Beszélj velük! - meredt rám.
- Fogok! De nem ígérek semmit! - Xiumin a falig hátrált, majd lerogyott a földre.
- Meddig kell még itt lennünk? Meddig kell még elviselnünk, hogy a barátaink meghalnak? Meddig kell ezt csinálnunk? - kérdezte maga elé meredve. Leültem mellé és megsimogattam a hátát.
- Nem tudom! De ki kell tartanunk!
- Meddig? - kérdezte Xiu.
- Figyelj rám! - a fiú a szemeimbe nézett. - Tudom, hogy nehéz. Elvesztetted egy barátod és most kilátástalannak érzed a helyzetet! De nem roskadhatsz össze! Nem adhatod fel, különben Seohyun hiába halt meg! - Xiumin szemeibe könnyek gyűltek.
- Tudom! - súgta. - De annyira nehéz! - zokogott föl. Átöleltem és magamhoz húztam.
- Tudom... - simogattam a fejét, vigasztaltam, míg meg nem nyugodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése