Már akkor gyanús volt az egész, mikor reggel nem találtam sehol a nővérem. Köztudott, hogy nehezen kel fel reggelente, így furcsálltam, hogy hova ez a nagy sietség? Hiába próbáltam megtalálni, hirtelen mindenkinek sürgős dolga akadt, vagy nekem adtak egy csomó melót. Mintha terelni próbálták volna a figyelmem. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy félholtan fogom újra látni. Egyszerűen nem tudtam felfogni. A nővérem... Xiumin próbált vigasztalni, de sikertelenül. A könnyek úgy törtek utat, mintha valami vízesés lenne. Csak ültem és nem bírtam felfogni, hogyan történhetett ez. Napoknak tűnő órák után, kinyílt a szobaajtó és Seulgi lépett a folyosóra. Krissel rögtön felpattantunk és odarohantunk.
- Hogy van? - kérdezte a vezető. Seulgi nem reagált. Állt mint a cövek, lehajtott fejjel. Rosszat sejtettem.
- Jessica...
- Mondd már Seulgi! Jobban van? - kiabált rá Kris. A lány elsírta magát.
- Annyira sajnálom! - zokogott fel. Éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem fájt, könnyek tódultak a szemembe.
- Ez... Nem lehet igaz! Seulgi! - meredtem rá.
- Bár ne lenne! - törölgette a szemeit és elrohant mellettem. Még ekkor sem akartam elhinni. Krissel az orvosi szobába rohantunk, ahol Lay állt a nővérem felett. Jessica bőre hófehér volt, szemeit lehunyva tartotta. A mellkasa nem mozgott. A szám elé kaptam a kezem.
- Rengeteg vért vesztett, a feje pedig betört! - magyarázta Lay nyugodtan. Kris a falhoz hátrált és a földre rogyott. Én álltam még egy ideig, majd elöntött a düh. Ökölbe szorultak a kezeim. Hirtelen sarkon fordultam és kirongyoltam.
- Krystal, hová mész? - kiabáltak utánam. Nem feleltem. Tudták, hogy kit keresek. A szemeim vörösek lehettek a sírástól, ráadásul be is duzzadtak, de nem érdekelt. Végigrohantam a folyosón, le a lépcsőn, éppen akkor, mikor Taeyeon fordult be az egyik szobából.
- Elment az eszed? - nézett rám dühösen.
- Nekem? NEKEM? Mégis ki küldte Jessicát terepre? Ki miatt halt meg?! Ez a te hibád! CSAKIS A TIÉD! - üvöltöttem rá. - GYŰLÖLLEK! MIATTAD HALT MEG! - azon nyomban ráugrottam és tépni kezdtem a haját, karmoltam, ütöttem ahol értem, még meg is haraptam. Taeyeon megpróbált védekezni, de annyira felment bennem a pumpa, hogy esélye sem volt. A legszebb az volt az egészben, hogy a sikoltásokra mindenki abbahagyta amit addig csinált és egy kisebb tömeg alakult ki körülöttünk. Ahogy hisztérikusan hadonásztam, két erős kart éreztem a derekam körül, melyek megragadtak és nagy nehezen elrángattak Taeyeontól.
- Engedj el! - kiabáltam. - Engedj el! - sírtam tovább, de a fiú rám sem hallgatott. Elvonszolt az egyik sarokba, miközben a többiek Taeyeont kaparták össze a földről.
- Miért szedtél le róla? - néztem dühösen Jonginra, aki még mindig erősen fogta a csuklóim.
- Hogy ne tépd szét! - felelte.
- Pedig megérdemelné! - sírtam. - Jessica miatta halt meg! - Jongin gyengéden magához húzott. Szorosan átölelt és simogatta a hajam, míg meg nem nyugodtam.
- Annyira hiányzik!
- Tudom! - súgta a fülembe. Halk köhögést hallottunk a hátunk mögött. Egyszerre fordultunk meg Jonginnal és Suhot láttuk velünk szemben.
- Ezt Kris asztalán találtam! - nyújtott át egy levelet, melyre gyöngybetűkkel volt írva: Húgomnak!
- Egyedül hagynátok? - kértem a két fiút, akik megértően bólintottak és elvonultak. Lecsúsztam a földre és felbontottam a borítékot. Kihúztam belőle egy félbehajtott lapot, amiből egy nyaklánc esett ki. Az ő nyaklánca. Szív alakú medál volt, amibe a közös képünk volt téve. Széthajtottam a lapot és elolvastam az utolsó üzenetet tőle.
"Drága kishúgom!
Most szólok hozzád utoljára. Amikor erre a helyre kerültünk, n agyon féltem, hogy mi lesz veled! Megpróbáltalak mindentől megvédeni, aztán rá kellett jönnöm, hogy erre semmi szükség! Érett, gyönyörű és erős nő vagy. Mivel én már nem élek, mikor ezt olvasod, el szeretném mondani, hogy nagyon szeretlek és mindig ott leszek veled! Figyelni fogok rád! Kérlek légy jó és ne haragudj Taeyeonra, sem a többiekre, hogy nem szóltak! Nem ő tehet róla, a többieket pedig én kértem meg, hogy ne mondják el merre járok! Azt akartam, hogy a munkára koncentrálj, ne pedig rám. Teayeon pedig csak egy feladatot teljesít és az emberek néha hoznak rossz döntéseket! Örökké szeretlek: Jessica!"
A szemeimbe ismét könnyek gyűltek. Eltettem a levelet és fejem a falnak döntöttem. Időre volt szükségem, hogy feldolgozzam ezt az egészet. Sosem fogok megbocsátani Taeyeonnak, de békét fogok vele kötni. Ha ez volt a kérése, teljesítem! Felálltam a földről és az alvóhelyek felé vettem az irányt. Megkerestem a cuccom és eltettem a levelet, majd visszaballagtam az emeletre.
- Hogy érzed magad? - kérdezte egy hang. Lay felé fordultam.
- Szarul! Elveszítettem a nővérem. - feleltem. Yixing közelebb lépett, letörölt egy könnycseppet az arcomról, majd megfogta a kezem, amelyben a nyakláncot szorongattam. Finoman elvette az ékszert, majd a nyakamba akasztotta.
- Ő mindig veled lesz! - simogatta meg az arcom.
- De azért nem ugyanolyan lesz, mintha látnám is. - húztam el a szám.
- Nem! Tényleg nem! De gondolj arra, hogy már egy jobb helyen van. - bólintottam.
- Majd megszokom! - vontam vállat.
- Ha gondolod, pihenhetsz pár napot! Majd beállítom Seulgit... - megráztam a fejem.
- A munka elvonja a figyelmem! Folytatom! - Lay megsimogatta a fejem, majd megbízott, hogy ellenőrizzem le Amber sérülését. Bementem a lányhoz, aki az ágyon feküdt és énekelgetett.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
- Ezt én akartam mondani! Mi van veled? Hogy bírod?
- A munka segít! - feleltem. - Leköt! Na mutasd a lábad! - leültem a lány ágyára és feltűrtem a nadrágja szárát. A lába meg volt duzzadva.
- Mégis, hogy tudtad így megütni? - kérdeztem, ahogy levettem a kötést és bekentem a duzzadt részt.
- Hyoyeonnal kicsit durvábban edzettünk és ő volt az ügyesebb! - magyarázta. Ismét bekötöttem a lábát, majd visszahúztam a nadrágját.
- És akkor, hogy mész majd felderíteni?
- Én? Sehogy! Jongin megy helyettem. - megdermedtem.
- Ki?
- Jongin! Miért? - felpattantam a helyemről és kirobogtam a szobából. Amber értetlenül kiabált utánam, de nem érdekelt. Ebben a pillanatban nem. Fogalmam sincs miből gondoltam, hogy az étkezőben fogom megtalálni, de amint beléptem a helyiségbe, szinte nekimentem.
- Jó ég! Hova rohansz így? Történt valami? - kérdezte Jongin.
- Hogy történt-e? Miért kell eltitkolni előlem mindent? - kérdeztem mérgesen.
- Eltitkolni? Hogy érted ezt? - nézett rám. Látszott rajta, hogy lövése sincs, mi bajom.
- Azért nem mondtam, mert nem találtam megfelelőnek az alkalmat. Viszont ezt nem Taeyeon találta ki, hanem Amber és Hyoyeon. Engedélyt kértek Kristől, aki csak akkor bólintott rá, mikor Dyo is igent mondott.
- De... Annyira aggódom! - fakadtam ki. Jongin szorosan átölelt.
- Megígérem, hogy nem fogok meghalni! - felnéztem a fiúra. Szemei csillogtak és határozottan meredtek az enyéimbe. Újra magához vont és a hátamat simogatva álltunk az étkező ajtajában. Talán csak másodpercek, percek voltak ezek, nekem mégis a nap legszebb pillanatai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése