My psychiatrist 3

- Ahhoz, hogy jól tudjak dolgozni, ismernem kell téged! - közöltem Suhoval a reggeli után. - Mesélj magadról! - kicsit idegesnek tűnt, bár lehet azért, mert elég vallatós hangnemben beszéltem hozzá.

- Nem tudom mit mondjak...

- Kezd valami egyszerűvel. Szöulban születtél?

- Igen. - bólintott.

- Most, hol vannak a szüleid?

- Amikor egyetemista lettem, úgy döntöttek, hogy utazgatni fognak. Minden évben küldenek egy képeslapot, hogy épp hol állomásoznak. - magyarázta.

- És gyerekkorodban? Akkor is sokat voltak távol? - Suho bólintott.

- Mondhatni. Igen.

- Olyankor ki vigyázott rád? - kérdeztem. Suho zavarba jött.

- Öhm... A bébiszitterem. - köszörülte meg a torkát. Nem hittem neki.

- Tényleg? Hogy hívták? - pislogtam.

- Hát... Már halott. Öreg volt...

- Hogy hívták? - ismételtem meg a kérdést.

- Ööö... Kim Soo Yeon! - bólintottam.

- Miért hazudsz? - néztem rá kíváncsian. - Segíteni akarok, de úgy tűnik, hogy mindenki azt várja, varázslattal oldjam meg a problémát. - fontam össze a karjaim.

- Mindenki? - pillantott rám Suho.

- Igen. Például Luhan. Apropó Luhan. Nem tudod véletlenül, hogy mi baja?

- Mármint?

- Milyen a viszonyuk Sehunnal? - kérdeztem. Suho elgondolkodott.

- Hát, olyanok mintha testvérek lennének. Nagyon szeretik egymást. - ez érdekes!

- Nem mesélnél róluk kicsit? - kérdeztem. Suho bólintott.

- Ovis koruk óta ismerik egymást. Volt időszak, hogy Sehun Luhanékkal lakott, mert a szüleinek külföldre kellett utazniuk pár évre, a munkájuk miatt.

- És nem tudsz róluk mást? Volt bármelyiknek barátnője?

- Luhannak nem. Viszont Sehunnak sok.

- Luhan, hogy jött ki Sehun nőivel? - kérdeztem.

- Fogalmam sincs! Kérdezd meg tőlük.

- Nem rossz gondolat! Gyere! Átmegyünk! - kaptam el a karját. Suho értetlenül jött velem. Így kötöttünk ki ismét Luhanéknál. A kanapén ültünk és meglehetősen zavarban voltak a kedélyek. Talán még Sehun volt aki a legjobban tűrte a feszült légkört.

- Szóval... Mi járatban... Megint? - kérdezte Luhan.

- Csak gondoltuk benézünk és beszélgetünk kicsit. - vontam vállat.

- Marha jó témánk van! - húzta a száját a fiú. Suhora néztem, aki mintha csak kitalálta volna mit akarok, bedobott egy ötletet.

- Mi lenne, ha játszanánk valamit? Olyan rég ültünk így össze.

- Ahhoz nem kellenének a többiek is? - Luhan még mindig ideges volt.

- Ugyan! Jó lesz ez! Legalább csinálunk valamit! - állt föl Sehun. - Mit játszunk?

- Bármit, csak ne felelsz vagy merszet! - szólt közbe Luhan.

- Akkor kérdezz-felelek! - néztem a többiekre.

- Ne! Az a felelsz vagy mersz egy másik verziója! - rázta a fejét Luhan.

- És baj? Miért nem szereted ezt a játékot? Talán titkolsz valamit? - az utolsó kérdésemet, olyan halkan mondtam, hogy csak Luhan értette. Lehajtotta a fejét és a padlót bámulta.

- Mindenkinek vannak titkai. - motyogta.

- És nem lenne jó érzés, ha a magadba fojtás helyett elmondanád valakinek? Például Sehunnak. Úgy hallottam, hogy jó barátok vagytok. - Luhan nagy szemekkel meredt rám.

- Ti miről sutyorogtok? - kérdezte Suho.

- Semmiről! - Luhan egyszerre tűnt zavartnak és dühösnek. Elkezdtünk játszani. Első pár körben, direkt nem tettem föl provokáló kérdést, pedig tudtam volna szemétkedni. De amikor úgy láttam, hogy nagyjából mindenki lenyugodott, Sehunra néztem.

- Szóval, úgy hallottam volt pár barátnőd! - vigyorodtam el. Sehun bólintott.

- Meg tudnád mondani, hogy körülbelül mennyi? - Luhanra pillantottam, aki megfeszült és oldalra nézett.

- Öhm... - Sehun zavartan gondolkodott el. Észrevétlenül nézett Luhanra, majd újra rám.

- Olyan... Tizennyolc. - nyögte ki.

- Az nem semmi. És ezen a héten, vagy úgy összesen?

- Összesen. - motyogta.

- És most is van valakid? - Sehun bólintott és épp válaszolni készült, mikor Luhan közbevágott.

- Egyszerre csak egyet kérdezhetsz!

- Ezer bocs! - vigyorogtam Luhanra. Úgy tűnt, kezdett kikészülni.

- Kijönnél velem egy pillanatra? - kérdezte Suho. Választ azonban nem tudtam adni, mert megragadott és kihúzott a konyhába.

- Te mi a fenét csinálsz? - kérdezte dühösen.

- Mire gondolsz? Csak érdeklődöm. - vontam vállat.

- Nem igaz! Figyelj! Értem, hogy az orvosom vagy, de miért kell a többieket is szívatnod?

- Pont azért, mert az orvosod vagyok! - néztem a szemeibe.

- Nem látom az összefüggést a betegségem és a többiek szekálása között. - húzta össze a szemeit.

- Figyelj! Meg akarom tudni, hogy mi bajod van és erre csak Luhan adhat választ. Viszont ő nem hajlandó segíteni.

- Ezért piszkálod?

- Csak ingerlem!

- Az meg sem fordult abban az okos fejedben, hogy az én segítségemet kérd? Elvégre, én vagyok a

haverja és neked nem fog beszélni, akármennyire is szeretnéd! - elgondolkodtam.

- Nem mondasz hülyeséget.

- Tudom.

- Viszont ezzel az a probléma, hogy neked rendszeresen Luhannal volt rohamod és ha kettesben hagylak benneteket, talán megint rád jön az öt perc. Márpedig, ha ez megtörténik, te nem fogsz emlékezni, Luhan pedig ismét befogja a száját! - magyaráztam.

- Akkor mond meg, hogy mit csináljak! - meredt rám.

- Csak győzd meg, hogy nekem valljon. Ja, és még valami! Sehun ne legyen ott. Van egy olyan érzésem, hogy a hallgatása Sehunnal függ össze. - Suho bólintott.

- Srácok, akkor játszunk tovább? - lépett az említett a konyhába.

- Persze! - kiáltottuk egyszerre. Kimentünk és folytattuk tovább. Unalmas volt, viszont leálltam Luhan és Sehun zavarba hozásával. Délután elköszöntünk tőlük és visszaindultunk Suhohoz.

- Egyébként... Csak, hogy tudjam, mit gyanítasz? - kérdezte tőlem egy idő után.

- Luhanékról?

- Igen.

- Van egy olyan érzésem, hogy Luhan bele van zúgva Sehunba.

- Oh. - bólintott. - Na és Sehun?

- Fogalmam sincs! Talán kedveli Luhant, de ha így is van, jobban titkolja mint az őzszemű! - Suho ismét bólintott. Mikor hazaértünk, csináltunk vacsorát, majd én egyből fürdeni mentem és azt terveztem, hogy lefekszem aludni. De elfeledkeztem róla, hogy Suhoval élek és neki egészen más az életritmusa, mint az enyém.

- Te nem alszol? - kérdeztem, mikor láttam, hogy Suho még nagyban a gépe előtt ül.

- Minek? Még csak nyolc óra. - kérdezte csodálkozva.

- És megkérdezhetem, hogy mit csinálsz? - ültem le mellé.

- Persze! Épp egy cikket írok.

- Újságíró vagy?

- Olyasmi, Én szerkesztem az "Egészséges életmód" rovatot. - mosolygott rám.

- Érdekes. Viszont én fáradt vagyok! Megyek aludni! Jó éjt!

- Neked is! - intett mosolyogva. Ám ahelyett, hogy aludni mentem volna, az ő szobájába léptem. Körbepillantottam a helyiségben. Kutakodni kezdtem. Nem tudom mit kerestem, de tudtam, hogy fel fogom ismerni, ha megtalálom.

- Ez az! - egy fotót találtam a fiókja aljában. Egy fiatal fiúval pózolt valahol. Biztos voltam benne, hogy a rokona lehetett, mert nagyon hasonlítottak, bár a srác idősebbnek tűnt. Elraktam a képet, majd a szobámba mentem. Ha sikerül meggyőznie Luhant, rá fogok kérdezni.