My psychiatrist 4

Nem szoktam bevezetőt írni, de úgy érzem, most szükség van rá! Először is, szeretnék elnézést kérni, mivel többen jelezték, hogy kicsit gyorsra vettem a figurát és nem igazán jó, hogy sok a párbeszéd és kevés a leírás. Ezt leginkább azzal tudom magyarázni, hogy maga a karakter ilyen. Nem igazán vannak érzelmei és mindig a tényeket keresi. Nem terveztem, hogy sokáig írok Lay szemszögéből (pont ezért), mert ha végig ő lenne a középpontban, hét fejezetes lenne a sztori :) Azt meg, ugye nem akarjuk! Lehet, hogy ez a fejezet is kicsit gyors lesz, de innentől már főleg Suho szemszögéből fogok írni, így lassítani tudok a tempón is! :) Kellemes olvasást!

Suho:
Beköltözött. Csak úgy. Minden szó nélkül! Teljes sokkban álltam a dolgok előtt. Kétség sem fér hozzá, az eddigi orvosaim közül, Yixing volt a legfurcsább. Valami... Valami fura volt benne. Semmi érzelmet nem láttam a szemeiben. Olyan volt, mint egy robot. Végzi a munkáját, ez élteti, de különösebben nem érdekelte, hogy mi van velem. Ezt pedig nem értettem. Megígértem neki, hogy ráveszem Luhant arra, hogy beszéljen, de ez nem volt könnyű. Igaz, nagyon közel állunk egymáshoz, de Luhan makacs mint egy öszvér. A saját feje után megy és nem hallgat a kész tényekre. Vagyis Yixing totális ellentéte.
Miután hazaértünk, felhívtam Luhant, hogy találkozzunk valahol. Az egyik kedvenc teázójába beszéltük meg a találkozót. Én előbb odaértem, így kértem magamnak egy kávét és azt kortyolgatva vártam Luhanra, aki nem jött. Sokáig. Úgy negyed óra késéssel, végre beesett és szemeivel körbenézett a helyiségben. Mikor meglátott, mosolyogva intett nekem és odajött az asztalhoz.
- Szia! - köszönt és leült velem szembe. Intett a pincérnek és ő is kért magának egy csésze kávét. Miután a pincér kihozta, beleivott és mosolyogva fúrta tekintetét az enyémbe.
- Szóval? Hogy jössz ki a dokival?
- Mondjuk, hogy jól. Fura egy szerzet. - vontam vállat.
- Az biztos. Nem akarod leváltani? - kérdezte Luhan.
- Azt mondják, ő a legjobb. Lehet, hogy csak ő tud helyre tenni. Viszont, lenne egy kérésem. - Luhan pislogott párat. - Beszélj neki a betegségemről. - a fiú lefagyott. Mereven ült előttem és engem bámult.
- Nézd, fogalmam sincs, hogy miért nem mondtad az eddigi orvosaimnak, hogy mi bajom, de kérlek, nagyon kérlek, beszélj Yixingel! - szinte könyörögtem neki.
- Én... - nem tudott mást kinyögni.
- Luhan! Ha tényleg a barátom vagy, felhívod! - meredtem a szemeibe. Ő csak bólintott, de nem felelt. Mivel úgy gondoltam, hogy most magányra van szüksége, elhagytam a kávézót, közvetlenül a

fizetés után. Csak remélni tudtam, hogy ezek után, tényleg beszél Yixingel.
Mikor hazaértem, egy nyugodt délutánt terveztem, de szinte rögtön rám jött az agyvérzés, mikor beléptem a konyhába.
- Te mit csinálsz? - kérdeztem az orvosom idegesen.
- Csak átrendezem a kajáid. - vont vállat és tovább rakosgatta a cuccaimat.
- Azt látom. De miért?
- Mert szerintem nincs logika a sorrendjükben.
- Hogy mi? - közelebb sétáltam és láttam, hogy ABC sorrendbe tette a fűszereimet, a teáimat és mindent, de tényleg mindent átrendezett. - Van esetleg még valami amihez hozzányúltál? - fontam össze a karjaimat.
- Igen. A DVD-idet és a CD-idet.
- Mi? De a CD-im a szobámban vannak! - akadtam ki.
- Tudom. - vont vállat. Betelt a pohár. Utáltam, ha a cuccaimhoz nyúlnak és a CD gyűjteményemre különösen érzékeny voltam.
- Oké, elég! Egy rohadt szó nélkül beköltöztél, kikészítetted a barátaimat és ha ez még nem lenne elég, rendezgeted a dolgaim! - kiabáltam rá. - Tudod, ezt nem illik és megkérnélek, hogy fejezd be.
- Úgy látom ideges vagy!
- Jól látod! Ne nyúlj a cuccaimhoz! Főleg a CDimhez ne! - néztem rá idegesen. Yixing vállat vont.
- Nem értem mi bajod! Sorba tettem őket, mert idegesített, hogy lehetetlen megtalálni bármit is azon a polcon.
- Neked tényleg fogalmad sincs, hogy miről beszélek? - döbbentem meg. - Nem szokás beköltözni máshoz egy rohadt szó nélkül. De ha már megtetted, lehetne benned annyi, hogy nem turkálsz a cuccaim közt. - magyaráztam. Megdöbbentett, hogy ennyire nincs tisztában ezekkel a dolgokkal.
- Azért költöztem be, mert ezt találtam ésszerűnek.
- De ez bunkósság! - Yixing elgondolkodott. Felsóhajtottam, mert kezdtem rájönni, hogy miért viselkedik így.
- Neked magas az IQ-d, ugye? - kérdeztem. Bólintott, jelezve, hogy eltaláltam.
- Akkor tudod, hogy mi az az EQ.
- Persze! Érzelmi intelligencia. - úgy mondta, mintha egyértelmű lett volna.
- Kérdezhetek valamit? Neked alacsony, ugye? Mármint az EQ-d. - pontosítottam.
- Igen! Nem érdekelnek az érzelmek. - anyám!
- Remek. Akkor már mindent értek! - lerogytam az egyik székre. Nagyon király!
- Mivel kapcsolatban? - pillantott rám Yixing.
- Hogy miért vagy ekkora tapló! Csak azt nem értem, hogy akkor miért foglalkozol emberekkel?
- Mert könnyen felvettek az orvosira. - már megint úgy beszél, mintha ez olyan egyértelmű lenne! Nem hiszem el!
- Költői kérdés volt! - fogtam a fejem.
- Jut eszembe! Luhan, mit mondott? - kérdezte hirtelen, ezzel lezárva korábbi témánkat.
- Semmit. Megpróbáltam a lelkére beszélni, aztán eljöttem. - Yixing döbbenten meredt rám. Nem értettem a reakcióját.
- Te eljöttél? De miért? Addig kell ütni a vasat, amíg meleg! - hitetlenkedve néztem rá. Addig kell ütni a vasat amíg meleg? Ez az ember nem egészen normális!
- Igen, szerinted! De Luhan az én barátom és tudom, hogy mikor van szüksége egyedüllétre. - magyaráztam. Láttam Yixing arcán a döbbenetet.
- Szóval... Akkor most, várunk?
- Igen! - bólintottam. Látszott rajta, hogy nem érti. Fejemet csóválva hagytam el a konyhát, hogy a cikkemmel foglalkozhassam. Jobb dolgom is volt, mint azt magyarázni neki, hogy türelmesnek kell lennie. Yixing annyira furcsa! Ami nekem alapvető és egyértelmű, az neki valahogy érthetetlen. Elhiszem, hogy ő a legjobb a szakmájában és éppen ezért, el is viselem, de nem fogom sokáig mosolyogva nyugtázni a hülyeségeit, ami szerinte "logikus". Vagy negyed órája írtam a cikkemet, mikor Yixing végre békén hagyta a konyhám és leült mellém. Kérdőn pillantottam rá.
- Igen? - pillantottam fel kérdőn.
- Mi az? - kérdezte. - Nem mondtam semmit.
- Tudom. De ideültél. Feltételezem, mert szeretnél valamit. Nem? - orvosom megrázta a fejét.
- Nem. Csak gondolkodom.
- Min? - pislogtam rá.
- Azon, hogy mi bajod lehet. - kezdett nagyon ingerelni, hogy folyamatosan méregetett. Mintha ki akarná szedni a lelkem és kivizsgálni.
- Máson nem is jár az eszed? Csak a munkádon? - kérdeztem.
- Mi máson kellene még? - meglepődtem a válaszán. Mi máson? Bármin!
- Nem is tudom. Nem szoktál a barátaiddal beszélgetni? - meredtem rá.
- Nekem nincsenek barátaim. - adta az egyszerű választ, amin én rettentően meglepődtem, bár valahol számítottam rá.
- Tessék?
- Minek? A barátság csak hátráltatna a munkámban. Eleget foglalkozom emberek érzéseivel és gondjaival, nincs szükségem arra, hogy még plusz munkát csináljak magamnak. - sokkoltan hallgattam végig.
- De... Mi van a te dolgaiddal? Nincs senki, akivel megoszthatnád a problémáidat? - kérdeztem.
- Minek? Ha bajom van, megoldom egyedül. - vonogatta a vállát. Arca továbbra is érzelemmentes maradt, így semmit sem tudtam kiolvasni tekintetéből. Annyira... Annyira üres volt, hogy az valami hihetetlen!
- Szóval, neked nem is hiányoznak az emberi kapcsolatok? - Yixing megrázta a fejét.
- Nem. Az életem tökéletes. - öhm, oké! Jó neki!
- Nem értelek! - sóhajtottam fel. - Mi van akkor, mikor... Tudod...
- Mikor? - nem hiszem el, hogy nem érti!
- Amikor a kis Yixing, esetleg magasabbról akarja figyelni a Világot. - írtam körül gondolataimat.
- Az erekcióra gondolsz? - remek! Én itt töröm magam, hogy szépen körbefoglaljam, erre tönkreteszi az egészet!
- Igen. Nem vágysz egy társra? Még egy estére sem? - pislogtam. Egyszerűen képtelen voltam elképzelni, hogy valaki így gondolkodjon.
- Nem, nem igazán. - rázta meg a fejét.
- De nem vagy impotens. Ugye? - tettem fel az eléggé kényes kérdést.
- Nem. De hamarosan, magad is tapasztalni fogod. - nézett rám.
- Tessék? - döbbentem meg. Ugye nem arra gondol amire én?
- Együtt élünk! Kizárt, hogy ne lássuk egymást legalább egyszer! - megkönnyebbülten sóhajtottam föl. Akkor nem úgy gondolta! Yixing a beszélgetés után felállt és elment, bár azt nem tudtam, hogy hová. Ő nem mondta, én pedig nem kérdeztem. Ahogy írtam tovább a cikkem, hirtelen elkalandoztak a gondolataim.
Tulajdonképpen, még sosem találkoztam olyan jellemmel, mint Yixing. Tudni akartam, mi jár a fejében, hogyan gondolkodik. Ez a kis beszélgetés, felkeltette az érdeklődésem. Kizártnak tartottam, hogy valakinek ne hiányoznának a barátok, vagy ennyire ne érdekeljék az érzelmek. Meg akartam ismerni és célommá vált, hogy kicsalok belőle egy őszinte mosolyt, bármi áron!