My psychiatrist 2

Nem kellett sokáig kutakodnom, Luhan ugyanis, szinte ott lakott Joonmyun mellett. Tizenöt percet kellett sétálnom és megérkeztem. Becsöngettem, mire kinyílt az ajtó és egy fiú lépett ki a házból. Kíváncsian méregetett, miközben egyre közelebb ért hozzám.

- Igen? - pislogott kérdőn, mikor elért engem.

- Jó napot! Én Zhang Yixing vagyok. Joonmyun új orvosa. Beszélni szeretnék veled! - Luhan bólintott, majd kinyitotta a kaput és beengedett. Bevezetett a házba és leültetett a konyhában az egyik székre. Elhelyezkedett velem szemben, majd rám nézett.
- Mit szeretne tudni?
- Tegeződjünk! - szóltam rá.
- Oké, mit szeretnél tudni? - kérdezte Luhan.
- Mit csinál Joonmyun, mikor rohama van?
- Suho. - javított ki.
- Nekem mindegy. - vontam vállat. - Kérdeztem valamit. - Luhan elvörösödött.
- Elég kínos. - hajtotta le a fejét.
- Segíteni akarok. De, ha nem mondod el, nem tudok. - Luhan sóhajtott, majd épp belekezdett volna valamibe, de hirtelen kulcscsörgés hallatszott az ajtó felől.

- Hazajöttem! - hirtelen az egész légkör megváltozott. Tekintetem az illetőre emeltem, aki belépett hozzánk a konyhába.
- Sziasztok! Ki a vendéged? - kérdezte a fiú.
- Zhang Yixing. Suho legújabb orvosa. - magyarázta Luhan.
- Ez esetben, sok sikert! Én Sehun vagyok! - hajolt meg. Én is köszöntem neki. Sehun pakolászni kezdett a konyhába. Éreztem, hogy Luhan zárkózottabb lett, mint amilyen az elején volt. Tudtam, hogy sikertelen lesz a próbálkozásom, de megkérdeztem.
- Szóval? Elmondod mi baja Suhonak? - Luhan rám pillantott.
- Nem! Azért te vagy az orvos, mert neked kell neki segíteni nem? Old meg! - felállt az asztaltól és távozott. Kicsit meglepetten ültem tovább, majd Sehunra néztem.
- Úgy tűnik, te sem feleltél meg neki! - rázta meg a fejét.
- Aha, persze... - gondolkodtam el. - A többi orvost is így küldte el? - kérdeztem.
- Igen! Valamiért mindegyikkel valami baja volt! - bólintott Sehun.
- Kezdek kételkedni abban, hogy az orvosok voltak a probléma gyökerei! - tanakodtam.
- Hogy?
- Semmi! - sóhajtottam. - Üzenem Luhannak, hogy még keresni fogom! - felálltam az asztaltól és távoztam. Volt egy olyan érzésem, hogy Luhan titkol valamit. Nem tudtam, hogy mit, bár volt egy-két tippem. Úgy voltam vele, ha meg akarom tudni, hogy mi baja Suhonak, előbb Luhannal kell jóban lennem. Utáltam barátkozni, de nem láttam más módot arra, hogy végezhessem a munkám, csak ezt.
Otthon első dolgom volt, hogy összecsomagolok. Úgy határoztam, beköltözöm Suho-hoz. Ha nem sikerül kiszednem Luhanból, hogy mi baja a barátjának, napi huszonnégy órában meg kell majd figyelnem. Szokásosan hamar aludni mentem, hogy másnap időben fel tudjak kelni. Reggel buszra ültem és nyolcra már meg is érkeztem Luhanékhoz.
- Te mit keresel itt ilyen korán? - kérdezte a fiú álmosan, mikor kinyitotta nekem a kaput.
- Téged! - válaszoltam.
- Tessék?
- Azt mondtam, hogy téged. Beszélnünk kell! - Luhan nem felelt, csak hátrébb lépett, hogy bemehessek.
- Minek ez a csomag? - bökött a bőröndömre.
- Ez a "b" tervem! - válaszoltam, majd egyenesen a konyhába robogtam. Luhan kérdőn nézett rám.
- Ha megkérhetlek, kicsit légy halkabb. Sehun még alszik!
- Jó. Nem terveztem sokáig maradni. Csak pár kérdésem lenne.
- Mire vagy kíváncsi?
- Egy szobába alszotok Sehunnal? - Luhan meglepődött a kérdésem hallatán.
- Ez milyen kérdés?
- Eldöntendő.

- Hát... Néha igen. - arca olyan vörös lett, mint a paradicsom.
- Mióta ismeritek egymást?
- Régóta. De, hogy jön ez most Suhohoz? - kérdezte kissé felháborodva.
- Sehogy! Nem mondtam, hogy miatta jöttem ide. - feleltem. Luhan meghökkent.
- Hát?
- Én most rád vagyok kíváncsi!
- Miért? - pislogott.
- Mert érdekel, hogy miért nem mondtad meg az orvosoknak, hogy Suhonak mi baja. Először arra gondoltam, hogy annyira durva, hogy nem merted elmondani. De amikor tegnap itt jártam, rájöttem, hogy nem ez az oka.
- Ezért vagy kíváncsi, hogy mikor alszom együtt Sehunnal? - kérdezte értetlenül.
- Igen. - bólintottam. Hitetlenül meredt rám.
- Nem látom az összefüggést! - nézett rám dühösen.
- Nem is kell. Elég, ha én tudom.
- Én viszont nem értem!
- Én téged nem értelek! - néztem a szemeibe.
- Mi van?
- Idehallgass! Suho a barátod, igaz? - Luhan bólintott. - Akarod, hogy rendbe jöjjön? - ismét bólintott. - Akkor segítened kell! El kell mondanod, hogy mi történik Suhoval! - Luhan kissé ijedten meredt rám.
- Én... - felelni már nem tudott, mert kinyílt a konyha ajtaja és Sehun lépett a helyiségbe.
- Jó re... Ó, ismét te? - pislogott rám. Bólintottam, majd Luhanra néztem. Ismét éreztem, hogy bezárkózik.
- Nem fogsz beszélni igaz? - Luhan megrázta a fejét. Felsóhajtottam.
- Jó, nem erőltetem, de ne hidd, hogy végeztünk! - megfogtam a cuccom és kirobogtam a házból. Suho háza felé tartottam, majd becsöngettem, mikor megérkeztem.
- Ilyen korán? - kérdezte nagy szemekkel.
- Igen.
- És minek a bőrönd? - jött utánam.
- Beköltözöm.
- Ho... Hogy micsoda? - bementem a házba és lepakoltam a nappaliban. - Beköltözöl? De miért? Mikor... Mi? - teljesen összezavarodva állt előttem, így segítettem neki és a szájába rágtam a

dolgokat.
- Luhan nem segít, így huszonnégy órás megfigyelés alatt foglak tartani! Ehhez pedig az kell, hogy együtt legyünk. Ezért beköltözöm. - vázoltam neki a dolgokat.
- Öhm... Oké, végül is... - nézett rám tágra nyílt szemekkel.
- Remek! Hol a vendégszoba? - kérdeztem. Suho felébredve a sokkból, legalábbis nagyjából, felment a lépcsőn és kinyitotta az egyik ajtót.
- Köszönöm! - bőröndömet az ágyra dobtam és elkezdtem kipakolni a cuccom. Suho megállt az ajtóban és engem figyelt.
- Esetleg probléma van? - kérdeztem rá pillantva. Suho megrázta a fejét.
- Semmi... Csak próbálom felfogni, hogy mi történik. - nézett rám. Vállat vontam és pakolásztam tovább. Mikor végeztem, félretoltam Suhot és lementem a konyhába, hogy egyek valamit. Suho, mint egy holtkóros, jött utánam.
- Te mit csinálsz?
- Reggelit. Miért? Minek tűnik? - kérdeztem.
- Én kérek elnézést! - tartotta fel a kezeit. - Ha már így alakult, akár csinálhatnál nekem is.
- Jó, mit szeretnél? - pillantottam rá.
- Mindegy. Jó lesz amit te eszel! - legyintett. Bólintottam, majd nekiláttam, hogy készítsek valami ehetőt. Suho csak ült a helyén és a fejét fogta. Nem igazán tudott érdekelni, hogy most mi zajlik le benne. Egy célom volt, megtudni mi baja.