My psychiatrist 1

Lay:

- Yixing, kérem fáradjon az irodámba! - főnököm hangja szólt a telefonba. Sóhajtva tettel le a kagylót, majd fölálltam a székemről. Már megint, mit akarhat? Gondolkodtam. Tény, hogy főnököm ki nem állhat, de nem rúg ki, mivel profi vagyok a szakmámban. Bekopogtam az ajtón, majd egy hangos "Gyere!" után, benyitottam és beléptem.
- Ülj le! - mutatott főnököm, az asztala előtt elhelyezkedő székre. Tettem amit mond és összefont karokkal, hátradőltem.
- Szóval Yixing, bár ki nem állhatlak, be kell látnom, hogy te vagy a legjobb.
- Tudom. - bólintottam, mire főnököm felhúzta az egyik szemöldökét.
- És szerény.
- Csak tisztában vagyok a képességeimmel. - vontam vállat. - Miért hívott? - kérdeztem.
- Mert lenne számodra, egy tökéletes feladat. - húzott elő egy mappát és ledobta elém az asztalra.
- Mi lenne az? - vettem kezembe és felnyitottam.
- A fiú neve Kim Joon Myun. Skizofrén. Állítólag már három helyen is próbálták kezelni, de senkinek sem sikerült segítenie rajta.
- Mi van, mikor rohama van? - kérdeztem.
- Ezt sem sikerült kideríteni.
- Akkor honnan tudják, hogy beteg? - pislogtam föl az aktából.
- Csak párszor volt rohama és ilyenkor a barátja volt vele, nem az orvosa.
- És miért nem tudták megkérdezni ezt a bizonyos barátot? - tettem föl az újabb logikus kérdést.
- Kérdezték, de a fiú nem akarta elmondani.
- Miért nem? - csuktam össze a dokumentumokat.
- Nem tudni. Szóval? Elvállalod?
- Ez természetes. - bólintottam.
- Rendben. Holnap berendelem Joon Myunt.
- Ne! - szóltam a főnökömre, aki már nyúlt a telefonért. Kérdőn nézett rám.
- Miért?
- Elvállaltam, így innentől ez én betegem és én fogom kezelni, a saját módszerem szerint. Szóval csak mondják meg neki, hogy holnap megyek és megnézem. Az aktáját pedig elviszem. Szeretném tanulmányozni! - főnököm megforgatta a szemeit, de rám hagyta. Mindig ez volt. Utált, mert jó vagyok és a saját módszereimmel dolgozom, de kellettem neki, mert Korea egyik legjobb pszichiátere voltam sőt, meg merem kockáztatni, hogy a legjobb. Rengeteg beteggel volt már dolgom és a tapasztalatok azt mutatják, sokkal jobban megy a kezelés, ha én megyek hozzájuk és nem őket szakítjuk ki a természetes közegükből. Kicsit olyan, mintha állatokkal foglalkoznék, csak négy helyett két lábuk van és intelligensek. Fölálltam és egy gyors köszönés után, visszamentem a helyemre. Mivel épp szünetem volt, felcsaptam a mappát és elkezdtem olvasgatni.
"Kim Joon Myun. Született 1991. május 22-én, Szöulban." Olvastam. Ezek szerint, idősebb pár hónappal. Állapítottam meg. Szemeim megakadtak a fiú fotóján. Legalább tudom, hogy néz ki.
A szünetem lejártával, a betegeimhez mentem, majd egyenesen haza. Megfőztem magamnak a szokásos teámat, leültem a szokásos fotelomba és olvastam az egyik könyvem, ahogy szoktam. Igen. Az életem egy nagy mókuskerék, szokásokból és rutinokból áll, de sosem volt vele problémám. Nem éreztem szükségét barátoknak, mivel mindig is úgy gondoltam, az ilyen emberi kapcsolatok, csak hátráltatnak a munkámban. Karrierista vagyok? Talán. De boldog. Ez az egyik oka, hogy nem jövök ki a főnökömmel. Mivel nem érdekelnek az emberek érzései, nagyban teszek rá, hogy mit mondanak nekem. Egyedül dolgozom, a saját módszereimmel. Bár azért az kellőképpen ironikus, hogy emberekkel foglalkozom, de nem érdekelnek. Ez azzal magyarázandó, hogy a szüleim és a tanáraim szerint is, simán felvettek volna az orvosira, hiszen könnyen tanultam. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy engem a jogász pálya, jobban érdekelt. Végül mégis rávettek, hogy jelentkezzek az orvosi egyetemre, ahol a továbbképzésen a pszichiátriát választottam. Mivel elég racionálisan gondolkodom, nem csoda, hogy jó voltam a munkámban. Az érzelmeket félretettem és a tényekre támaszkodtam.
Miután elolvastam a könyvem, ágyba bújtam és elaludtam. Másnap ugyanolyan korán keltem, mintha a kórházba mentem volna, azzal a különbséggel, hogy most egy kis külváros felé tartottam. Leszálltam a buszról és keresgélni kezdtem a házak között. Hamarosan meg is találtam. Egy kis házikó, gondozott kerttel. Becsöngettem, mire nyílt az ajtó és JoonMyun kíváncsian kidugta a fejét a házból. A kapuhoz szaladt és mosolyogva köszönt.
- Jó reggelt! Zhang Yixing, ugye? - kérdezte.
- Igen! - bólintottam. A fiú beengedett, majd a házba léptünk. Levettük a cipőinket és a nappaliba

mentünk. Leültünk egy-egy fotelba, majd elővettem a mappáját.
- Szóval... Magát a kórházból küldték ugye? - pislogott rám.
- Honnan máshonnan küldtek volna? - kérdeztem fel sem nézve az aktájából.
- Azt tudja, hogy ez már a...
- Negyedik hely ahol jár? Igen. Felvilágosítottak.
- Mikor kell bemennem? - kérdezte. Felpillantottam Joon Myunra.
- Semmikor. Itthon fogok dolgozni magával. Az első amire megkérném, hogy ne magázódjunk. Hamarosan úgyis megismerjük egymást, igazán felesleges.
- Öhm... Oké. Ez esetben, kérsz egy csésze teát?
- Azt megköszönném! - bólintottam. Amíg elkészítette az italunkat, még átolvastam az aktáját, majd elraktam a táskámba. Joonmyun egy tálcával ért vissza, amiről leemeltem az egyik csészét.
- Szóval, lenne pár kérdésem. Először is, mikor vették észre, hogy skizofrén vagy? - kérdeztem. A fiú elgondolkodott, majd rám meredt.
- Igazából, már gyerekkoromban kezdődött, de akkor nem volt olyan feltűnő és sokáig nem is volt rohamom. Aztán pár éve, kiütközött és el kellett mennem a kórházba.
- Értem. - bólintottam. - Gondolom a szüleid tudnak a dologról. Rajtuk kívül még valaki?
- Van egy barátom. Luhannak hívják. Ő tudja, hogy milyenek a rohamaim. A szüleim viszont nem.
- Ők csak annyit tudnak, hogy skizofrén vagy? - lepődtem meg, mire bólintott.
- Rendben. Na és hol van ez a Luhan?
- Itt lakik a közelben, de nem fogja elmondani, hogy mi bajom. - sóhajtott Joonmyun.
- Hallottam róla. Megkérdezhetem, hogy miért?
- Nem tudom. Azt mondta az összes pszichiáterre akivel találkozott, hogy nem győzték meg.
- Érdekes. Azért add meg a címét, hátha kiszedek belőle valamit!
- Rendben! - a címén kívül, megadta a telefonszámát is, hogy telefonálni tudjak neki. Elhatároztam, hogy felkeresem és kiszedem belőle, hogy mi baja Joonmyunnak.
Miután befejeztük a kérdezz-felelek "játékot", első utam, Luhanhoz vezetett.