31. Marriage or love? +18

- Miről akartál velem beszélni? - kérdezte Tao. Körülbelül három nappal azután, hogy hazajöttünk, tervezgettem, hogy mit fogok mondani, de semmire sem jutottam, ezért Lay a keze ügyébe vette a dolgokat. Közölte, hogy vagy felhívom, vagy telefonál a szüleimnek, hogy javasoljon egy időpontot a leendő esküvőmre, ami alól, még mindig szeretnék kibújni. Így kerültem az egyik közeli kávézóba, ahol találkoztam Taoval.
- Hát... Szóval... - hm, eddig jó!
- Igen?
- Én... Csak bocsánatot akarok kérni tőled. - Tao kérdő pillantásokat küldött felém.
- Azért, mert...? - hajolt közelebb.
- Mert szórakoztam veled, de tartozom egy vallomással! - Tao nem válaszolt, csak érdeklődve nézett rám. - Nem azért csókoltalak meg, mert szórakozni akartam veled, hanem mert... Tetszel nekem. Csak nagyon nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy közben Jessicát is szerettem és szeretem. Túl akartam lépni, de ez egészen az esküvőig nem ment. - kifújtam a levegőt és Taora pillantottam.
- És, már sikerült?
- Teljesen nem. Talán sosem fog menni. De már jobban vagyok. Idővel minden jobb lesz. Csak azt szeretném tudni, hogy van-e még esélyem egyáltalán, vagy ne is számítsak rá? - félve néztem Taora. A fiú nem válaszolt, percekig csak bámult rám, majd közelebb hajolt és puszit nyomott a számra.
- Van. De megkérnélek valamire! Csak akkor keress meg, ha úgy érzed, tényleg sikerült túllépned! - bólintottam, mire elmosolyodott. Felállt az asztaltól és elment. Nagyot sóhajtottam. Most, mi legyen?

- Szóval akkor... Ennyi? - kérdezte Luhan döbbenten. A konyhában ültünk, Sehun társaságában és épp mondandóm végére értem.
- Azt hiszem egy ideig igen. - bólintottam.
- Annyira hülyék vagytok! - sóhajtott Sehun.
- Tudod mi kéne nektek? Pia és buli. - nézett rám Luhan.
- Meg egy raktárszoba. Ne magatokból indulj ki kérlek! A HunHan-féle szex, nem az én stílusom! - forgattam meg a szemeimet.
- Először is, hidd el, hogy ha ott lettél volna, teljesen máshogy látnád, másodszor, mi az, hogy HunHan? - villogtak rokonom szemei.
- Először is, szerencsémre nem voltam ott és nem láttam a kis kufircolásotokat...

- Nem úgy értettem.
- Másodszor gondolkozz és rájössz. - fejeztem be a mondandóm.
- Te összevontad a neveinket? - fonta össze Luhan a karjait.
- Igazából Lay. - javítottam ki.
- Ez annyira...
- Cuki! - szólt közbe Sehun. Mindketten ránéztünk.
- Szerintem aranyos. Miért? Neked nem tetszik Bambi? - vigyorodott el a fiatalabb. Luhan elvörösödött a megnevezés hallatán.
- Nem arról van szó, hogy nem tetszik... - hajtotta le a fejét.
- Ne keménykedj, te! - Sehun az ölébe húzta Luhant. - Mutatod, hogy milyen egy jéghegy vagy, de közben folyamatosan cukizol! - Luhan arca olyan lett, mint a paradicsom. Nem szólt semmit, csak belebújt Sehun nyakába.
- Mi lenne, ha bulizni mennénk? Tudom, hogy ellene vagy, de abban semmi nincs, ha mindannyian elmegyünk. Meghívjuk a többieket is és szórakozunk egy jót! - nézett rám Sehun.
- Jó, végül is, nincs abban semmi rossz! - legyintettem. Miután rábólintottam, Luhanék már el is kezdtek szervezkedni. Abba, hogy hova menjünk és mikor, semmi beleszólásom nem volt. Az iszogatást végül a hétvégére tettük és addig még volt egy kis időm. Legalábbis ezt hittem. Az egyetemi tanárok viszont nem ezt gondolták. Egyik előadás a másik után, ZH-k, beadandók... Kimerültem. Nem vágytam másra, csak arra, hogy kiadhassam a feszültséget. Szerencsére HunHanék gondoskodtak róla, hogy a legjobb szórakozóhelyre vigyenek mindannyiunkat.
- Azta! Ez állati! - néztünk körül szájtátva. Hét táncterem, három karaoke bár és rengeteg bárpult.
- Honnan ismeritek a helyet? - kérdeztük.
- Sehun bácsikájáé a hely! - válaszolta Luhan. - Amióta megnyílt, ide járunk!
- Cuki. Na, igyunk valamit! - lépett Yixing a pulthoz és rendelt mindannyiunknak egy italt. Ahogy telt az este, természetesen mindenki a maga párjával ment valahova. HunHanék táncolni, Jiali és Xiumin az egyik asztalnál ették egymást. Suho és Lay pedig beszélgettek a bárpultnál. Csak mi maradtunk Taoval és egy halom pia, amit egyfolytában a gyomrunkba küldtünk. Mivel beszélgetés helyett is ittunk, olyan részegek lettünk, hogy szinte a saját nevünkre sem emlékeztünk.
- Itt a taxi! - lépett oda Lay.
- Milyen taxi? - pislogtam fel rá.
- Ami hazavisz titeket! Nem akarlak hányni látni, úgyhogy beülsz abba a szaros kocsiba és hazahúzol! Világos? - nézett a szemeimbe. Lay mindig is tudott hatni az emberekre, így minden kérdés nélkül, tettük amit mond. Beültünk a taxiba és meg sem álltunk hazáig. Otthon természetesen nem szóltunk egymáshoz, csak ültünk a kanapén és ki-be fújtuk a lebegőt.
- Ezentúl így lesz? - kérdeztem.
- Mi?
- Hogy nem szólunk egymáshoz. Ez neked jó?
- Mi mást tehetnénk? - nézett rám Tao.
- Nem tudom! Akármit! Minden jobb, mint ami most van! Idehallgass! Tudom, azt akarod, hogy legyek túl Jessicán, de ez nem megy egyedül! Idő kell hozzá és valaki, aki segít megfeledkezni róla!
- Nem akarok az lenni, aki...
- Aki mi? Pótlék? Egy második az életemben? Miért hiszed ezt? Elvesztettem őt! Nekem nincs már senkim, csak te és kedvellek! Egyre jobban! De ha nem engedsz közel magadhoz, te is eltűnsz az életemből és abba belehalnék! - keltem ki magamból.
- Most, mit vársz, mit mondjak?
- Hogy maradsz! - Tao meglepetten nézett rám. Annyira féltem, hogy elmegy, hogy tettem valamit, amiről először azt gondoltam, hülyeség lesz. Megcsókoltam. Ötven százalék volt az esély, hogy ellök és elmegy. De nem tette. Közelebb húzott magához, nekem pedig ekkor esett le, hogy Laynek ez volt

a terve. Ő tudta, hogy Tao így fog reagálni, így nem féltem. Bátrabb lettem. Elkezdtem leszedni Taoról a felsőjét, majd nyakát kezdtem puszilgatni. Erre volt most szükségem! Azok után a feszült és borzasztó hónapok után, ez kellett nekem. Ahogy egyre lejjebb és lejjebb haladtam, Tao éles nyögéseket hallatott. Amikor elértem a nadrágját, nem vesződtem sokat, nemes egyszerűséggel leszedtem a fölösleges ruhadarabokat és számba vettem éledező szervét. Tao egyre hangosabb lett, ami nekem nagyon tetszett. Mikor éreztem, hogy már nem sok van hátra, leváltam róla és magamról is leszedtem a ruhákat. Én már bevetésre kész voltam, hiszen régóta szerettem volna együtt lenni vele. Visszatértem szájára és közben tágítani kezdtem. Meglepően gyorsan megvoltam, így lassan belé hatolhattam.
- Fáj? - pusziltam meg a homlokát.
- Nem vészes. - mosolyodott el. Mozogni kezdtem és... El sem tudom mondani milyen csodálatos érzés volt. A nyögései a fülembe, az a szikra ami a szemeiben volt és... Az egész. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. Talán Jessicával. De ezen az estén attól el kellett vonatkoztatni. Úgy kellett rá tekintenem, mintha nem is lett volna.
- Kris... - tudtam mit akar. Egyre gyorsabban kezdtem mozogni, míg el nem értük a gyönyört. Kezemmel közben olyan ütemben próbáltam kényeztetni, mint amilyen gyors voltam alul. Nem sok kellett és elértük a beteljesülést. Kimerülten dőltünk egymás mellé.
- Szerencse, hogy nagy a kanapétok. - vigyorgott Tao.
- Nem nagy, csak rajtam fekszel. Te és a száz kilód! - nevettem.
- Az még mindig az izom! - vert fejbe picit. - Szóval? Mi volt ez? - kérdezte.
- A válaszod.
- Nem is tettél fel kérdést!
- Rendben. Akkor most. Maradsz? Segítesz túllépni? - Tao puszit nyomott a számra és elmosolyodott.
- Maradok!