30. Marriage or love?

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön ez a nap is! A buszon ültem a többiekkel és a tengerpart felé tartottunk. Tao nem volt ott és fájt is a szívem miatta. Amikor megérkeztünk a partra, elindultunk az egyik kis hotelhoz, ahol az esküvőt fogják tartani.
- Kris! Annyira örülök, hogy itt vagytok! - ugrott Jessica a nyakamba, mikor meglátott.
- Szia! Mi is örülünk! - mosolyogtam rá, mikor elengedtem.
- Gyertek, megmutatom, hol kell átöltöznötök. - fogta meg a kezem és átvezetett minket a folyosókon. Megállt az egyik ajtó mögött és kinyitotta nekünk.
- Hamarosan jövök és elmondom mikor mi lesz. Addig készüljetek el! - becsukta maga mögött az ajtót és magunkra hagyott. Nem csodálkozott, hogy Tao nincs velünk, mielőtt jöttünk volna, szóltam neki. Szomorú volt, hiszen kedvelték egymást, de mégsem rángathatjuk ide, ha nem akarja.
Átöltöztünk, majd Sehun és Luhan úgy döntöttek, hogy körbenéznek kicsit a helyszínen. Xiumin is lelépett, mert Jialival akart lenni, így hárman maradtunk a szobánkban.
- Keresd meg Jessicát! - mondta Lay és az ajtó felé kezdett tolni.
- Miért? - kérdeztem, de válasz helyett, csak egy ajtócsapódást kaptam. Annyira nem értem az ilyen kitöréseit! Elindultam hát a folyosón és gondolkodni kezdtem. Vajon, hol lehet Jessica? Sokáig keresgéltem, mire sikerült rábukkannom a magfelelő ajtóra. Halk éneklés szűrődött ki, így lenyomtam a kilincset és óvatosan benyitottam. Lélegzetelállító látvány volt. Jessica és a húga Krystal voltak a szobában. Mindketten felöltöztek már és a sminkjeiket rakták fel.

- Gyönyörű vagy! - mosolygott Jessica a húgára.
- Ugyan! Ma te leszel az est fénypontja! - Jessica elkomorodott.
- Igen. Tudom.
- Naa! Ne legyél ilyen! - Krystal átölelte nővérét, így pont kiszúrt engem az ajtóban. - Úgy látom vendéged van. - mosolygott rám.
- Tessék? - Jessica kérdőn fordult meg, így már teljesen megláthattam. Elakadt a lélegzetem.
- Magatokra hagylak benneteket. Kris, te pedig csukd be a szád! - veregetett vállon Krystal, majd távozott a szobából.
- Te mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva.
- Én... Csak, látni akartam, hogy vagy. - magyaráztam és beljebb léptem.
- Hát... Fogjuk rá, hogy jól. - vont vállat Jessica. Elé léptem és végigmértem.
- Csodálatosan nézel ki. - mondtam.
- Jobban érezném magam, ha nem kellene itt lennem. - ölelte át magát. - Legszívesebben elrohannék, de tudom, hogy nem tehetem. Sem veled, sem a babával, sem Tylerrel és még magammal sem.
- Tyler rendes. Jó lesz vele! - fogtam meg a vállait. Biztatni próbáltam, de legszívesebben sírtam volna.
- Tudom. De nekem nem ő kell. Hanem te! - arcára vezettem kezeim és megcsókoltam. Fájdalmasan kapaszkodtunk egymásba, nem akartuk, hogy valóssággá váljon ez a rémálom. Mikor elváltunk, láttam, hogy sír. Letöröltem könnyeit, de hiába, mindannyiszor újabb cseppek folytak végig arcán.
- Szeretlek! - zokogta.
- Én is! - puszit nyomtam a homlokára. Hirtelen Krystal hangja, kizökkentett bennünket.

- Hamarosan kezdünk, szóval lassan gyertek ki!
- Rendben! - kiáltottuk egyszerre. Utolsó csókot nyomtam Jessica ajkaira, majd otthagytam, hogy össze tudja szedni magát. Megkerestem a többieket, akik már a templom felé tartottak. Mindenki a helyére állt és megszólalt az esküvői induló. Rettenetesen fájt azt látni, hogy Jessica valaki máshoz megy hozzá. Nem velem áll az oltár előtt, hanem Tylerrel. Nem én fogom boldoggá tenni, hanem Tyler. Egyetlen dolog van, ami az enyém és az a baba.
Kimondták az igent, én pedig összeroppantam. Amikor vége lett és mindenki visszavonult a hotel éttermi részébe, én a szobám felé vettem az irányt. Lerogytam az egyik székre és kitört belőlem a zokogás. Nem bírtam tovább. Éreztem, hogy ennyi volt. Vége! Végképp el kellett engednem. Hiába vérzett a szívem, nem tehettem mást, mint kiengedni a gőzt és elengedni, mint egy lufit.
Kezeket éreztem a hátamon, melyek kedvesen simogattak. Felnéztem az illetőre és legnagyobb döbbenetemre, Tao ült mellettem.
- Te... Hogy kerülsz ide? - pislogtam.
- Shh! Sírj csak. Hidd el, hogy jót fog tenni! - simogatott tovább. Ismét felzokogtam és a nyakába borultam.
- Annyira nehéz!
- Tudom! - suttogta a fülembe. - Tudom. - nem tudom meddig ülhettünk ebben a pózban, de valószínűleg sokáig, mert nem rövid ideig tartott, mire sikerült valahogy összeszednem magam. Elengedtük egymást és úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a többiekhez. Épp kinyitottuk az ajtót, de kimenni már nem tudtunk, mert valaki állt előttünk.
- Tyler? - kérdeztem, mire bólintott.
- Beszélnünk kell. Kettesben. - Taoval egymásra néztünk. A fiú biztató mosolyt küldött felém, majd lelépett.
- Igen? - kérdeztem, mikor Tao már hallótávolságon kívül volt.
- Csak azt akartam mondani, hogy... Sajnálom! - nézett rám keserűen.
- Hogy te? Nekem kéne bocsánatot kérnem.
- Hallgass végig! - szólt rám. - Én nem akartam elvenni tőled, de ezt láttam a legésszerűbbnek. Különben elvetették volna a babát, de abba Jessica belerokkan. Viszont tudnod kell, hogy szeretem. Szerelmes vagyok Jessicába és mindent meg fogok tenni, hogy boldog legyen! - nézett a szemeimbe.
- Vigyázz rájuk! - súgtam. Tyler bólintott.
- Szeretném, ha a baba tudna rólad. Bár én fogom nevelni, szeretném, ha tudná, hogy ő egy nem akármilyen szerelemből született!
- Köszönöm! - mosolyodtam el hálásan. Tyler megölelt, majd elengedett és a vállaimra tette a kezeit.
- Megvédem őket és szeretni fogom mindkettejüket! Ezt megígérem!

- Mérhetetlenül hálás vagyok neked! - utoljára még összemosolyogtunk, majd visszament a többiekhez. Nem sokkal később, Tao visszajött és mi is lementünk. Gyorsan megettük a vacsorát, majd Krystal felállt a kis színpadra.
- Egy kis figyelmek Kérnék! Felkérném az ifjú párt, hogy nyissák meg az estét egy közös tánccal! - mindenki tapsolt, majd Tyler és Jessica felállt és a tánctérre léptek. Elkezdtek táncolni, majd a többiek is csatlakoztak hozzájuk. Hirtelen odaléptek hozzám és kedvesen rám mosolyogtak.
- Ne csak ülj itt! Táncoltasd meg a feleségem! - kacsintott rám Tyler. Kézen fogtam Jessicát és átöleltem.
- Ennek nem így kellene lennie! - súgta nekem.
- Már nem csinálhatjuk vissza! - válaszoltam.
- Fáj!
- Tudom! De el fogsz felejteni! Tyler jó ember. Mellette boldogabb leszel, mint amilyen mellettem valaha lettél volna.
- Nem mondhatod ezt! - bújt hozzám.
- Nem mondhatok mást! - feleltem.
Az este sokáig tartott, legalábbis én úgy éreztem. Persze a többiek jól érezték magukat, hiszen azzal lehettek, akit szerettek. Mikor mindennek vége lett, a szobáink felé masíroztunk, hogy eltegyük magunkat másnapra.

- Tao! - fordultam felé, mire kérdő pillantásokat vetett felém. - Aludj velem! - a fiú elmosolyodott és bólintott. Mivel kettesével volt a szobabeosztás, nem volt gáz, hogy Tao minden előrejelzés nélkül megjelent. Befeküdtünk egymás mellé és próbáltunk aludni. Természetesen, ez mindkettőnknek nehezen ment, hiszen én fel-felzokogtam éjszaka, Tao pedig egyfolytában vigasztalt. Ebből kifolyólag, reggel hullafáradtan ébredtünk. Az ifjú pár már a kocsija előtt állt és a többiektől köszöntek el. Igen. Mentek nászútra. Jessica fájdalmas pillantást küldött felém, majd beült a kocsiba Tyler mellé és elmentek. Addig néztem utánuk, amíg teljesen el nem tűntek a szemem elől.
- Na? Hogy viseled? - kérdezte Luhan, mikor mellém lépett.
- Hát, nem volt könnyű, de elengedtem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok szomorú, de biztos vagyok benne, hogy Tyler boldoggá fogja tenni. - mondtam.
- Ugye tudod, hogy rám bármikor számíthatsz? - Luhanra pillantottam, aki nem nézett rám. - Lehet, hogy nem úgy tűnik, de nagyon is szívemen viselem a dolgaid. Szigorú vagyok és nyers, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Szóval... Rám számíthatsz! - mosolygott fel rám. Őszintén meglepődtem. Sosem volt velem ilyen, hiszen az érzéseit mindig is magába fojtotta.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan.
- A rokonod vagyok! Ez a minimum. - vont vállat. Lassan mi is készülődni kezdtünk. Összepakoltunk, buszt néztünk visszafelé, majd elindultunk haza. Én csöndben voltam az út alatt, leginkább kifelé bámultam az ablakon. Már sírni sem tudtam. Ennek így kell lennie! Tyler jó ember! Vigyázni fog rájuk! Mondogattam magamban. Nagyot sóhajtottam és Tao felé fordultam.
- Minden rendben? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Nincs. De majd elmúlik. Egyébként, ha visszaértünk, szeretnék beszélni veled. - mosolyogtam féloldalasan. Tao kíváncsian bólintott, de nem kérdezte, hogy mit akarok. Tudta, ha visszaérünk, úgyis elmondom.