28. Marriage or love?

Jócskán délutánra járt az idő, mikor kopogtatást hallottam az ajtón. Kinyitottam a bejárót és

legnagyobb meglepetésemre Jessica állt előttem.
- Szia! Remélem nem zavarok! Csak ezt akartam odaadni! - nyújtott felém egy borítékot. - Személyesen akartam átadni. - kérdőn bontottam fel és egy meghívót véltem felfedezni.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá.
- Nincs mit! Tényleg örülnék, ha eljönnétek! - a dátumra pillantottam és kissé meghökkentem.
- Hű! Jó előre hoztátok! - pislogtam.
- Csodálkozol?
- Jó, igazatok van, csak meglepett. - a meghívót az asztalra tettem, majd visszafordultam Jessicához.
- Megkaptad az ultrahangképet? - lépett közelebb.
- Meg! Luhan nem találta meg rajta a kicsit, de Sehun segített neki. - Jessica elmosolyodott. Mélyen a szemeibe néztem, ő pedig végigsimított arcomon. Nagyot sóhajtott, majd hátrább lépett.
- Mennem kell. Tyler lent vár a kocsiban.
- Miért nem hoztad föl? Megismerném! - jutott eszembe, de Jessica megrázta a fejét.
- Bejelentés nélkül nem hozok fel senkit! - elköszöntünk, majd Jessica lesietett a vőlegényéhez. Nagyot sóhajtva csuktam be utána az ajtót és lehuppantam a kanapéra. Az esküvő egy fél hónap múlva kerül megrendezésre. Jessica és Tyler végül úgy döntöttek, hogy itt házasodnak össze, de Amerikába fognak költözni. Akármennyire fáj is, tudom, hogy ez volt a legjobb döntés részükről. Ott nincs szülői parancs, a rokonok megvető pillantása és... Én sem. Én sem leszek ott és ő sem lesz nekem itt. Hiába lesz a csábítás, egyszerűen elérhetetlenek leszünk egymás számára. Karanténba kell különülnünk mind a kettőnknek. Tovább kell lépnünk.
Amíg ilyeneken gondolkodtam, valószínűleg elaludhattam, mert mikor felébredtem, már fél nyolc körül járhatott az idő.
- Nyitva! - nyögtem a szememet dörzsölve, ugyanis valaki kopogtatott az ajtón. Mikor felnéztem a kanapéból, Taot láttam, amint benyit.
- Tudod, ha alszol, veszélyes nyitva hagyni az ajtót! - mondta, majd belépett a lakásba.

- És mit vinnének el? Engem? Ugyan!
- Ennyire ne bízz az emberekben! - mosolygott rám, majd leült mellém.
- Egyébként, meglep, hogy meglátogatsz! - fordultam felé kérdőn.
- Igen... Azt hiszem beszélnünk kell. - ez már rosszul kezdődött.
- Miről? - bizonytalanodtam el.
- Miért csókoltál meg? - vágott a közepébe. Hirtelen nem tudtam mit is mondhatnék. Belém akadt a szó, csak bámultam Taora, mintha valami csoda lenne.
- Szóval? - kérdezte ismét.
- Hát... Nem tudom. - tekintetemet leemeltem róla és a földet bámultam.
- Remek! - bólintott. Nem volt sem ideges, sem szomorú, csak elgondolkodott.
- Szóval, ha a következő pillanatban úgy gondolnád, hogy kirúgsz a lakásból megtennéd?
- Nem! Nézd, ne haragudj, csak... Nagyon nem vagyok most stabil érzelmileg! - néztem rá bűnbánóan.
- Szeretném, na nem csinálnád megint! - mondta alig hallhatóan, rám sem nézve. - Ne játsz az érzelmeimmel. - először nem értettem mire gondol, de mikor rám nézett, egyből leesett.
- Te... Te kedvelsz engem? - pislogtam nagyokat. Tao nem válaszolt, de tekintetében egy határozott "Igen!" tükröződött. Végképp belém fagyott a szó. Tao kedvel engem!
- Nem akarok pótlék lenni! Ha te is kedvelsz, keress meg, de ne Jessica helyett akard, hogy melletted legyek! Tao vagyok! - hangjában még mindig semmi ingerültség nem volt, sokkal inkább komolynak tűnt. Nem feleltem, csak néztem a szemeibe.
- És éppen ezért... Nem megyek az esküvőre. Sajnálom! - felállt a kanapéról, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Tao! - szóltam utána. Kérdőn fordult meg és nézett rám.
- Ne haragudj! - álltam föl és odamentem hozzá. - Viszont tévedsz, ha azt hiszed, hogy azért csókoltalak meg, mert pótolni akartam Jessicát. Nem azért tettem. Magam sem tudom, hogy miért. Viszont megértem, hogy ezek után, nem akarsz eljönni. De remélem, hogy meggondolod magad!
- Szia Kris! - mosolyodott el halványan, majd kilépett az ajtón. Becsuktam utána és a hajamba túrva dőltem az ajtónak. Egy ember volt, aki tényleg mindig mellettem állt és őt is elüldöztem! Már csak egyvalaki volt, akiről tudtam, hogy segíthet felborult lelkivilágomon. Felemeltem a mobilom és tárcsáztam.
- Hallo? - szóltam bele.
- Minek hívsz ilyenkor? - kérdezte dühösen?
- Annyira nincs késő és kérlek ne tégy úgy, mintha nem tudtad volna, hogy hívni foglak!
- Mindig elfelejted, hogy nem vagyok látnok! Mit akarsz?
- Átmehetnék ma este? - kérdeztem. Hallottam, hogy Lay sóhajt a vonal túlsó végén, majd megszólal.
- Tőlem aztán! - nem vesződött az elköszönéssel, rögtön lerakta. Összecsomagoltam magamnak éjszakára és írtam egy cetlit Luhanéknak, ha esetleg előbb érnének haza mint én, tudják, hol vagyok. Az egész buszút alatt, kifele bámultam az ablakon. Az elsuhanó tájat fürkésztem. Amikor leszálltam a járműről, vagy fél órát kellett sétálnom, mire eljutottam Suhoék lakásához.
- Megjöttem! - szóltam a kaputelefonba, mikor felcsengettem. Válasz helyett, csak búgást hallottam, ami azt jelezte, hogy kinyílt a kapu. Felbaktattam a lépcsőn és bekopogtam az ajtón. Hamarosan Suho ki is nyitotta a bejárót, egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Szia Kris! Örülök, hogy itt vagy! Gyere be! - szélesre tárta az ajtót, hogy be tudjak menni a lakásba. Levettem a cipőm és a kabátom, majd bementem a nappaliba. Lay éppen egy bögre teát ivott és olvasott valamit.
- Szia Yixing! - köszöntem rá. Lay felemelte a kezét és intett, ezzel tudomásomra juttatva, hogy észrevett.
- Foglalj helyet. Nem vagy éhes? - kérdezte Suho.
- Nem köszi! - válaszoltam, ám a következő percben, gyomrom ellentmondásba keveredett, kiejtett szavaimmal. Suho elmosolyodott.
- Hozok enni! Egy pillanat! Addig beszélgessetek! - vigyorgott, majd eltűnt a konyhában. Beültem az egyik fotelba és megvártam, míg Lay végre méltóztatik rám figyelni.
- Szóval? - kérdezte egy kis idő után. - Megint, mire vagy kíváncsi?
- Csókolóztam Taoval. - vallottam be. Kissé úgy éreztem magam, mintha pszichológusnál ülnék.
- Gondoltam. Kitalálom. Azt mondta, nem akar pótlék lenni az életedben és ezért tartani akarja a távolságot.
- Igen. - bólintottam.
- Most mit vársz tőlem? - dőlt hátra.
- Nem is tudom... Mit csináljak?
- Honnan tudjam? Nem én cseszem el az életem, hanem te. - kösz! - Komolyan Kris! Előbb magaddal számolj el! Ha ez megvan, beszélhetünk! Este lesz időd gondolkodni!
- De miről?! - fakadtam ki.
- Hogy mit akarsz! - Lay felállt és a szobába masírozott. Közben Suho is megjelent egy tálca vacsival, amit szép komótosan elfogyasztottam. Felajánlottam, hogy elmosogatok magam után, így Suho is hamarabb le tudott feküdni aludni. Én a kanapén forgolódtam és nem jött álom a szememre. Magammal kell elszámolnom? Mit akarok? Tao jutott eszembe. Mit akarok? Tény, hogy még nem jutottam túl Jessicán és ez valószínűleg így is marad, egészen az esküvő napjáig. Soha, senkit sem fogok úgy szeretni, mint őt, de máshogy, még lehet. Ott van például Tao. Bejön, miért ne jönne, mikor helyes, kedves és nagyon érett.
- Jaj, mááár! - nyögtem fel és a másik oldalamra fordultam. Kezdett nagyon elegem lenni.