27. Marriage or love?

Reggel úgy ébredtünk, ahogy lefeküdtünk. Tao és én az ágyamon, rajtam nincs takaró, mert Tao kisajátította magának az egészet. Az órámra pillantottam, ami reggel tízet mutatott. Mivel Tao még nem ébredt fel, kibattyogtam a szobámból. Rögtön meg is bántam tettem, mert Luhanék szobájából elég... Perverz hangok szűrődtek ki. Visszahátráltam a szobámba és becsuktam az ajtót.
- Jó reggelt! - pislogott Tao álmosan.
- Neked is! - vigyorodtam el. Mikor láttam, hogy Tao kikel az ágyból és az ajtó felé veszi az irányt, gyorsan megragadtam a csuklóját és visszarántottam.
- Ne! - kérdőn pislogott rám, miközben szinte nekilapult az ajtónak.
- Ha nem akarod Sehunékat hallgatni, a helyedben várnék még egy fél órát. - Tao bólintott, én meg visszahátráltam a székemhez és leültem. Tao az ágyamon foglalt helyet. Egy kis csönd telepedett ránt, de ez nem tartott sokáig, mert Tao megszólalt.
- Neked nem fura? - kérdezte.
- Mármint?
- Hát... Hogy Luhan meleg. Lehet, hogy fura kérdés, de érdekel. - elgondolkodtam.
- Igazából... Nem. Azt látom, hogy boldog. Amióta Sehunnal van, mintha kicserélték volna.
- Ez Sehunnál is így van. Sokat változott mindkettő. - mosolyodott el Tao.
- És te? Neked nem fura? - kérdeztem.
- Nem. Sosem voltam homofób. Nem értem miért ne lenne a melegeknek ugyanannyi joguk boldognak lenni, mint a heteroknak. - rám nézett.
- Igazad van. - bólogattam. - Sokan nem ezt a nézetet vallják és ez elég szomorú. - ismét egy kis csönd, majd Tao telefonja megrezzent.
- Anyum az. Azt mondta elment megsétáltatni Sárkányt.
- Gondolom ő a kutyád! - mosolyodtam el.
- Igen. Akarod látni? - kérdezte.
- Persze! Miért ne?
- Akkor, ha majd sikerül kiszabadulnunk a szobádból, akár át is mehetünk hozzám. Legalább Luhanék is kettesben lehetnek kicsit. - elmosolyodtam ezen. Végül is, miért ne? Olyan háromnegyed óra múlva, kimerészkedtünk a szobából. Szerencsénkre addigra Sehunék is befejezték... Vagy csak szünetet tartottak, nem tudom, a lényeg, hogy éppen nem keféltek. Mindketten a konyhában ültek és mintha misem történt volna, iszogatták a reggeli kávéjukat.
- Jó reggelt! - vigyorogtak ránk, mikor megláttak. Hm... Ezek szerint jó volt az együttlétük.
- Nektek is! - intettünk Taoval.
- Mit akart tegnap Jessica? Azt mondtad, ma elmondod! - kíváncsiskodott Luhan. Összenéztünk

Taoval, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében belefogtam a mesélésbe. A két fiú döbbenten hallgatott végig.
- Hát... Őszintén nem tudom mit mondjak! - pislogott Sehun.
- Én boldog vagyok! - mosolyodtam el.
- Az a lényeg! Akkor én is örülök! Meg gratulálok! - vigyorodott el Luhan. A reggeli után, mi elindultunk Taoval, Luhanék, meg... Hát, csináltak amit csináltak. Út közben megeredt az eső, így nagyon siettünk odafele. Szerencsére Tao nem lakott olyan messze. A szülei épp nem voltak otthon, így csak a kutyus üdvözölt minket. Hát, nem tudom milyen fajta volt, de jó nagyra nőtt.
- Keverék! - magyarázta Tao és megsimogatta a kutyát. Sárkány hanyatt vágta magát és élvezte, ahogy a gazdija a hasát simogatja. Én is lehajoltam és játszani kezdtem az állattal.
- Tetszel neki! - nevetett Tao, mikor látta, hogy elvagyok Sárkánnyal.
- Jó fej kutya! - mosolyogtam. Tao kiment a konyhába, hogy megtölthesse Sárkány edényét. A kutya rögtön falni kezdett, mi pedig a kanapéba ültünk.
- Sajnálom, hogy így elromlott az idő. Kimehettünk volna játszani. Mármint a kutyával. - húzta a száját Tao.
- Nem baj! Majd legközelebb. - mosolyodtam el. Végül abban egyeztünk meg, hogy filmet nézünk. Bekapcsoltuk a TV-t és betettünk egy DVD-t.
- VÁÁÁ! - kiáltottunk föl egyszerre. Na igen, most tanultuk meg, hogy nem nézünk olyan filmet, amin nincs címke. Kiderült ugyanis, hogy valami elmebeteg horrort tettünk be és úgy néz ki, nem csak én nem bírom az ilyet.
- Kapcsold ki! Kapcsold ki! - kiabálta Tao.
- Mégis, hogy? Nem az én lejátszóm? - kérdeztem és nem mozdultam a kanapé biztonságot nyújtó menedékéből. A probléma az volt, hogy Tao is ugyanezt tette, így a film ment tovább. Összekapaszkodva ültünk, nem mertünk a TV-re nézni, így látni nem láttuk, de hallani annál jobban hallottuk. A helyzetet az mentette meg, hogy hamarosan Sárkány ügetett a szobába. Felkapta a távirányítót és odahozta hozzánk. Tao és én rögtön utánanyúltunk és kinyomtuk a televíziót.
- Jó kutya! - sóhajtottuk. Simogatni, meg dicsérni kezdtük a kutyát és kitört belőlünk a nevetés. Két ekkora szerencsétlent mint mi!
- Az lesz a legjobb, ha ráírom, hogy ezt soha többé ne nézzem meg! - vette elő a kazettás dobozt Tao. - Egyáltalán, miért tartunk mi ilyeneket itthon?
- Fenyítőeszköznek! - válaszoltam, mire vigyorogva nézett rám.
- Nem vagyok mazochista, szóval szerintem ez anyuéké.
- Vagy titokban az vagy és csak azért hívtál át, hogy kiélhesd a hajlamaidat. - Tao szemei, huncutul megcsillantak.
- Na, basszus! Lebuktam! - hülyéskedett.
- Látod? Mondom én!
- Igen! Végig az volt a célom, hogy idehozlak, megnézünk egy horrort, ami jól feltüzel aztán hatalmas kéjek közt, összeforr a testünk és megduglak! - egyre közelebb és közelebb hajolt. Végül pár centire tőlem, megállt és a szemeimbe meredt.
- Azt hiszed te lennél felül? - vigyorogtam.
- Nem hiszem, tudom!
- Álmodik a nyomor! - percekig bámultunk egymás szemeibe, majd ismét kitört belőlünk a röhögés. Tao elhajolt tőlem és fölállt.
- Na, ha már nem kefélünk, csináljunk valami értelmeset is! - vigyorgott rám. Körbevezetett a házukban és megmutatta a szobáját. Elámultam, mikor beléptem. Díjak hada sorakozott a polcokon, szekrények tetején.
- Azta! Ezeket te nyerted? - csodálkoztam szájtátva.
- Ki más? - vigyorgott Tao.
- Hihetetlen!
- Ugyan! - legyintett.
- Komolyan! - néztem rá.
- Komolyan! Én nem a díjaknak örülök, hanem a tapasztalatoknak, amiket gyűjtöttem. Az sokkal fontosabb. Az edzőm is mindig ezt mondta.
- Igazán bölcs! - állapítottam meg. Tao bólintott és közelebb jött. Ekkor megpillantottam egy képet, amin hárman vannak a tengerparton.
- Ez hol készült? - kérdeztem.
- Japánban. Az első nagy versenyem napján. Kilenc éves voltam.
- És győztél?
- Helyezett nélküli lettem! - magyarázta. - De rengeteg tapasztalattal tértem haza. Mikor megint kimentem, másodikként jöttem haza.
- Ez nagyon szép. - sóhajtottam.
- A kép? - kérdezte Tao.
- Nem. Hogy ennyire éretten fogod föl. Én tuti elvesztettem volna a lelkesedésem!
- Tudod... Ha elesel, kizárólag te dönthetsz arról, hogy felállsz-e. - nézett rám. A tekintetébe meredtem és bólintottam. Igaza volt. Közelebb hajoltam, majd számat az övére nyomtam. Először felső, majd alsó ajkaiba kóstoltam, majd elváltam tőle. Csillogó szemekkel meredt rám, de tekintetében ott bujkált az értetlenség.
- Khm... Azt hiszem... Azt hiszem, jobb lesz, ha hazamegyek! - indultam meg az ajtó felé. Tao lekísért, majd kinyitotta nekem a kaput. Mielőtt elmentem volna, még nyomtam egy puszit ajkaira és elrobogtam. Én magam sem értem miért smárolom le mostanság, ráadásul tök random, de még nem emelt szót ellene, szóval annyira nem gáz.
Mikor hazaértem, Sehun még otthon volt, de már készülődtek elmenni.
- Jó, hogy jössz! Levelet kaptál! - nyomott a kezembe Luhan egy borítékot. Kíváncsian nyitottam ki és elállt a lélegzetem.
- Mit kaptál?
- A baba ultrahangképét! - vigyorogtam. Sehun és Luhan is körém nyomultak, majd megnézték a
fotót.
- Ne haragudj, de nem látok semmit. - forgatta a fejét rokonom.
- Belőled sem lesz jó anya! - vigyorgott Sehun, mire Luhan mosolyogva ütötte meg picit. - Nézd! Az a babszemnyi valami a baba! - mutatta meg Sehun.
- Jaaaa! Már látom! - bólintott Luhan. - Nézd már Kris! A te hajadat örökölte. - mindhárman felnevettünk, majd Sehunék nemsokára elmentek. Ismét egyedül maradtam, de nem bántam. A képet nézegettem, forgattam és a szívem egyre hevesebben dobogott. Alig várom, hogy megszülessen!