25. Marriage or love?

- Jessica férjhez megy? - döbbentem le. Majdnem a telefon is kiesett a kezemből. Hogy lehet ez?

Ilyen gyorsan túllépett volna rajtam? Vagy ennyire elkeseredett? Vagy más az oka? Rosszul lettem. Éreztem, hogy a vér kimegy a fejemből és szédülni kezdek.
- Most ez mire volt jó? - hallottam, hogy Luhan lecseszi Layt, aki nem igazán izgatta magát. A többiek megragadtak és kivonszoltak a mosdóba és locsolni kezdtek. Éppen megúsztam az ájulást, de a döbbenetem maradt a régi.
- Hogy történt ez? - kérdeztem. Hangom vékony volt, szinte nem is a sajátom.
- Gondolom ahogy mindenki másnál. Kiment és megismerkedett valakivel. - vont vállat Luhan.
- De... - nem tudtam többet kinyögni. Ismét könnyek gyűltek a szemeimbe és elsírtam magam. Nem! Ez egyszerűen nem történhet meg! Próbáltak vigasztalni, de nem sikerült megnyugodnom. Végül Tao kapart föl a földről és hazavitt.
- Miért történik ez velem? - törölgettem a szemem.
- Nem tudom! - ölelt meg Tao.
- Talán tényleg a szüleimnek van igaza. - sóhajtottam.
- Mármint?
- Nem kéne tovább küzdenem. Csak... El kellene fogadnom, hogy elveszek egy csajt és kész.
- Jaj, ne! Ne mondj ilyet! Ne add fel pont most! - nézett rám Tao riadtan.
- Miért? A szüleim tuti, hogy előbb hallottak Jessica eljegyzéséről, mint én és több nyomós érvem nincs, hogy miért nem akarok megházasodni.
- És Luhan szülei? Talán hatna, ha elmondanád Lay fenyegetését.
- Inkább Luhan szüleitől kéne ezt hallaniuk. - legyintettem.
- Ne legyél ilyen! Tudom, el vagy keseredve, de éppen ezért ne add fel! A szüleidnek látniuk kell, hogy te nem vagy olyan gyenge, mint amilyennek gondolnak! - beláttam, igaza van, de nagyon nehezemre esett most bármit is tenni. Egy dolgot biztosan tudtam. Beszélnem kell Layel is és Jessicával is. Ez így nem állapot!
Másnap, első dolgom volt, hogy ellátogattam Layékhez. Mivel még sosem voltam náluk, meglepődtem, hogy mennyire messze laknak. Mármint az eddig is tudtam, hogy nincsenek közel, de arra nem számítottam, hogy ennyire távol laknak. Mikor felcsöngettem hozzájuk, Suho nyitott ajtót és meglepődve engedett be.
- Szia Kris! Hát te?
- Layhez jöttem.
- Jó, azt gondoltam, de miért? - pislogott.
- Beszélnem kell vele! - Suho leültetett az egyik fotelba és csinált nekem egy teát.
- Lay még nincs itthon, de hamarosan megérkezik! - mosolygott rám.
- Miért hol van?
- Bevásárol. - válaszolt Suho. - Helyezd magad kényelembe! - épp megittam a teám, mikor kinyílt a bejárati ajtó és lépteket hallottam közeledni. Yixing a nappaliba lépett és meg sem lepődött. Töltött magának egy bögre teát és leült velem szemben.
- Gondolom Jessica ügyében kerestél fel! - bólintottam, mire felsóhajtott. - Mire vagy kíváncsi?
- Mi a titka?
- Mi bajod? - pislogott kérdőn.
- Azt mondtad, hogy van egy titka. Mi az?
- Honnan tudjam? Nem érdekel mit csinál! - vont vállat. - Az eljegyzését pedig te is láthattad volna, ha felmész az egyik közösségi oldalra.
- Ugyan Lay! Mindketten tudjuk, hogy csak nem akarod elmondani nekem, pedig pontosan tudod, hogy mi folyik itt! - keltem ki magamból.

- Az lehet, de az ő dolga, hogy elmondja-e a nyomorát vagy sem. Tőlem pedig nem tudsz meg több információt, mint amennyit te is megtudhatsz magadtól! - közölte és megitta a teáját. Letette a dohányzóasztalra a bögréjét, majd épp készült volna felállni, mikor megállítottam.
- Nem megyek el anélkül, hogy ne mondtál volna valamit! Mi folyik itt? - Lay sóhajtott egy hatalmasat. Végigmért és mikor látta, milyen kétségbeesetten nézek rá, megforgatta a szemeit.
- Jessica körülbelül egy hét múlva szeretne hazajönni. De úgyis szólni fog előtte, szóval ne aggódj!
- Ne aggódjak? Történnek körülöttem a dolgok és le vagyok maradva! Nem tudom mi miért történik, ki kivel van, pedig szeretnék már képbe kerülni, csakhogy régóta nincs meg a fonal! - kiabáltam el magam idegesen.
- Akkor értem miért nálam keresel válaszokat. - mosolyodott el Lay. - A többiek legalább olyan homályban élnek, mint te, annyi különbséggel, hogy ők kevésbé estek kétségbe ettől. Talán Tao még az aki egészen jól látja a dolgokat, csak ő meg egy beszari gyerek!
- Ne beszélj így róla! Nem tehet semmiről! - csesztem le, de fel sem vette.
- Ezt egy szóval sem mondtam! - vont vállat. - Na, ennyi lenne a probléma, vagy akarsz még valamit?
- Ennyi!
- Akkor, tudod hol a kijárat! Öröm volt látni! - ezzel elbúcsúzott és eltűnt a szobában. Idegesen húztam fel a cipőm és már készültem volna elrobogni, mikor egy kedves hang állított meg az ajtóban.
- Várj Kris! - mikor megfordultam, Suhot láttam, amint felém siet.
- Igen?
- Csak annyi, hogy... Ne haragudj a stílusára. Kicsit nyers, de hidd el, hogy csak jót akar és nála egyenesebb embert nem találni, szóval...
- Nyugi! - vágtam közbe mosolyogva. Valahogy nagyon aranyosnak találtam, hogy Suho ennyire aggódik miatta.
- Nem rá haragszom, csak a szituációra. Persze, kicsit felcseszte az agyam, de sosem tudnám utálni. - Suho megkönnyebbülten bólintott, majd egy adag sütit nyomott a kezembe. Azt mondta, hogy vigyem haza, mert most sült meg és biztos ízleni fog nekem is és Luhannak is. Megköszöntem és elindultam haza. Luhannak is mi? Hát... Rokonom szájában, most minden bizonnyal egészen más van, nem süti. Amióta legálisan is együtt lehet Sehunnal, kevesebbet látom otthon, mint eddig. Ha mégis, akkor Sehun is nálunk van, ami persze nem baj, mert bírom a kölyköt, csak kicsit szar érzés, hogy az én szerelmi életem most épp romokban hever, míg az övék virágzik. Na persze, ez sem igaz teljesen, mert a veszekedéseikről nem tudtak leszokni, de annyi szeretetet látok bennük egymás iránt, hogy szerintem a vitáikat ők sem veszik komolyan. Csak kell valami izgalmas az életükbe, ami után egy jót tudnak kefélni.
Nem meglepő, Laynek megint igaza lett. A hét közepén kaptam egy telefonhívást.
- Szia! - egy halk, szinte felismerhetetlen hang szólt a készülékbe.
- Szia! Miért hívtál? - kérdeztem és megpróbáltam palástolni izgalmam.
- Hát... Jövő héten hazalátogatok egy kis időre és arra gondoltam, hogy... Tudunk-e beszélni? Van valami amit el akarok mondani...
- Ha az eljegyzésedre gondolsz, ne aggódj, már tudom! - vágtam a szavába.
- Kris figyelj...
- Nem, ne aggódj! Örülök, hogy boldog vagy! Mellettem biztos nem lehettél volna az!
- Kris én...
- Ne aggódj, nem haragszom! Bár meglepett, de semmi gond!
- Kris! - Jessica hangja határozottan és szomorúan csengett a fülembe. - Fejezd be kérlek! Amint megérkeztem Koreába, fel foglak keresni!
- Rendben! - nagyot nyeltem. Hangja végtelenül szomorú volt. Nem értettem mi baja lehet.
Várakozással és félelemmel tekintettem a jövő hétre. Annyira nem tudtam koncentrálni semmire, hogy már Luhan javasolta, hogy ne menjek be előadásokra. Ez azért durva, mert rokonom a tanulás megszállottja, bár mióta Sehunnal van, egészen felengedett. Fel-alá járkáltam egész nap, nem aludtam semmit, szóval rendesen le voltam fáradva. Tao volt aki folyton azzal nyaggatott, hogy márpedig aludjak, de nem ment. Majd elérkezett a nap, amire annyira vártam. Jessica gépe leszállt, bár én nem voltam ott, mert nem akarta, hogy kimenjek hozzá, de tudtam mikor érkezik. A találkozót estefelé tervezte, egy kávézóba. Nagy nehezen elkészültem, hiszen nem mindegy miben jelenek meg előtte, hiszen ő Jessica! Elindultam és mikor megérkeztem, körbepillantottam a kis helyiségben. Kis keresgélés után, megtaláltam szemeimmel, ahogy az egyik asztalnál üldögél. A teáját nézegette, nem nézett fel. Hevesen dobogó szívvel léptem oda és ültem le vele szembe.
- Szia! - mosolyogtam rá. Felkapta a fejét és úgy meredt rám, mintha most látna először.
- Szia! - mosolyodott el. Egyből a kezére pillantottam, ahol ott virított a gyűrű.
- Miért akartál találkozni velem? - kérdeztem.
- Hát... Egész idáig azon gondolkodtam, hogy mondhatnám el neked, de...
- De? Jaj, amíg el nem felejtem, hol van a kedves vőlegényed?
- Tessék? - kérdezte kicsit meglepve.
- Ő is veled jött vagy csak te? Tudja egyáltalán, hogy találkozol velem?
- Kris, ne kezd megint...
- Mit? Csak érdeklődöm! Vagy már ez is baj? Inkább ne kérdezzek semmit, mert a vőlegényed kicsinál? De akkor miért akartál találkozni velem?
- Kris...
- Vagy ez titok? - kezdtem nagyon bepörögni. - Esetleg esküvői meghívót akarsz adni? Vagy...
- Terhes vagyok! - bennem rekedt a szó. Döbbenten néztem Jessicára, aki szép lassan rám emelte a tekintetét.
- Ho-hogy mi? - pislogtam nagyokat.
- Terhes vagyok! - ismételte magát, majd hozzátette. - És te vagy az apja!