24. Marriage or love?

Ahogy telt az idő, lassan meg is nyugodtam. Még mindig hiányzott Jessica, de inkább a szüleimet próbáltam meggyőzni. Épp az egyetem ebédlőjében ültünk, mikor Luhan elmagyarázta, hogy miért nem fogják engedni, hogy ne legyen kényszerházasságom. Épp az információkat próbáltam befogadni, mikor veszekedés keletkezett és kiderült, hogy Jialinek viszonya volt Xiuminnal és Taoval is. Döbbenten meredtem a fiúra, aki nem mert rám nézni. Csak evett tovább, én meg nem tudtam, hova kapjam a fejem. Kicsit zokon vettem, hogy ezt nem mondta nekem. Megpróbáltam kikérdezni a dologról, de mindig kitért a válasz elől. Délután aztán megelégeltem a dolgot és szó szerint rátámadtam. Megvártam az egyetem előtt és mikor kiért, elkaptam a csuklóját és a legközelebbi bárba vonszoltam.
- Beszélj! Hogy történt? - kérdeztem. Tao vonakodott, de beadta a derekát.
- Jó, elmondom! - sóhajtott hatalmasat. - Az egész azután kezdődött, miután elmentünk bulizni...

Tao:
A buli után, muszáj voltam kiszellőztetni a fejem. Kávézni akartam és sétálni. Gyorsan felöltöztem és elindultam a városba. Ahogy jártam az utcákat, az egyik kávézó előtt, megtorpantam. Jialit láttam az egyik asztalnál. Sírt. Nem értettem, hogy mi baja lehetett, hiszen életvidám lánynak tűnt. Beléptem a helyiségbe és megcéloztam a vele szemben lévő széket. Leültem, mire riadtan nézett rám.
- Tao...
- Nem baj, ha ideülök? - kérdeztem. - Láttam, hogy sírsz. Mi történt? - Jiali lehajtotta a fejét.
- Mi történt? Semmi. Csak kényszerházasságom lesz. - vont vállat.
- Igen, hallottam róla. - bólintottam. - Luhan is kivan!
- Luhan! - nézett rám megvetően. - Neki egy szava sem lehetne! Nem róla terjesztik, hogy egy ribanc! - sírta el magát megint. Szóval ez a baj...
- Nem tudom miért mondja! Igaz, régen gimiben fura voltam, de csak azért mert tudtam, hogy egyszer itt fogok kilyukadni! Úgy értve, hogy hozzáadnak valakihez, akit nem szeretek. Én... Csak felvettem egy stílust, hogy kiborítsam a szüleim, de valójában még soha nem... Még soha... - akadt meg és megtörölgette a szemeit.
- Szűz vagy? - pislogtam.
- Igen. - bólintott. Kicsit meglepődtem, mert tényleg azt hallottam róla amit. Nagyon sajnáltam szegényt.
- Hiszek neked. - mosolyogtam rá. Felkapta a fejét és reménykedve pislogott.
- Tényleg?
- Igen! - bólintottam. Jiali arcán hatalmas mosoly terült el és a nyakamba ugrott. Érdekes. Mostanában mindenkinek ápolom a lelki világát! Állapítottam meg. A délután további részét Jialivel töltöttem. Elmentem vele vásárolni és beszélgettünk. Egészen megnyílt és visszatért a jókedve.
- Szerinted? Melyik jobb? - pörgött előttem a huszadik ruhában. - A kék, vagy a vörös? - kérdezte.
- Attól függ! - mosolyodtam el.
- Mitől?
- Hogy kinek akarsz tetszeni. Luhan valószínűleg mindet leszólná...
- Pfff! Tudod ki akar neki tetszeni! - fintorgott.
- De Xiuminnak mindkettőben tetszenél! - tettem hozzá. Jiali elvörösödött és a földet bámulta.
- Hogy jön ide Minseok? - dadogta. Sejtelmes mosolyt villantottam.
- Azt hiszed, nem láttam milyen jól elvagytok? - Jiali még vörösebb lett.
- Akkor... Melyiket vegyem meg? - kérdezte halkan. Elgondolkodtam. Körbenéztem a boltban, majd leakasztottam egy fehér, kis ruhácskát.
- Ezt! - nyomtam a kezébe. - Próbáld fel! - Jiali bólintott és visszament a fülkébe. Pár perc múlva ismét kilépett a függöny mögül, nekem meg elállt a lélegzetem.
- Na? Milyen?
- Gyönyörű vagy! - mosolyodtam el. Komolyan megtetszett.
- Tényleg? - csillantak fel a szemei.
- Igen! Irigylem Xiumint! - nevettem.
- Jaj, te! Akkor ez lesz! - miután kifizette a ruhát, ismét sétálni mentünk. Szóba került az egyetem. Kérdeztem, hogy ő milyen szakon van és elállt a lélegzetem mikor kinyögte minek készül.
- Vegyészmérnöknek tanulok. - mosolygott.
- Jézus! Az nem semmi! És élvezed?
- Nagyon! Nem könnyű, de szeretem a kihívásokat! - mosolygott. Estefelé bementünk inni az egyik kis bárba. Sokáig voltunk ott, így felajánlottam, hogy hazakísérem. Amikor a lakás ajtajához értünk, felém fordult.
- Nem kellett volna felkísérned! - mosolygott rám.
- Én csak féltettelek! Tudod, hátha valaki mégis rád támadna a liftben! - Jiali elnevette magát.
- Egy olyan házban, ahol a lakók kilencven százaléka nyugdíjas?
- Ki tudja, hogy nem él-e itt egy kanos papi! - Jiali megcsóválta a fejét.
- Aranyos vagy! - mosolygott rám.
- Te is. - egy ideig szemeztünk egymással, majd közelebb léptem és megcsókoltam. Nem tudom, hogy milyen megfontolásból tettem, de tény, hogy rég nem voltam már nővel. Legnagyobb meglepetésemre, visszacsókolt. Bementünk a lakásába és egymásnak estünk. Tudva, hogy ez lesz neki az első, nagyon vigyáztam rá, amiért hálás volt.
Reggel, mikorra már kitisztult a fejünk, Jiali csinált reggelit és miközben ettük, megbeszéltük az este történteket.
- Ne haragudj! - kértem elnézést a lánytól, aki megrázta a fejét.
- Nem bántam meg. Sőt. Örülök, hogy veled történt az első, mert igazán kedves fiú vagy, csak... - elhallgatott.
- Nem Xiumin. - Jiali bólintott.
- Maradunk barátok, ugye? - pislogott rám.
- Természetesen! - kicsit még beszélgettünk, majd elmentem, mert délután tanulni akartam. Ezt az esetet, többé nem említettük meg, viszont nagyon jó lett a viszonyunk. Tipikusan a legjobb barát kategóriába estünk.

Kris:
Döbbenten hallgattam a történetet. Szóval így történt! Egy ideig csak ültem és bámultam magam elé. Kicsit fura volt ezt a történetet hallani. Nem tudom miért, csak fura volt. Végül együtt mentünk haza és a buszmegállóban elköszöntünk egymástól.
A napok múltak, Luhan pedig egyre idegesebb lett. Végül elérkezett a nap, mikor Luhan és Jiali összekötik az életüket. Az esküvőre virradó reggel, különösen korán kellett kelnem, mert tanúként el kellett intéznem pár dolgot. Épp a szálloda folyosóit jártam, mikor bőröndökbe botlottam.
- Irene? Mi a baj? - kérdeztem, mikor láttam, hogy megállás nélkül folynak a könnyei.
- Semmi! - szipogta.
- Úgysem hiszem el! Mi történt? Ki bántott?
- Sehun... Szakított velem!
- Tessék? - sokkolódtam le. - Nem úgy volt, hogy megkérte a kezed?
- De. De mint kiderült, nem szeret eléggé. - megfogta a bőröndjeit és kisétált az ajtón. Nagyon meglepődtem. Épp azon voltam, hogy megkeresem Sehunt, mikor hirtelen, kilépett a liftből.
- Te, figyu! Találkoztam Irenevel... - kezdtem bele, de elakadtam a mondanivalómba. - Te is elmész?
- El!
- Miért? Nem jössz a ceremóniára?
- Nem! - ennyit mondott, majd elrobogott. Fogalmam sem volt mi folyik itt. Azt hittem, ennél jobban már nem fogok meglepődni, de mint kiderült, tévedtem. Nap végére, ezer és ezer kérdés kavargott a fejemben. Sehun és Luhan, hogy jöttek össze? Mióta kavarnak? Yixing elmondta volna, hogy maffiafőnök az apja? Zúgott a fejem, nem tudtam mit kezdeni az információkkal. Este csak feküdtem az ágyon és meredtem a plafonra. Hirtelen Tao lépett be, kezében egy üveg borral.
- Azt honnan szedted? - kérdeztem.
- Az itteni minibár éjjelig nyitva tart. - vigyorgott. Ledőlt mellém és meghúzta az üveget, majd odaadta. Én is beleittam. Egyszerűen már nem bírtam pia nélkül. Lassacskán elfogyott az egész üveg, mi pedig egyre jobban éreztük magunkat. Beszélgettünk, meg hülyéskedtünk egy sort.
- Ugye tudod, hogy nagyon hálás vagyok neked? - kérdeztem Taot, aki furán nézett rám.
- Miért?
- Mert mellettem voltál és vagy. - mosolyodtam el.
- Ugyan. - Tao legyintett. - Ez természetes. Ha kedvelünk valakit, akkor mellette maradunk, akármi történjék is. Nem szóltam semmit. Rettenetesen jól esett amit mondott és talán a nagy mennyiségű alkoholnak köszönhetem, hogy ez az érzés, mintha megsokszorozódott volna. Valahogy meg akartam hálálni neki a kedvességét. Meg akartam mutatni, hogy én is kedvelem és hálás vagyok. Mivel szavakkal nem tudtam volna kifejezni magam, hát cselekedtem. Közelebb csúsztam hozzá az ágyon és mélyen a tekintetébe fúrtam az enyémet. Kérdő pillantásokat küldött felém és kíváncsian várta, mi fog történni. A következő pillanatban pedig megtettem, amit soha nem gondoltam volna. Ajkaira hajoltam és hosszas csókot nyomtam rájuk. Mikor elváltunk, Tao szemei akkorák voltak, mint egy tányér. Mondjuk, nem csodálkozom. Valószínűleg én is így reagáltam volna. Nem tudtam hová tenni a saját reakciómat sem, de úgy voltam vele, hogy így akartam kifejezni a hálámat.
Akkor este, már nem beszéltünk többet. Egymás felé voltunk fordulva és lassan lecsukódtak a szemeink, majd mindketten elaludtunk.
A csókról, nem ejtettünk több szót. Sem másnap, sem a rákövetkező nap. Idővel pedig, szinte megfeledkeztünk róla. Tao és Sehun, már teljesen felszabadultan ültek velünk az asztalnál, Jialival karöltve, aki marha jól elvolt Xiuminnal. Olyan három nappal lehettünk az esküvő... Vagyis inkább majdnem esküvő után. Épp egy kávézóban ültünk és Luhanék nagyban mesélték, hogy jöttek össze.
- Csak azt nem értem, nekem miért nem tudtad mondani. - csóváltam a fejem.
- Hogyne. Hogy aztán folyton a cseszegetéseteket hallgassam. Nem kösz! Inkább eltitkoltam.
- De az unokatesóm vagy. Engem legalább beavathattál volna. - kicsit azért szarul esett, hogy nem mondta. Ennyire nem bízik meg bennem, vagy ennyire nem szereti kimutatni az érzelmeit?

- Mindenkinek vannak titkai! - szólt közbe Xiumin.
- Ja, mint neked! Vagy Laynek! - bólintott Sehun.
- Vagy Jessicának. - szólalt meg Yixing. Rákaptam a tekintetem.
- Hogy?
- Miért nem?
- Nem értelek! - Lay megforgatta a tekintetét, majd elővette a telefonját és keresgélni kezdett valamit. Mikor megtalálta, a képembe nyomta a mobilját és hozzátette.
- Jobban is szerethetnéd! Gáz, hogy tőlem tudod meg! - mikor megnéztem mit mutatott, elállt a lélegzetem. Nem hiszem el! Ez nem lehet! Miért?