23. Marriage or love?

Kris:

Borzasztó volt. Jessica az utolsó együttlétünk után két nappal ment haza. A gépe kora reggel indult. Én ki akartam kísérni, de nem engedte. Azt mondta, hogy ha kimegyek annak örülne, de ne menjek vele. Nem értettem miért kér ilyesmire, de úgy gondoltam, ha már ez az utolsó nap, megadom neki amire vágyik. Ám amikor kimentem a repülőtérre, kellemetlen meglepetésben volt részem. Kicsit előbb sikerült kiérnem, mint terveztem. Jessica már ott volt és épp Taoval beszélt. Megölelték egymást, majd Tao elment. Mit keres itt Tao? Nem tudtam, hogy ilyen jóban vannak. Kezdtem nagyon rossz dologra gyanakodni, de nem tettem szóvá. Nem akartam elrontani a pillanatot. Borzasztó volt. Sírtam én is, ő is, kérleltem, hogy maradjon, könyörögtem, de semmi. Zokogva szállt föl a repülőgépre és pár perc múlva eltűnt az életemből. Nem tudtam felfogni. Folyton hívogattam, üzeneteket küldtem, de nem reagált. Napokig ki sem jöttem a szobámból, pedig Luhan mindennel próbálkozott, bár neki is megvolt a maga baja. A szomorúság mellett, pedig dühöt is éreztem. Miért nem tudtam arról, hogy Tao is kint lesz? Mióta voltak jóban? Mennyire voltak jóban? Kérdések zakatoltak a fejemben. Lassan már semmit sem éreztem. Annyi minden volt a fejemben, hogy aludni sem tudtam.
Körülbelül két héttel Jessica távozása után, Lay bejött a szobámba, vagyis inkább betört a szobámba és közölte, hogy nem nézi tovább a nyomorom, mert elmegy az életkedve. Felkapart az ágyból és a fürdőbe lökdösött. Miután letusoltam, a kezembe nyomott egy adag ruhát és elvitt a legközelebbi étterembe. Rendelt egy hatalmas tál ételt és szó szerint rám parancsolt, hogy egyem meg. Az első pár falat, szinte le sem ment a torkomon, de egy idő után sikerült az egészet befalnom. A gyomrom most biztos örült, mert két hete, semmit nem ettem. Ezek után Lay hazavitt és a lelkemre kötötte, hogy idézem: "Legyek normális!". Igen. Laynek van egy sajátos stílusa. Hamarosan visszatértem az egyetemre, bár figyelni nem tudtam egy előadáson sem, mert Jessica járt a fejemben. Taot messziről kerültem. Nem akartam beszélni vele. Többször is próbált velem kommunikálni, de úgy tettem, mint aki észre sem vesz. Ezt megelégelhette, mert egyik nap, teljesen felháborodva tört a szobámba.
- Elárulnád végre mi bajod? - kérdezte.
- Miért nekem kell magyarázkodni?
- Tessék? - nézett rám értetlenül.
- Mit kerestél Jessicával a repülőtéren? Egyáltalán, mikor hívtam, mit kerestél nála? - kérdeztem dühösen. Tao ledöbbenve meredt rám.
- Ó, hát ez a baj? Figyelj, félreérted...
- Akkor magyarázd meg! - hirtelen ismét elsírtam magam. - Miért veled volt? Miért nem velem? Miért kellett elmennie? - zokogtam fel és az ágyra rogytam. Tao halkan lépett közelebb és megölelt.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baj!
- De, de van baj! Szakított velem! Miért szakított velem? - sírtam.
- Mert a szüleid felhívták! - bennem akadt a levegő. Lassan néztem Taora, szemeimmel legszívesebben felnyársaltam volna valakit.
- Hogy mondod?
- A szüleid felhívták és beszéltek vele. Ott voltam mikor beszéltek.
- Ezt nem hiszem el! Mikor történt ez? Nekem miért nem mondta? - kérdeztem.
- Elmesélem, csak nyugodj meg! - sóhajtott és leüt az ágy végébe. - Egyik nap véletlenül összefutottam vele a kávézóba és leültünk beszélgetni. Hirtelen megszólalt a telefonja és mikor felvette, csak azt láttam, hogy egy ideig hallgat, majd elsírja magát és leteszi. Megpróbáltam megvigasztalni, de nagyon nehezen ment. Mikor kicsit megnyugodott, elmesélte, hogy felhívták a szüleid és rászóltak, hogy szakítson veled. Azt mondták, ha nem akarja, hogy te és a szüleid rossz viszonyban legyetek, akkor kihátrál magától.
- De... Ezt miért nem mondta nekem? - kérdeztem döbbenten.
- Mert nem akart megbántani.
- És a repülőtér? Mit kerestél ott?

- Megkért valamire.
- Mire?
- Hogy legyek melletted, ha már ő nem lehet. - mosolyodott el kedvesen.  Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek. Teljesen kibuktam a szüleim miatt. Fel akartam hívni őket, hogy leordítsam a fejüket, de Tao nem hagyta.
- Ne csináld!
- Miért ne? Köcsögök! - Tao kivette a kezemből a mobilom.
_ Először is, ne beszélj így a szüleidről. Akármit is érzel most, ők neveltek és szeretnek bármi is legyen. Lehet, hogy most nem úgy tűnik, de csak is a javadat akarják.
- Hogy akarhatnák, mikor olyasmibe kényszerítenek, amit nem akarok?
- Gondolj bele! Ők erre szocializálódtak. Ilyen felfogással nőttek fel. Ezt látták, nekik ez a normális. Nem azt mondom, hogy ne beszélj velük, de ne ilyen állapotban. Ismered a mondást: Soha ne válaszolj, ha mérges vagy, soha ne dönts, ha szomorú vagy és soha ne ígérj, ha boldog vagy! Különben nem fogod elérni amit akarsz. Ésszel küzdj, ne indulattal! - némiképp lenyugtatott amit mondott, bár nehezen fogtam vissza magam.
- Szeretem.
- Tudom! Ő is téged! - ölelt magához Tao. Valahol a lelkem mélyén, tudtam, hogy Jessicát már nem látom többé, mégis reménykedtem. Reménykedtem, hogy meg tudom győzni a szüleim és ismét Vele lehetek. Aznap este, Tao nem ment haza. Egész este engem vigasztalt. Hálás voltam neki, bár annak örültem volna a legjobban, ha Jessica visszajönne. De arra semmi esély nem volt.