21. Marriage or love?

Már csak pár óra! Teljes letargiában álltam a tükör előtt és hagytam, hogy felöltöztessenek.
- Annyira büszke vagyok rád! - szipogott anyum. Nem feleltem, fapofával bámultam a tükörképem. Felőlem egy fürdőköpenybe is felöltöztethettek volna. Nem bírtam idegekkel.
- Azért egy mosolyfélét igazán megejthetnél! - korholt apám, mire felé fordultam.
- Ne várj olyat amit képtelen vagyok teljesíteni! - sziszegtem.
- Ne most kezdj lázadni! - szólt rám. - Már nem tehetsz semmit.
- Sohasem tehettem semmit. - motyogtam.
- Hogy mi?
- Semmi! Magamra hagynátok? Szeretnék lélekben is felkészülni. - szüleim egyedül hagytak a szobában, én pedig lerogytam az egyik székre. Senkit sem akartam látni. Hirtelen egy alak állt meg előttem. Felnéztem és Layt pillantottam meg magam előtt.
- Nincs hozzád hangulatom. - nyögtem fel.
- Nem érdekel a hangulatod! - ült le mellém és elővett egy cigarettát. - Kérsz?
- Nem kösz. Te mióta cigizel?
- Csak alkalmi dohányos vagyok. Nem szoktam rá, annyi eszem nekem is van. - magyarázta. - Csak annyi a feszültség mostanság, hogy már nem bírtam.
- Minek jöttél ide? - kérdeztem.
- Nem mondtad meg Sehunnak, hogy szereted, igaz? - kérdőn pillantottam Yixingre.
- Honnan tudod? - döbbentem meg.
- Ugyan. Ismerlek. Nem kell sok ész, hogy lássam mi folyik körülöttem. Csak ki kell nyitnom a szemem.
- Ezek szerint mindent tudsz. - meredtem a földre.
- Majdnem mindent. Miért nem mondtad el Sehunnak, hogy szereted?
- Mi értelme lett volna? Én ma elveszek egy lányt, akár tetszik, akár nem. Ő megkérte Irene kezét. Mitől lett volna jobb, ha ezzel is nehezítem a helyzetet? Így legalább van rá némi remény, hogy azt hiszi nem szeretem és hamar elfelejt. - vontam vállat.
- Micsoda önfeláldozás! - tapsolt, de hangja merő gúny volt. - Ez nemes húzás tőled, épp csak annyi a bibi, hogy öt embernek teszed tönkre az életét!
- Mi bajod? Milyen öt ember? - néztem rá és kezdtem nagyon mérges lenni.
- Először is a sajátodét, Sehunét, Jialiét, Xiuminét és Irene-ét. - sorolta.
- Hogy jön ide Xiumin? - értetlenkedtem, mire Lay felsóhajtott.
- Szerinted? Szereti Jialit! Beleszeretett, pont úgy, mint te Sehunba. Jiali pedig nem egy ribanc, ahogy azt te elkönyvelted. Értelmes lány és szereti Minseokot. Leültél vele bármikor is beszélgetni? Fogadjunk nem! Elvoltál a saját problémáddal! - nem értettem, hogy miért csesz le. Egyre jobban felment bennem a pumpa.
- Azt akarod mondani, hogy egy öntelt fasz vagyok, csak azért, mert nem mondok ellent a szüleimnek?
- Pontosan! Lépj ki a nyomorodból és gondolkozz! Jó neked, hogy miattad Sehun elvesz egy lányt, akit nem szeret?
- Nem én kértem, hogy kérje meg a kezét!
- Csak ki kellett volna mondanod azt a nyomorék szót! - kiabált velem. - Egyetlen szavadba került volna és Sehun elhagyja Irenet! De persze, erre nem gondoltál, mert azzal voltál elfoglalva, hogy magadat sajnáld! Öt ember Luhan! Öt ember lesz boldogtalan, ha te most elveszed Jialit. Gondolkozz! - ütögette meg a homlokom, majd elhagyta a szobát. Döbbenten ültem a széken. Mindenre számítottam, csak erre nem. Fel-alá kezdtem járkálni a szobámban és érzések hada kavargott bennem. Már épp azon voltam, hogy itt hagyok csapot, papot, amikor megjelentek a szüleim és a templom felé kezdtek vonszolni. Ellenkezni sem tudtam. Mi lesz most? Tettem fel a kérdést. Nagyon féltem. A kocsi kitett a templom előtt, majd megszólalt az esküvői induló, én pedig a sorok közt haladva, egyre közelebb értem a paphoz. A srácok az első sorban ültek és engem bámultak. Layre néztem, aki a fejét csóválta. Tudtam, hogy mire gondol. Amikor odaértem, beálltam a helyemre és vártam Jialit, aki hamarosan megérkezett. Arcán kicsit elkenődött a smink. Sírt? Legalább annyira volt kedve ott állni, mint nekem. Nem nézett rám, inkább mögém pillantgatott, gondolom Xiuminnal próbált kétségbeesetten szemezni. Ezek szerint, tényleg szereti! Döbbentem meg.
Elkezdődött a ceremónia. Lement, ahogy az elő volt írva, majd a pap megkérdezte.
- Akinek ellenvetése van, az most szóljon, vagy hallgasson örökre! - mély csönd volt a válasz. A tiszteletes, már épp házastársaknak nyilvánított minket, amikor éles hang süvített végig a templomon.
- Nekem lenne egy kérdésem! - mindannyian odakaptuk a fejünket. Nem hittem a szememnek. Sehun állt az ajtónak támaszkodva, motoros cuccban, kezében a bukósisakját tartotta. Ellökte magát a

helyéről és határozott léptekkel megindult felénk.
- Vagyis, inkább kérés mint kérdés. - mélyen a szemeimbe nézett, mikor megállt előttem. - Mond ki!
- Sehun...
- Nem! Figyelj, hallgass végig! Ha te úgy látod jónak, vedd el Jialit. Elengedlek, ha te kérsz rá, de nem megyek el úgy, hogy egyszer sem hallottam tőled! Ennyire nem lehetsz kegyetlen! Ezt ne vedd el tőlem! Most utoljára kérlek téged, hogy mond ki! Szeretsz? - könnyeim megeredtek, ahogy az övéi is. - Most nem hazudhatsz. - tette még hozzá. Nem bírtam tovább.
- Igen! Szeretlek! Nagyon szeretlek! De mit érünk most ezzel? - sírtam el magam. Hirtelen két férfi lépett Sehunhoz. Az egyik az én apám volt, a másik Jiali-é. Megpróbálták kirángatni Sehunt, aki nem akart engedelmeskedni.
- Kérem folytassa tiszteletes úr! Nem tudom mi folyik itt, de mindjárt lerendezzük! - hallottam apám hangját. A pap egy ideig tanácstalanul állt, majd összecsukta a bibliáját és megállította a két családfőt.
- Elég! Hagyják a fiút! - a két apa értetlenül engedte el Sehunt, aki kíváncsian nézett a papra. - Nem adom össze a fiatalokat! - közölte határozottan.
- Tessék? - egyszerre többen szólaltunk fel.
- Mondom, nem adom össze őket. - ismételte magát a pap.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte apa szigorúan.
- Azt, hogy nem lesz esküvő. Nem fogok érvényesíteni olyan házasságot, amely nem szívből köttetik! Isten színe előtt, ne legyen hazudozás! - dühösen meredt a két apára, majd elviharzott. Hirtelen Jiali közelebb lépett hozzám.
- Menjetek! - suttogta nekem. - A vendégek miatt ne aggódj! Lerendezem őket, de nektek most meg kell beszélnetek a dolgokat! - mosolyodott el. - Menj! - lökött meg kicsit. Hitetlenkedve meredtem rá. Mit ad Isten, tényleg normális! Hirtelen ujjakat éreztem a csuklómra fonódni. Sehunra pillantottam, aki határozottan a kijárathoz vonszolt. Nem néztem vissza, követtem a fiatalabbat. A kezembe nyomott egy bukósisakot, amit miután fölvettem, a motorjára ültünk és elindultunk... Valamerre.

Nem tudom, hogy merre mentünk, csak haladtunk előre. Hirtelen leállt az út szélén. Levette a sisakját és megfordult a motoron.
- Miért álltál meg? - kérdeztem értetlenül.
- Beszélnünk kell! - közölte és leszedte rólam is a fejfedőt.
- Most?
- Mikor máskor? - kérdezte mosolyogva.
- Mikor döntöttél úgy, hogy mégis eljössz? - pillantottam Sehunra.
- Nem futsz felesleges köröket. - mosolyodott el. - Egyébként akkor, mikor Lay felhívott.
- Beszélt veled? - döbbentem meg.
- Igen! Rendesen lebaszott! Konkrétan közölte, hogy egy töketlen fasz vagyok, aki nem képes küzdeni.
- Nekem is valami ilyesmit mondott! - emlékeztem vissza. - Mi lesz Irene-vel? - kérdeztem. Sehun felsóhajtott.
- Ma reggel szakítottam vele.
- Micsoda? Már reggel? - nagyon meglepődtem, mivel arra számítottam, hogy neki még nem is szólt.
- Igen. Amikor visszamentem a szobánkba, látta rajtam, hogy nem vagyok jól, ezért kitálaltam.
- Hogy fogadta? - néztem a szemeibe. Sehun vállat vont.
- Jobban mint amire számítottan, de nagyon maga alatt volt. Mondjuk megértem. Körülbelül négy vagy öt napig lehetett menyasszony.
- Azt hittem kitartasz majd az elhatározásod mellett. - vallottam be. Sehun csodálkozva nézett rám.
- Mármint?
- Úgy értem, hogy a mamád miatt el akarod venni. - Sehun bólintott, majd belefogott a magyarázkodásba.
- A nagyim volt az egyetlen ok, hogy nem szakítottam vele előbb. Viszont így, hogy meghalt, olyan

volt, mintha vele együtt a jövőnket is eltemettük volna. - bólintottam. Sehun az állam alá nyúlt és magához vont. Hosszasan és mélyen csókolt meg. Mikor elváltunk, magához ölelt.
- Szeretlek! - mondtam ki ismét.
- Olyan jó ezt hallani! - sóhajtotta.
- Olyan jó végre kimondani! - néztem rá. Visszavettük a sisakokat és meg sem álltunk a szállodáig. Tudtam, hogy a fejmosást nem úszom meg, de úgy döntöttem, majd este lecsesznek a szüleim, addig pedig Sehunnal leszek. Lábaimmal a derekát kulcsoltam és úgy vitt be a szobámba. Rádobott az ágyra, majd fölém mászott.
- Mond ki mégy egyszer! - kérlelt.
- Szeretlek! - suttogtam a szájára, majd kezeimmel a hajába túrtam. Ő az enyém! Csak az enyém és nem adom senkinek!