3. Game in the hospital

88:

- Hogy érzed magad? - kérdezte Taeyeon és leült az ágyam szélére.
- Összezavarodva! - feleltem. - Áruld el! Milyen hely ez? - kérdeztem kétségbeesetten. Taeyeon kedvesen elmosolyodott.

- Amint azt hallottad Kristől is, ez az Insanis Kórház. Amit a helyről tudnod kell, az az, hogy hét épülete van. Mi az E-ben vagyunk, ez a főhadiszállásunk, itt gyógyítjuk a sebesülteket, innen indulnak felderíteni és ide jönnek vissza. - magyarázta Taeyeon. - Eddig annyit tudunk, hogy a C épület a gyógyszerraktár, amit nagyon őriznek, így oda a legveszélyesebb menni. Az A épület nyugati részén vannak az idegbetegek. Elég sokan vannak, de nem olyan veszélyesek, csak nagyon hirtelen természetűek! Akkor van baj, ha egyszerre kapnak rohamot! Olyankor rettenetesen veszélyesek! - Taeyeon hangja komoly volt, ám arcán kedves mosoly ült, miközben beszélt hozzám. - A gyógyszerraktárak a C épületben vannak és értelem szerűen, ezt az épületet védik a legjobban!
- Hogy kerülnek ide betegek, ha a kórház elhagyatott? - kérdeztem. Nem egészen értettem, hogy mi folyik itt. Taeyeon lehajtotta a fejét.
- A kórház az 1800-as években épült. Az idő múlása és a háborúk kitörése miatt sokszor kellett újjáépíteni. Nem tudni mi okozta, hogy ismét rossz állapotba került, az is kérdéses, hogy mikor. Minden esetre, gyorsan távozott aki tudott. Gyógyszereket hagytak itt, műtőeszközöket és a betegeiket. A kórház bezárta kapuit. Egyedül maradtunk az őrültekkel. - sóhajtott a lány. Ismét a szemeimbe meredt.
- És... Mik azok a veszélyes lények, amikről mindenki beszél? - kérdeztem.
- Vagy megőrült orvosok, vagy olyan betegek, akiknek az elméje és a teste is eltorzult bizonyos kezelések miatt, amiket végrehajtottak rajtuk. - bólintottam. Nagyjából kezdtem érteni, hogy mi történik, bár nincsenek emlékeim, amikből táplálkozhatnék. A lány szólásra nyitotta a száját, de Yixing lépett a szobámba.
- Taeyeon! Most már hagyd pihenni! - az orvosom olyan nyugodtan beszélt, hogy hevesen verő szívem, nyugalmasabb tempót vett föl. Valahogy... Ez az ember árasztja magából a jó közérzetet! Állapítottam meg, ahogy közelebb lépett az ágyamhoz.
- De még nem regisztráltam! - állt fel Taeyeon az ágyamról. Yixing rám pillantott, majd Taeyeonra.
- Tudod mit? Majd elintézem én, de most tényleg hagyjuk egyedül! Ma reggel sem volt valami jól. Antibiotikumot adtam neki. - Taeyeon rám nézett, majd egy lapot nyomott Yixing kezébe.
- Hát jó! - sóhajtotta. - Akkor majd hozd el, ha kitöltötted! - Lay bólintott, majd közelebb lépett, mialatt Taeyeon távozott. Megnézte van-e lázam, megvizsgálta a homlokom, majd belém erőszakolt egy kis tál rizst.
- Próbálj meg pihenni! - simogatta meg a fejem. Bólintottam és behunytam a szemeim. A szoba ismét üressé vált. Valahogy nyugtalanított a gondolat, hogy magamra maradtam, pedig tudtam, hogy ha bármi történne, csak kiabálom kell. Nem tudtam mikor épülök fel, hiszen reggel is lázam volt. Valószínűleg, történt velem valami, ami kiválthatta a betegséget! Állapítottam meg. Az oldalamra fordultam és megpróbáltam elaludni...
"A vihar szinte elsöpörte a házak tetejét. A szél szanaszét hordta az esőcseppeket. Az ég szinte fekete volt és dobhártyaszaggatóan dörgött. Villámok cikáztak át az égen, ezzel némi fényt árasztva az utcákra. Normális ember, biztos nem merészkedett volna az utcára, hacsak nem sürgősen sietős a dolga. Egy feketébe öltözött alak, árnyként suhant el a házak előtt. Bár alig tudott menni az erős széltől, mégis kitartóan tette egyik lábát a másik után. Küzdött az előbbre jutásért. Már nem volt sok hátra. Pár métert kellett még megtennie, mégis mérföldeknek tűnt. Mikor végre elérte a hatalmas épületet, becsöngetett. Egy idős, őszhajú asszony nyitott ajtót. Nem tűnt meglepettnek, mintha számított volna a nő érkezésére.
- Chohee! Örülök, hogy látlak! Gyere be! - a nő egy szó nélkül lépett be az ajtón és levette hosszú kabátját. Most járt a helyen először, így nem csoda, ha lenyűgözve nézett körül. Mintha egy kastélyba lépett volna.
- Chohee! Kérem, jöjjenek velünk. - intett az idős asszony. A feketébe öltözött nő, hangtalanul követte az idősebbet, aki egy szobába vezette. A bútorzat is régimódi volt, a hajópadló nyikorgott, ahogy ráléptek. A hófehér hajú hölgy, leült az asztalához, míg a fiatalabb asszony, kényelmesen elhelyezkedett egy fotelban.
- Hogy érzi magát? - a fiatal nő felsóhajtott.
- Hogy kéne éreznem magam? Talán boldognak? - kérdezte és a hasára csúsztatta a kezeit.
- Őszintén, miután felhívott, nem gondoltam, hogy ilyen hamar ideér! Ráadásul ebben az őrült viharban! Azt hiszem az lesz a legjobb, ha ma itt tölti az éjszakát. - a fiatal nő bólintott. - Viszont nem egészen értem. A vonal nem volt valami jó! Mit is szeretne? - kérdezte az idős hölgy. Chohee mélyen beszélgetőpartnere szemeibe meredt.
- Terhes vagyok!
- És azt szeretné, ha...?
- Azt akarom, hogy eltűnjön! - felelte idegesen Chohee. - Ez egy szörnyeteg! Nem akarom, hogy az életem részévé váljon! - Chohee egyre hisztérikusabbá vált.
- Kérem nyugodjon meg! Chohee...!"
Verejtékben úszva ébredtem. Mi volt ez? Ki volt ez? Csak ültem az ágyamban és értetlenül fogtam a fejem. Hirtelen sokkal ijesztőbb lett az egyedüllét és a sötét. Kimásztam az ágyamból és szédelegve mentem az ajtóig. Kitártam és támolyogva mentem át az üres folyosókon. Vajon miért nincs itt senki? Vagy ez is egy álom? Kezdtem pánikolni. A szívem hevesen vert, remegtem. Össze-vissza kapkodtam a fejem, de nem láttam senkit. Ahogy mentem előre, többször is meg kellett kapaszkodnom a falban, hogy ne vágódjak el.
- Valaki! - kiabáltam. Nem figyeltem magam elé és hirtelen ütést éreztem, ami akkora erővel hatott rám, hogy elestem.
- Jó ég! Te mit csinálsz itt?! - Krystal ijedten nézett rám, majd megpróbált felsegíteni. Nagy nehezen sikerült megtámaszkodnom rajta. A lány erősen próbált tartani, de épphogy nem esett össze alattam.
- Ti meg mit csináltok itt? - a hang irányába kaptuk a tekintetünket. Egy nálam alacsonyabb, sötét hajú és hatalmas szemű fiú meredt ránk.
- Dyo! Segíts kérlek! - kérte a lány. A fiú egy szó nélkül lépett közelebb és átvetette egyik karom a vállain. Nagy nehezen felvittek a szobámba és az ágyamra ültettek.
- Mégis mit kerestél odalent? - kérdezte a Dyo névre hallgató srác.
- Én? Hát én.... Megijedtem! - magyaráztam.
- Ezért voltál a hallban? Miért? Odakint szerinted biztonságos? - meredt rám a fiú.
- Nem tudom! Csak nagyon furcsát álmodtam és hirtelen rám tört a pánik! - magyaráztam lehajtott fejjel.
- Nos, legközelebb számolj el tízig vagy valami! Most pedig maradj itt! Világos? - bólintottam. Dyo távozott a szobából és kettesben maradtunk Krystallal, aki aggodalmas tekintettel nézett rám.
- Mit álmodtál? - kérdezte és leült mellém. Kíváncsi tekintettel nézett rám, íriszei csillogtak a sötétben.
- Már nem emlékszem pontosan, de... Azt hiszem egy idős hölgyet láttam álmomban, aki beszélgetett valakivel. Nem volt ijesztő, mégis valahogy annyira... Rideg volt! Volt egy nő, aki... El akarta vetetni a gyerekét és hisztérikusan beszélt a magzatról, mintha valami szörny lenne! Nem is tudom mit mondjak. - sóhajtottam. Krystal megfogta a kezem.
- Jobban éreznéd magad, ha itt maradnék? - mosolygott rám. Bólintottam, mire a lány elmosolyodott. Az ágyamhoz húzott egy széket és leült rá, míg én ismét megpróbálkoztam az elalvással. A lány megsimogatta a fejem és halkan beszélt hozzám, egészen addig, míg újra álomba nem merültem.