5. Game in the hospital

Yixing:
- Lay! Lay! - álmomból Krystal hangja zökkentett ki. Mikor felnyitottam szemhéjaimat, a lány aggódó tekintetével találkoztam először.

- Mi történt? - kérdeztem álmosan.
- Nyolcvannyolcassal nincs rendben valami! - bólintottan, majd felpattantam a helyemről.
- Siessünk! - követtem a lányt a fiú szobájába. Mikor benyitottam, Nyolcvannyolcas verejtékben úszva vergődött az ágyon.
- Hé! Hé! Nyugi! - megragadtam a fiú vállait és lenyomtam az ágyra. - Krystal! Hozz nyugtatót! - a lány bólintott és kirohant a szobából. Hamarosan egy injekciós tűvel tért vissza. Közelebb jött és beadta a fiúnak a nyugtatót. Nyolcvannyolcas szép lassan megnyugodott és elernyedt a kezeim között.
- Mi történt? - kérdeztem Krystal felé fordulva.
- A hallban találtam rá. Nem egészen volt magánál és nagyon félt. Dyo segített visszavinni a szobájába. Megvártam míg elalszik, aztán ránéztem a többiekre, de mire visszaértem, már vergődött. Megpróbáltam felébreszteni, de nem sikerült. - magyarázta Krystal.
- Értem! - bólintottam. - Menj, feküdj le aludni. A nyugtató hatása reggelig tartani fog, szóval majd akkor beszélek vele! - a lány bólintott és elindult a helye felé. Én is el akartam indulni, de Taeyeon hangját hallottam a hátam mögül.
- Lay! Várj! - odafordultam és kérdőn néztem a lányra. - Hogy van a betegünk? - kérdezte.
- Gondolom jobban! De holnap még meg kell vizsgálnom... Illetve, inkább ma! - néztem a faliórára, ami már fél kettőt mutatott.
- Na és... Baekhyunék nem értek vissza? - kérdezte.
- Nem tudok róla! - feleltem a fejemet rázva. Taeyeon összefonta a karjait maga előtt.
- Aggódom. Már legalább két napja nem jöttek vissza! Remélem semmi bajuk! - féloldalas mosolyra húztam a számat.
- Tudnak vigyázni magukra!
- Az nem elég ezen a helyen! - akadt ki a lány. - nem kéne a keresésükre indítani egy csoportot? - kérdezte.
- Ezt miért nem Krissel beszéled meg? Egyébként, nem hiszem, hogy szükség van erre! Emlékezz csak, Dyo csapata volt, hogy egy hétre eltűnt és visszajöttek! - feleltem. Taeyeon lemondóan sóhajtott.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? A barátainkról van szó! - meredt rám a lány.
- Nem vagyok nyugodt! - feleltem. - Csak nem akarom, hogy feleslegesen izgulj! - elhaladtam a lány mellett, közben pedig megsimogattam a fejét.
- Ne aggódj! Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan visszajönnek! - mosolyogtam Taeyeonra.
- Remélem igazad van! - bólintott. Hátat fordított nekem, majd elindult az iroda felé. Hosszasan néztem utána. "Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?" Visszhangoztak fejemben a szavai. Ezen a helyen mindenki csak fél és izgul! Aludni sem tudnak rendesen! Valakinek muszáj lenyugtatni őket! Felsóhajtottam, majd visszafeküdtem aludni. Nagyjából négy órát tudtam még pihenni, majd ismét felkeltem, hiszen a betegek nem várhatnak. Épp Nyolcvannyolcas szobájába igyekeztem, mikor kivágódott a hall ajtaja és a hűvös széllel együtt, négy fiú jött az épületbe.
- No lám! Igazam lett! - mosolyodtam el.
- Szia Lay! - intett Baekhyun.
- Sziasztok! Mindenki jól van? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen! - bólintott az alacsonyabb. Chanyeol mögé pillantottam és felvontam a szemöldököm.
- Na és ki a barátotok? - Baekhyun vállat vont.
- Sehunt kérdezd! Eléggé összemelegedtek, ha szabad ilyet mondanom! - puffogott az alacsonyabb.
- Befejeznéd végre? - förmedt az idősebbre Sehun. - Az alagútrendszerben bujkált és Baekhyun majdnem megölte! - magyarázta a fiatalabb. - Azt gondolta, hogy valami szörnyeteg!
- Ezért van lekötözve a keze? - kérdeztem. A fiatalabb bólintott. Közelebb léptem az új fiúhoz és megszemléltem a szemeit, majd a fogsorát, meg úgy az egész embert végigmértem.
- Nem kell aggódnod Baekhyun! Ez a fiú nem tud ártani nektek! Olyan sovány, hogy csoda, hogy életben van! - állapítottam meg. - Innentől átveszem, ti pedig fújjátok ki magatokat! - a három fiú bólintott, majd a pihenőhely felé vették az irányt. A fiút bevezettem az egyik kórházi szobába, majd leültettem az ágyra.
- Hogy hívnak? - kérdeztem, miközben leszedtem a köteleket a srác kezéről.
- Luhan vagyok! - felelte halkan.
- Mióta tartózkodsz ezen a helyen? - néztem rá.
- Pár hónapja. - pillantott rám. Meglepetten meredtem a szemeibe.
- Egyedül túlélted itt? - a fiú bólintott, mire elmosolyodtam. - Hogy csináltad?
- Elbújtam!

- A csatornarendszerben? - Luhan ismét bólintott. Elismerően mosolyodtam el.
- Nem semmi! Leápolom a sebeid, aztán szólok Krisnek, hogy regisztrálhat! - Luhan nem felelt, csendesen hagyta, hogy levegyem róla a pulcsiját, majd kezelésbe vegyem. Ahogy a sebeit tisztogattam, észrevettem valami érdekeset. Az egyik sérülése, sokkal mélyebb volt, mint a többi, éppen ezért összevarrták.
- Te Luhan... Ezt ki csinálta? - kérdeztem. A fiú rám pillantott, majd a sebre.
- Ezt? Én! - döbbent arccal pislogtam, majd értetlenül meredtem Luhanra.
- Te? Mikor? Hogyan? - néztem a szemeibe.
- A csatornarendszerben ébredtem! Az volt az utolsó emlékem, hogy valami izét lenyomtak a torkomon és mikor kinyitottam a szemeim, már ott voltam lent! Aztán egy gyíkszerű valami üldözni kezdett és majdnem elkapott! Sikerült elmenekülnöm, de mélyen belém harapott! Tudtam, ha nem tisztítom ki és varrom össze, elfertőződik és belehalok! - magyarázta Luhan. - Szerencsére találtam egy feljárót és pont a gyógyszerraktárba nyitottam, szóval kezeltem a sérülésem! - percekig csak pislogtam.
- És... Utána visszamentél a csatornarendszerbe? - meredtem rá döbbenten.
- Igen! Visszakergetett valami kigyúrt állat! - nem szóltam semmit. Elgondolkodva figyeltem a srácot, aki félénken nézett fel rám.
- Valami baj van? - kérdezte végül.
- Nem... Semmi... - feleltem. - Megvárnál? Egy pillanat és jövök! - Luhan értetlenül bólintott, én pedig kiszaladtam a szobából. Egyenesen Taeyeon és Kris irodájába rohantam, ahol szerencsémre, mindketten ott voltak.
- Kris! Gyere! Van egy túlélőnk!
- Jó, mindjárt... - nem hagytam, hogy befejezze, odarohantam és felrángattam.
- De ez fontos! - Krisnek reagálni sem volt ideje, már húztam is magam után. Taeyeon értetlen tekintettel nézett utánunk. Végigvonszoltam az idősebbet a folyosókon, egészen Luhan szobájáig.
- Szóval? Mi olyan sürgős? - kérdezte Kris, mire Luhanhoz léptem.
- Ő! - feleltem, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Kris felsóhajtott.
- Ha a regisztrációról van szó, majd megcsinálom...
- Nem az! - vágtam a szavába. - Ez a srác hónapok óta itt van! - Kris felvonta a szemöldökét.
- Hónapok óta? - döbbent meg. Bólintottam. Elmondtam Krisnek, amit Luhan nekem, majd a vezető, Luhan felé fordult.
- Mennyire ismered a csatornarendszert? - kérdezte. Luhan elgondolkodva döntötte oldalra a fejét.
- Elég jól! Nem voltam hosszú ideig egy helyen, szóval nagyjából kiismerem magam! - felelte. Kris felé fordultam.
- Betehetnénk Baekhyun csapatába! Luhan segítségével gyógyszereket tudnának átcsempészni! - magyaráztam. Kris elgondolkodott.
- Nem gondolod, hogy korai lenne visszamenni neki? Most hozták ki! - húzta el a száját.
- Ezzel tisztában vagyok! Viszont számolnunk kell azzal is, ha nincs gyógyszer, a többiek belehalhatnak a sebeikbe! - hoztam fel az igen nyomós érvemet. Kris Luhanra nézett, aki rám emelte a tekintetét.
- Muszáj pont Baekhyun csapatában lennem? - kérdezte félve.
- Látom Baek maradandó élményt okozott neked! - vakarta Kris a tarkóját. - Legyen! Kerítek egy csapatot és három nap múlva visszaküldhetjük! Az jó? - a vezető Luhanra nézett, aki vállat vont. Kris elhagyta a szobát, a fiú pedig rám pillantott.
- Elmondanád, mi ez az egész? - kérdezte. - Semmire sem emlékszem azon túl, hogy itt ébredtem!
- Ez normális! Senki sem emlékszik semmire! Sokszor még a saját nevükre sem! Dióhéjban annyi, hogy, mint azt tapasztaltad, rengeteg veszély leselkedik ránk idebenn és ki kell jutnunk! Csapatokat szerveztünk és ők derítik fel a terepet. - Luhan bólintott, hogy megértette.
- Gondolom muszáj mindenkit beszervezni! - tanakodott.
- Nem feltétlenül! Vannak akik itt segítenek nekem. Például Krystal! Nem jó terepen, rosszul harcol, viszont itt, tud nekem segíteni! - magyaráztam.
- És miből gondolod, hogy tudok harcolni? - kérdezte Luhan.
- Nem tudom! Viszont azzal, hogy több hónapot kihúztál egyedül, nekem elég!
- Csak azért mert elbújtam! - húzta el a száját a fiú.
- Tudod, ez sokszor többet ér annál, minthogy jól harcolsz. Ha az ellenfeled sokkal erősebb, egy biztos menedék az életedet mentheti, míg. ha leállsz vele harcolni, meghalsz! - Luhan bólintott. Befejeztem a sebei leápolását, majd megkértem Krystalt, hogy hozzon neki valamit enni. Mikor a lány visszajött, elhagytam a szobát és átmentem Nyolcvannyolcashoz.
- Na? Hogy van a betegünk? - kérdeztem mosolyogva. A srác megviselt arccal nézett rám.
- Krystal tegnap este azzal ébresztett, hogy nem volt valami kellemes álmod! - ültem az ágya szélére. - Emlékszel arra, hogy miről szólt? - kérdeztem. A fiú lehajtotta a fejét és elgondolkodott.
- Nem mindenre, de a lényegére igen! - felelte halkan a fiú.
- És elmondod? - fogtam  meg a kezét. A srác rám emelte a tekintetét és bizonytalanul megszólalt.
- Azt hiszem... Azt hiszem az anyámról álmodtam...