- Mi a fasz? - úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. A fürdőben hideg volt, fáztam, a lámpák neonfénye az arcomba világítottak, Jongin pedig eszelős tekintettel meredt rám.
- Azt kérdeztem, mi a fasz? Ugye nem azt akarod mondani, hogy Luhanba? - a földre szegeztem a tekintetem, mire Jongin eleresztett és döbbenten hátrált. Tudta a választ anélkül, hogy válaszoltam volna.
- Eddig is szarban voltál, de ezek után nem tudom mi lesz veled! Saját magad nyírod ki! - üvöltötte le a fejem.
- Azt hiszed nem vagyok tisztában vele? - feleltem ingerülten. - Azt hiszed direkt csináltam? Ezt nem tudom befolyásolni, ez nem az én döntésem volt! - kiabáltam már én is. Vulkánként törtek fel belőlem a szavak.
- Nem én akartam ezt! - Jongin megragadta a tarkóm és a homlokához húzta az enyémet.
- Tudom... Tudom! Én melletted leszek! De rettenetesen óvatosnak kell lenned! Ha bárki rájön erre, kivégeznek! - bólogattam. Csak ennyit tudtam. Sírhatnékom volt, de könnyek nem törtek föl belőlem. Rettenetesen féltem. Tudtam, hogy ezzel megástam a saját síromat. Kizárt dolog, hogy ez a dolog ne derüljön ki, mivel aki bevésődik, annak az érzései sokkal intenzívebbek lesznek a választott személy iránt, nem tud sokáig távol lenni tőle, látnia kell! Rettegtem.
- Ti meg mit csináltok itt? - tört ránk az őrmester.
- Csak a fürdéshez készülődtünk! - felelte Jongin.
- Már mindenki a hálóban van! Siessetek! - mordult ránk, majd ránk csapta az ajtót.
- Jongin... - súgtam a fiúnak.
- 'gen?
- Tudod mi lesz hamarosan? - kérdeztem. Jongin elgondolkodott, majd megrázta a fejét.
- Telihold! - feleltem. Jongin kissé lesokkoltan nézett rám. Igen! Ez az a nap, amikor mindenki bezárkózik, mert veszélyesek vagyunk, kiszámíthatatlanok. Az egyetlen nap, amikor nem tudunk parancsolni magunknak, nem tudjuk kontrollálni sem a testünket, sem az érzéseinket. Ezen a napon, pontosabban estefelé, amikor a Hold még nem jött fel, a fiatal katonákat és gyakornokokat, külön leláncolják és cellákba zárják egy estére, hogy biztos ne tegyenek kárt semmiben és senkiben. Abban az állapotban amiben most vagyok, ez nem jön túl jól. Jongin megveregette a vállam.
- Majd megoldjuk! - próbált nyugtatni, bár mindketten tudtuk, hogy ezt ő sem gondolta komolyan. Csak legyünk túl rajta! Sóhajtottam.
Aznap este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Folyton Luhanon járt az eszem. Nem tudom mit gondolhat most rólam. Megcsókoltam, majd fellöktem és otthagytam. Erre nincs magyarázat! Ám ahogy agytekervényeim tovább dolgoztak, egyből tanakodni kezdtem, vajon Luhan bevésődött-e már valakibe és ha igen, kibe? Nyugtalanabb lettem, mint amilyen voltam. Verd ki a fejedből! Túrtam a hajamba, de hirtelen nagyon rossz érzésem támadt. Nem! Ilyenre gondolnom sem szabad! Ő már nem csak a fejemben volt benne, hanem a testem minden sejtjében, egészen a sejt magvacskájában. Beleivódott. Többé nem tudom kitörölni, még ha akarnám se. Igaz, nem is akarom. Nem véletlenül vésődtem Luhanba. Az azonban tényleg nagyon aggasztó volt, hogy nem tudtam, ő vajon, hogy áll ezekkel a dolgokkal. Hiszen az nincs megszabva, hogy a bevésődés viszonzott. Sőt! Ötven százalék esély van arra, hogy a választott személy valaki másban találta meg önmagát. Ugyanakkor ez egy életre szól. Fájt a szívem, ha erre gondoltam. Egy élet úgy, hogy egy hatalmas erdő, egy tisztás és egy kőfal választ el tőle. Levegőre volt szükségem. Kilopóztam az udvarra, hátamat a hálóépület falának döntöttem és az égre emeltem a tekintetem. A Hold csaknem tele volt. Tompa, ezüstös fénye csak haloványan sütött le rám. Az ég tiszta volt, a levegő hideg. Kis levegőt vettem és lassan kifújtam. Hideg szellő kezdett fújdogálni. A kis légáramlat egy apró levelet sodort el előttem, majd felkapta és megtáncoltatta az éjszakai égbolton. Milyen szívesen lennék annak a levélnek a helyében! Gondoltam. Csak sodródik az áramlattal, nem kell semmivel sem törődnie, hiszen a szél csak sodorja és sodorja. Nem bántja senki. Lehunytam a szemeimet. Reszkettem a hidegtől, mégsem mentem be. Az ősznek lassan vége! Állapítottam meg. A fáradtság újult erővel tört rám. Még utoljára megpróbáltam megkeresni tekintetemmel a kis falevelet, de az addigra tovaszállt. Talán éppen Luhanhoz repült...
Reggel hatalmas szidást kaptam. Az őrmester nagyon kiakadt mikor meglátta, hogy nem a többiekkel alszom.
- Neked teljesen elmentek otthonról? - kérdezte vörös fejjel. - Büntetésül nem kapsz vacsorát és, hogy a többiek is érezzék a törődést, ma este mindannyian kint alszotok! Ha már ennyire kempingezni akarsz tél elején, miért hagyjuk ki a többieket? - miután az őrmester távozott, a többiek gyilkos pillantásokkal illettek és miközben elhaladtak mellettem, belém jöttek és fellöktek. Az egyik srác olyan erővel jött nekem, hogy elestem.
- Haver, mit csinálsz? - hajolt le hozzám Jongin. A kezét nyújtotta nekem és felsegített.
- Már megint hülye vagy! - mosolygott rám barátságosan. Elkezdtem leporolni magam, de nem tudtam folytatni, mert Baekhyun lépett hozzám vigyorogva és elkezdte csapkodni a fenekem.
- Hadd segítsek! Én jobban látom milyen hátul, mint te! - nem igazán tudtam mit reagáljak, míg meg nem jelent az égimeszelő barátja, meg nem ragadta a derekánál és a vállára nem dobta.
- Ha nézegetni akarsz valamit, nézegesd az enyémet!
- Jaj, de azt annyiszor láttam már! Tök uncsi egy idő után ugyanazt a segget nézni! - vitatkozott az alacsonyabb és közben nagyban kapálózott, hogy a fiatalabb letegye végre.
- Igen? - Chanyeol dobott egyet Baekhyunon, aki felsikított. - Tegnap mintha nem ezt mondtad volna!
- Azt csak azért mondtam, mert...
- Mert? Hadd halljuk! Miért? Lásd be, hogy odavagy a seggemért! - vigyorgott a colos.
- Nem látok be semmit! - makacskodott Baekhyun.
- Nem? Akkor kapsz a fenekedre! - Chan felemelte a kezét és egy határozott mozdulattal megütötte a vállán kínlódó törpe hátsóját. Baekhyun erre felkiáltott és ha lehet, még inkább kapálózni kezdett.
- Még van egy kis időnk reggeli előtt, szóval ha nem haragszotok, ezt most elviszem! Van egy kis dolgunk! - kacsintott a colos, majd elindult.
- Jó menjetek csak! - röhögött Jongin a szemét törölgetve.
- Ezt? Mi az, hogy ezt? Nem vagyok holmi tárgy! - kérte ki magának az idősebb. Értetlenül meredtem Jonginra.
- Ezeknek mi bajuk? - kérdeztem.
- Leginkább az, hogy mindkettő egy idióta. - vigyorgott kreolbőrű haverom. - Majd levezetik egymáson a felesleges energiát! - röhögött. - És ha már itt tartunk... Muszáj megkérdeznem. Voltál már bárkivel is együtt? - meredt rám Jongin.
- Mármint? - értetlenkedtem.
- Remélem csak viccnek szántad ezt a kérdést! - fogta a fejét a sötét hajú. - Leegyszerűsítve: dugtál már bárkivel is?
- Nem. - feleltem. Jongin szemei elkerekedtek, mint aki nem hisz a fülének.
- Ne már! Ez nem lehet! Tök jó hapsi vagy! Hogy lehet, hogy még soha senkivel sem voltál együtt? - vállat vontam.
- Így alakult! Nem igazán tetszett senki. - Jongin sokat sejtető pillantást küldött felém.
- Ó, szóval az igazira vársz! Milyen romantikus! Nem is tudtam, hogy ilyen finom lelkű vagy! - pislogott aprókat és az arcomba nyomta a képét. Kénytelen voltam ellökni.
- Hagyjál már!
- Jó, de komolyan nem értelek! Tele van jó nőkkel és férfiakkal a falka! Te egy jó hapsi vagy! Simán megkaphatnál akárkit! Jó, mondjuk a jelenlegi helyzetedben tudom nem lehet, de ez előtt bárkit gerincre vághattál volna! - szerencsére nem kellett reagálnom rá, mert egy alakot láttunk közeledni. Felismertem. Dyo volt, Jonginék szomszédja.
- Jongin! Téged kerestelek! - lépett hozzánk a bagolyszemű, fekete hajú fiú.
- Pont jókor jöttél! - karolta át Jongin. - Épp a szexről beszélgettünk és... - nem tudta befejezni a mondatot, mert Dyo egy hatalmasat ütött a fiatalabb gyomrába.
- Te perverz idióta! - kicsit megijedtem a fiútól. Elég harciasnak tűnt, nem is értettem, hogy tudnak ezek Jonginnal meglenni egy helyen.
- Jaj már! Csak tanítom a tudatlant! Irányt mutatok! Ez igazán nem bűn! - vigyorgott Jongin, mire Dyo megrázta a fejét és mélyet sóhajtott.
- Remélem, hogy a hülyeségre egyszer kitalálnak valami gyógyszert!
- Ugyan! Ha létezne ilyen, megtiltanád, hogy bevegyem, mert a hülyeségeim azok a dolgok, amikért annyira odavagy értem! - Dyo elhúzta a száját.
- Hogyne! - forgatta a szemeit. - Igazából csak azért jöttem, hogy szóljak, ma ráérek. - közölt ennyit, majd elsietett. Jongin úgy vigyorgott, mintha legalább egy hét szabadságot kapott volna. Átölelte a vállaim, majd elindult velem az étkező irányába.
- Gyere! Együnk valamit! Sok kalóriát fogunk ma égetni! - én csak féloldalas mosolyra húztam a szám és egy aprót nevettem. Idióta, de mindig ott van, ha szükség van rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése