My psychiatrist 6

- Nyugton maradnál? - kérdezte Yixing. Végre eljött a várva várt hétvége és épp az Incognito felé tartottunk, ami az egyik kedvenc szórakozóhelyünk volt a srácokkal. Egész nap pörögtem és Yixing nem győzött rám szólni, hogy ne legyek ennyire élénk.
- Jaj, ne csináld már! Te kicsit sem vagy izgatott? - kérdeztem ugrálva. Nagyon vártam ezt az estét.
- Úgy látszik, mintha lelkesednék? - nézett rám fapofával.
- Jó, nem érdekel a véleményed! - legyintettem és inkább magamban dúdolgattam tovább. Hamarosan megérkeztünk a helyszínre. A cuccainkat leadtuk a ruhatárba, majd a pult felé mentünk, ahol Sehun már ott állt és keverte ki az italokat.
- Sziasztok! - vigyorgott ránk, mikor meglátott.
- Szia! Mikor végzel? - kérdeztem, mert arra számítottam, hogy mire megérkezünk, már nem fog dolgozni,
- Mindjárt! Csak az egyik srác késik és beugrottam helyette! - magyarázta és kitöltötte egy pohár koktélt. Nem csodálkoztam azon, hogy Sehunt dolgoztatták a legtöbbet. Ha ő volt a pult mögött, minden lány odacsődült és sorra vették az italokat. Én is kikértem két koktélt, majd kérdőn a fiatalabbra néztem.
- Egyébként, Luhan hol van? - pislogtam körbe. Sehun is elkezdte keresni a szemeivel, majd megvonta a vállait.
- Nem tudom! Pedig az előbb még itt volt.
- Úgy előbb, mielőtt megérkezett a nősténycsorda? - kérdezte Yixing. Sehun bólintott, mire az orvosom csak megrázta a fejét.
- Akkor ne csodálkozz, hogy eltűnt!
- Ezt, hogy érted? - kérdezte Sehun értetlenül, mire Yixing legyintett.
- Mindegy! - Sehun tovább akarta faggatni az orvosom, de épp ekkor jelent meg Luhan is. Kimelegedve, totál leizzadva és egy lány társaságában.
- Sziasztok! - köszönt nekünk. - Mikor jöttetek?
- Épp az előbb! Igaz, Sehun? - Yixing a fiatalabbra pillantott, aki csak bólintott és elfordult, mikor Luhan átölelte a mellette álló lányt. Miután megkaptuk az italainkat, Yixinghez fordultam.
- Igyunk! - vigyorogtam rá.
- Ez, mi? - pislogott az italára és forgatni kezdte a poharát.
- Innivaló! - mosolyodott el Luhan is. Yixing belekóstolt, majd lehúzta az egész poharat. Összenéztem Luhannal és már előre örültem, mert tudtam, hamarosan hatni kezd az alkohol. Én addig, szépen iszogattam a saját italom, Luhan pedig beszélgetni kezdett a lánnyal, aki mellette volt. Nem sokkal később, Sehun is csatlakozott hozzánk, Yixingnek pedig beütött az alkohol. Én ilyet még nem láttam! Felpörgött, folyamatosan beszélt, meg táncolt! Én csak lestem.
- Azt hiszem, a részeg Yixinget jobban bírom, mint a józant! - súgta oda Luhan. Elővettem a telefonom és elkezdtem megörökíteni a pillanatot. Biztos voltam benne, ha elmesélném neki, nem hinné el!
- Azt a büdös! - kerekedtek ki a szemeink. Yixing ugyanis, felállt az egyik asztalra és táncolni

kezdett. Ráadásul, ha ez még nem lett volna elég, a pólóját is ledobta magáról, ami pont az én ölembe esett.
- Szerintetek, mikor szedjük le onnan? - kérdezte Sehun.
- Hagyjuk még egy kicsit! Érdekel, hogy mit csinál még! - nevettem. Miközben Yixingen szórakoztam, Sehun fogott magának egy lányt és elvitte táncolni, így Luhan egyedül maradt, mivel az ő csaja eltűnt.
- Mi a baj? - kérdeztem, mivel láttam rajta, hogy bántja valami. Luhan vállat vont.
- Semmi. - szemeivel Sehunék felé sandított.
- Jaj, ne már! Barátok vagyunk! - löktem meg kicsit. - Látom, hogy van valami! Mond el!
- Tényleg semmi, majd elmúlik! - legyintett Luhan.
- Az a baja, hogy Sehun nem vele foglalkozik! - hallottunk egy hangot magunk mellől.
- Tessék? - Luhannan egyszerre néztünk a hang irányába. Yixing tehénkedett a pultra és minket bámult.
- Ezt... Honnan veszed? - pislogott Luhan zavartan.
- Ugyan... Annyira látszik, hogy megveszel érte! - Yixing közben szinte az ölembe feküdt.
- Ez baromság! - fonta össze a karjait Luhan.
- Ahogy, gondolod! Gondolj erre, mikor eszedbe jut felhívni, hogy elmond, mi baja Suhonak! - pislogott rá. Luhan elfordult, én pedig úgy döntöttem, ideje hazamenni. Nagy nehezen, összekapartam Yixinget és hazaindultunk. Még utoljára Luhanra pillantottam, aki lehúzott még két felest, majd rádőlt a pultra. A buszút alatt, Lay bealudt és a vállamra dőlt. Csak akkor eszmélt fel, mikor szóltam neki, hogy ideje leszállni.
- Gyere! Ülj le! - dobtam a kanapéra Yixinget. Ő elterült és rám meredt.
- Vagy feküdj, az is jó! - sóhajtottam. Épp elindultam a fürdő felé, mikor Yixing utánam szólt.
- Hé! Várj csak! - megfordultam, orvosom pedig intett, hogy menjek vissza. Tettem amit mond és leguggoltam elé.
- Ha akarsz valamit, most kérdezz, mert később lehet, hogy nem válaszolok! - meglepődtem az ajánlaton, de tudtam, hogy igaza van. Elgondolkodtam, majd feltettem a kérdésem.
- Mi bajod az emberekkel? Mármint, sosem volt barátod? - Yixing felsóhajtott.
- Sosem.
- És a szüleidet ez nem zavarta? - tettem fel az újabb kérdést és leültem a földre. Yixing megrázta a fejét.
- Nem ismerem a szüleimet. - nagyon meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? - pislogtam.
- Árva voltam. - vont vállat a fiatalabb. - Gondolom, nem kellettem a szüleimnek és beadtak egy árvaházba. - magyarázta. Hangjában nem éreztem keserűséget az emlékre, de nekem nagyon is fájt ezt hallani.
- És... Ott senkivel sem voltál jóban? - Yixing ismét megrázta a fejét.
- Mivel jobb voltam, mint ők, folyton gúnyolódtak, meg bántottak. Ezért kitaláltam, ha ignorálom őket, nem érhet baj.
- Ezért vagy ilyen... "Leszarom" az emberekkel szemben? - kérdeztem totál döbbenten. - Mert kiskorodban bántottak? - felforrt az agyvizem. Tudtam, hogy ez Yixingnek nem fájó emlék, hiszen akkor nem így mesélte volna, de belőlem egy gondoskodó énemet hozta elő. Csak néztem a srác arcát és nem tudtam elhinni, hogy a szüleik azt mondták rá, hogy nem kell.
- Látom, lesokkolt az információ. - húzódott féloldalas mosolyra Yixing szája.
- De ez annyira borzasztó! - akadtam ki.
- Akarsz beszélni róla? - és ekkor láttam olyat amit még soha. Yixing mosolygott! Őszintén mosolygott! Jó, volt benne vagy két koktél, de végre mosolygott! Ráadásul, amikor azt hittem, ezt a pillanatot, már semmi sem tetézheti, Yixing kitárta a karjait. Döbbenten meredtem a fiúra.
- Kivételes alkalom, szóval becsüld meg! - szép lassan odahajoltam és átöleltem Yixinget. Nem voltunk sokáig ilyen pózban, de nekem nagyon sokat jelentett.
- Tudod mi a vicces? - nézett rám Yixing, miután elváltunk. Megráztam a fejem.
- Téged kell pátyolgatni, mert velem történtek rossz dolgok! - elmosolyodtam. Yixing fura, de az az igazság, hogy kezdem megkedvelni a fejét. Hiába, ő is megmondta. Nekem lételemem a barátkozás. Miközben ezen gondolkodtam, az orvosom bevágta a szunyát, így ráterítettem egy pokrócot és egy gyors zuhany után, én is aludni mentem.

Reggel, kissé kómásan mentem le a lépcsőn. Át akartam menni a nappalin, de teljesen elfelejtettem, hogy Yixing is ott van, így mikor hirtelen felült, egy hatalmas sikítással fogadtam tetteit.
- Halkabban, az ég szerelmére! Széthasad a fejem! - fogta a fájó részt.
- Bocsánat, de elfelejtettem, hogy itt vagy! - kértem elnézést. - Kérsz reggelit? - pislogtam az orvosomra, aki megrázta a fejét.
- Csak egy kávét! Jelenleg, mindjárt idehányok! - bólintottam és elkészítettem a kért italt, majd bevittem neki a nappaliba. Vigyorogva ültem mellé, amit ő fura pillantásokkal díjazott.
- Mi van? - kérdezte egy idő után.
- Nem emlékszel semmire? - hajoltam közelebb.
- Csak foszlányok vannak a fejemben. - rázta a fejét.
- És akarod látni, mit tettél? - kérdeztem. Yixingnek tágra nyíltak a szemei és félve ugyan, de bólintott. Elővettem a mobilom és megmutattam neki a videókat.
- Ez a te hibád! - szólt rám.
- De olyan jól érezted magad! - mosolyogtam rá.
- Ez akkor is... Soha többé nem megyek veled sehova! - közölte mérgesen. Szomorkásan néztem rá. Válaszolni azonban nem tudtam, mert megszólalt Yixing mobilja.
- Ki az? - kérdeztem, mire felmutatta a kijelzőt. "Luhan"! Vajon, mit akarhat?