My psychiatrist 8

Suho:
Arra emlékszem utoljára, hogy Luhan is hazajött, majd teljes képszakadás. Mikor újra magamnál voltam, az ágyon feküdtem, de nem a sajátomon, hanem Yixingén. Csodálkozva pillantottam körbe a szobában, majd szemem megakadt, a mellettem alvó Yixingen. Már végképp nem értettem semmit. Hogy kerültem a szobájába? Ráadásul, az ágyába! Fura, de tényleg semmire sem emlékeztem. Illetve... Egy dologra mégis. Lay! Az meg, ki a rák? Tanakodtam. Hirtelen Yixing mocorogni kezdett és álmosan pislogott párat. Ám, mikor meglátott, szemei ijedten kerekedtek el és leesett még az

ágyról is. A falig mászott és riadtan nézett rám. Nem értettem a reakciót.
- Yixing? Minden rendben? - kérdeztem.
- Minden rendben? Minden rendben?! - kiáltott rám. - Neked fogalmad sincs, hogy mit éltem át, az elmúlt pár órában!
- Igaz. Esetleg, ha elmesélnéd...
- El is fogom! - förmedt rám. - Kiderült, hogy a másik éned, egy tizenéves, tinilány, aki rám mászott! Arról nem is beszélve, hogy becézgettél! - ekkor ugrott be.
- Lay! - kiáltottam föl.
- Pontosan! De, még nem mondtam a lényeget! Miután Luhan elment, tudod mit tettél? - megráztam a fejem, jelezve, hogy fogalmam sincs. - Leszorítottál és kiszívtad a nyakam! - mutatott az említett testrészre. Valamiért viccesnek találtam, főleg, hogy Yixing közbe állati vörös lett. Halkan kuncogva bámultam rá.
- Ne röhögj, nem vicces!
- De, de az! - röhögtem el magam. Yixing összefonta a karjait és szúrós tekintettel meredt rám.
- Lay! - mosolyogtam rá.
- Ne kezd el! - szólt rám, de nem zavartattam magam. Újra és újra ismételtem neki a becenevét, mire kirongyolt a szobából, de én követtem.
- Hagyjál! - szólt rám a folyosón, de nem hallgattam rá. Tovább mondogattam a becenevét, mire dühösen megfordult és nekipasszírozott a falnak. Nagyot nyelve, pislogtam fel rá. Egyik kezével, megtámasztotta a falat a fejem mellett. A szívem kihagyott egy ütemet.
- Utoljára kérlek, hogy hagyd abba, különben...
- Különben, mi lesz? Megbüntetsz? - vigyorogtam rá.
- Olyat kapsz, amit sosem felejtesz el. - nem hiszem, hogy ő úgy értette, ahogy én. Kezdtem kétség kívül felizgulni ebben a szituációban.
- Hogy? - pislogtam. Lay gondolom ekkor jött rá, hogy mennyire félreértettem a fenyegetését és megforgatta a szemeit.
- Ne már, hogy képes vagy felizgulni rám!
- Nem rád! A szituációra! - helyesbítettem. - Ha az utolsó ember lennél a Földön, akkor sem lennék veled! - öltöttem rá nyelvet. Lay meghökkent.
- Miért? - kérdezte.
- Zavar? - pislogtam.
- Pff! Ugyan! - lökte el magát tőlem és lement a konyhába. Követtem őt, majd leültem az asztalhoz. Lay szembefordult velem és egy fényképet tartott elém.
- Ezt, honnan szerezted? - kérdeztem döbbenten.
- A fiókodból. - vont vállat. Nagyon dühös lettem. Miért turkál a cuccaimban?
- És azt megkérdezhetem, hogy miért mentél be a szobámba? Egyáltalán, hogy jössz ahhoz, hogy nyúlkálj a holmim közt és elvedd, ami neked tetszik? - kérdeztem ingerülten.
- Különben egy életre veled élnék, mert meg kellene ismerjelek ahhoz, hogy megszólalj! - vágott vissza.
- Mikor nem válaszoltam neked, mikor megkérdeztél valamiről? Egy példát sem tudok! Az, hogy a pszichiáterem vagy, nem hatalmaz föl arra, hogy bármit megtegyél! - Lay nem válaszolt. Dühösen hagytam ott és elhagytam a házat. Kirohantam a parkba és lerogytam az egyik padra. Miért ilyen pofátlan? Hogy fogom én ezt kibírni? Temettem kezeimbe az arcomat. Jó ideig üldögéltem egymagamba, mikor valaki megállt előttem. Felnéztem és láttam, hogy Lay áll előttem.
- Mit akarsz? - kérdeztem. Leült mellém, majd rám nézett.
- Szeretnél... Bo... Bocsánatot kérni. - szinte öklendezte a szavakat, de nem érdekelt. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Belátom, egy kissé messzire mentem.
- Kissé? Olyan messzire, hogy a határvonalat nem is látni! - helyesbítettem, mire bólintott. - Figyelj, nincs ellenemre, hogy kutatsz utánam, mivel ez a munkád, de sokkal egyszerűbb lenne, ha egyenesen tőlem kérdeznéd a dolgokat. - magyaráztam. Nem válaszolt, csak gondolkodóba esett. Felsóhajtottam.
- Figyelj! Van egy ajánlatom! Én válaszolok a kérdéseidre, te pedig nem nyúlkálsz a cuccaimban! Oké? - kérdeztem.
- Legyen! - legyintett Lay, mire elmosolyodtam. - Szóval, mit akartál azzal a képpel?
- Hol a bátyád? - kérdezte. Lehajtottam a fejem. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy szóba kerül a testvérem. Lay kereste velem a szemkontaktust.
- Azt ígérted, válaszolsz! - emlékeztetett. Nem szóltam semmit.
- Hallgatásodból azt szűröm le, nem vagytok valami jóban! Mi történt?
- Majd ő elmondja. - közöltem hidegen. - Ha meg nem, akkor majd én.
- És elárulod, hogy hol találom, vagy fogalmad sincs? - kérdezte Lay. Előszedtem egy cetlit és leírtam a címet. Lay kezébe nyomtam, majd elkezdtem teát főzni.
- Kérdés! Honnan tudod hol él, ha nem beszéltek? - kérdezte.
- Onnan, hogy annyi levelet írt már, hogy megjegyeztem a címet. - magyaráztam. Lay vállat vont.
- Gondolkodtál már azon, hogy ő ki akar békülni? - idegesen sóhajtottam föl.
- Nem érdekel, hogy mit akar! Felőlem fel is fordulhat, a legkevésbé fog érdekelni! - Lay megütközve nézett rám.
- Azért mert...?
- Mondom! Majd ő elmondja, ha akarja! - csaptam az asztalra. Lay kérdőn nézett a szemembe. Nem tudta hová tenni a hirtelen hangulatváltásom.
- Akkor már meg sem kérdezem, akarsz-e jönni! - húzta el a száját. - Jó mindegy, akkor megyek Luhannal. Legalább őt rángassuk ki a depijéből! - vont vállat és elviharzott a szobájába. Megcsóváltam a fejem. Nem akartam újra a bátyámról hallani. Layt ismerve, még ma elindul, szóval mikor láttam, hogy ez így is van, felhívtam Sehunt és megbeszéltem vele egy találkozót. Szépen el is készültem és elindultam a megbeszélt helyre.
- Szia! Hogy vagy? - kérdezte, mikor meglátott. Vállat vontam.
- Semmi rohamom volt, de persze az egészből csak az maradt meg, hogy Luhan ott volt és Laynek becéztem Yixinget. - magyaráztam. Sehun döbbenten meredt rám.
- Hogy mi? - pislogott. - Luhan... Nálatok volt? - bólintottam.
- Igen. Miért?
- Mert nekem azt mondta, egy csajjal találkozott. - nem tudtam mit mondhatnék. - Most hol van? - kérdezte.
- Layel van. A bátyámhoz mentek. - Sehun maga elé meredt. Vonásai megkeményedtek. Nem igazán értettem a reakcióját.
- Neked, meg mi bajod? - pislogtam rá. Megrázta a fejét.
- Semmi. Hagyjuk! Csak el kell beszélgetnem hyunggal, ha hazaér! - meredt a távolba. Tudtam, hogy ez maximum holnap következik be, mivel a bátyám nem lakott éppen közel és Layék elég későn indultak útnak.

- Azt ugye tudod, hogy maximum holnap reggel érnek haza? - Sehun még döbbentebb lett. Nem tudtam, mit szólni. Mi baja van? Csak túléli, hogy Luhan nem lesz itthon egy napig, nem?
- Akarsz nálunk aludni? Mármint... Nálam! - helyesbítettem. Miért is beszéltem többesszámban? Sehun bólintott és elindultunk hozzám. Nem igazán szólalt meg, gondolataiba mélyülve ballagott mellettem.
- Minden oké? - kérdeztem, mikor hazaértünk. Sehun megrázta a fejét.
- Luhan olyan furcsa mostanában. - panaszkodott. - Nem mondta el, hogy kivel van, ma is hazudott, mikor elment, ráadásul, ott sem voltam, mikor elmondta Yixingnek a betegséged. - sóhajtotta.
- Biztos van rá magyarázat! - veregettem meg a vállát, bár tudtam, hogy mi az oka.
- Mindegy. Majd megbeszélem vele. Egyébként, te már tudod, hogy mi van, mikor rohamod van? - kérdezte, mire bólintottam.
- Egy feltüzelt, tinilány vagyok! - vigyorogtam. Sehun felnevetett, mikor elmeséltem, hogy mit mesélt nekem Lay.
- És mikor változol... Ilyenné? - jött a kérdés, amire a lehető legrosszabb választ adtam.
- Elméletileg szexuálisan izgatott állapotban... - elhallgattam, mikor megláttam Sehun arckifejezését.
- És Luhan mikor izgatott föl téged? - szinte kérdőre vont és szigorúan rám meredt. Kicsit megijedtem.
- Nem emlékszem... Sehun fura lettél! Biztos minden rendben? - kérdeztem. Sehun csak meredt maga elé, majd megszólalt.
- Azt hiszem... Inkább hazamegyek! - közölte. Felvette a kabátját és elrobogott. Tanácstalanul álltam a történtek előtt. Ez, most mi a fene volt? Értetlenül mentem el fürdeni és feküdtem le aludni, de nem jött álom a szememre. Nem értettem, mitől lett Sehun ilyen... Ideges. Ráadásul, arra is kíváncsi voltam, milyen információkkal fognak hazajönni Yixingék. Sokáig forgolódtam, de mivel továbbra sem tudtam aludni, lebaktattam az ebédlőbe és nekiálltam megírni a cikkemet.