15. Szövetség - Szövetséget akarok!

Sehun:
Másnap a vihar még javában tombolt. Mikor felébredtem, Luhan nem volt mellettem.

Körbepillantottam a szobában és megláttam, ahogy az ablaknál ül és kifelé bámul. Fejét jobb tenyerében nyugtatta. Úgy tűnt nagyon elmerengett valamin.
- Jó reggelt! - köszöntött kedves hangon. Nem nézett rám. Felhúztam a nadrágom, mögé léptem és átöleltem. Puszit leheltem a nyakára, mire egyik kezével hátra nyúlt és megsimogatta a hajam. Nem tudtam min töprenghet, de nagyon kifelé bámult.
- Nagy vihar van. - közölt csak ennyit. Bólintottam. Szorosabban öleltem magamhoz, mintha attól tartanék, a következő pillanatban valaki megragadja és elvonszolja tőlem.
- Mellettem maradsz, ugye? Akármi történjék! - pillantott rám. Mélyen a szemeibe néztem.
- Ez tényleg kérdés? Ha akarnálak se tudnálak távol tartani magamtól! - feleltem. Luhan elfordult és ismét kifelé nézett.
- Azon tanakodtam... Mi lenne, ha szövetségre lépnénk? - döbbenten hallgattam a fiút, aki csendben meredt maga elé. - Persze, tudom most azt gondolod, hogy elment az eszem. - nevetett aprót az idősebb.
- Szeretnéd? - kérdeztem. Luhan szembe fordult velem és íriszeimbe meredt.
- Sajnos nem lehet...
- Nézz ránk Luhan! Eddig az összes szabályt megszegtük ami halállal járhat! Szóval újra megkérdem! Szeretnéd? - Luhan bólintott egy aprót. - Akkor csináljuk! - mosolyogtam rá.
Szövetségre lépni nem túl bonyolult művelet, ám falkán belül szeretnek nagy felhajtást keríteni neki. Tulajdonképpen nem kell túl sok minden hozzá, csak egy főzetkeverék, két kis tálka egy darab kés és némi tűz. A főzethez forrásvizet és farkasfüvet kellett használnunk. Igaz, a vihar továbbra is tombolt, mi mégis úgy döntöttünk, elindulunk a hozzávalók megszerzéséhez. Főleg Luhan erősködött, hogy induljunk hamar. Ő még mindig úgy gondolta, hogy néhai édesanyja keverte a vihart és ránk nem lesz veszélyes. Ilyenkor nem tudtam, hogy reagálni. Valamiért mindig úgy gondoltam, hogy túlságosan kötődik az anyjához. Annak ellenére is, hogy már meghalt. Amint kiléptünk a házból, megcsapott minket a szél. Luhan kézen ragadott és elkezdett maga után vonszolni. Bár a forrás nem volt messze tőlünk, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértük és egy kis kulacsba töltöttünk belőle. A farkasfüvet a forrás mentén szedtük össze, mivel szerencsére ez a növény szeret vízközelben lenni. Nagy nehezen visszavánszorogtunk a házikóba, majd elkezdtük előkészíteni a terepet. Luhan csettintett az ujjával, mire pár fadarab a kandallóba szállt és szépen leereszkedtek. Én kerestem gyufát, hogy meggyújthassam őket, majd Luhan feltette a forrásvizet melegedni. Mikor már forrt, beledobálta a farkasfüvet és kavargatni kezdte. Én mellé ültem és néztem a táncoló lángokat.
- Ez irdatlan büdös! - fogtam be az orrom.
- Ez ilyen! - nevetett fel Luhan, majd levette a tűzről az edényt. Elővett maga mögül két kistányért és ketté osztotta azt a zöld trutyit, ami keletkezett a vízből, meg a fűből. Az egyik tányért felém tolta, a másikat maga mellé vette, majd a maradék farkasfüvet (mert nem mindet használtuk fel), a tűzbe dobta. Ettől a vöröslő lángok hirtelen zölden kezdtek táncolni és furcsán világították meg a szobát.
- Tessék! - Luhan egy kést nyújtott felém. Tudtam miért. Az edény fölé helyeztem a csuklóm, megvágtam magam, majd néztem, ahogy a vöröslő vércseppek lefolynak és a főzetbe hullanak. Átnyújtottam Luhannak a kést, aki ugyanazt a műveletet végezte el, mint én, majd tányért cseréltünk. A számhoz emeltem a tárgyat, majd belekezdtem a fogadalmamba, melyet minden védelmezőnek el kell mondania.
- Én, Oh Se Hun, az Öböl farkasa, fogadom, hogy melletted leszek és megóvlak, mint testileg, mint lelkileg a rossztól! Védelmezni foglak téged Lu Han, a Hegy falkájának örököse, mától az én védelmem alatt állsz és ha kell, életem áldozom érted! - már készültem meghúzni tálkám tartalmát, mikor Luhan megállított. Nem értettem miért.
- Én, Lu Han, a Hegy falkájának örököse, fogadom, hogy melletted leszek, megóvlak testileg és lelkileg minden rossztól és melletted állok, míg a halál el nem választ, s ha kell, életemet áldozom érted! - miután befejezte, villantott egy mosolyt és megitta a főzetet. Én döbbenten tettem ugyanezt. Hirtelen nagyot dörgött, a kandalló tüze meglobbant, majd kialudt. Égő fájdalmat éreztem a vállamnál. Odakaptam a kezem, de nem használt. Mintha valami tüzes vassal beleégettek volna valamit. Felkiáltottam, mire Luhan közelebb jött és megsimogatta az arcom.
- El fog múlni! - rettenetesen fájt. Az utolsó amire emlékszem, hogy eldőltem és a plafon elhalványult a szemem előtt.
- Jobban vagy? - ismét kinyitottam a szemeim. Odakint még mindig vihar tombolt, a fák ágai kocogtatták az ablaküveget. Én az ágyban feküdtem, homlokomról folyt az izzadság.
- Mi volt ez? - kérdeztem. Luhan felsegített az ágyról, majd egy kissé koszos tükör elé vezetett. Ekkor láttam meg. Egy jel volt a vállamnál. Úgy festett, mintha beleégették volna.

- Ez az én szimbólumom! - magyarázta Luhan és lehúzta a felsőjét, hogy láthassam. Ugyanazon a helyen, mint nekem, egy ugyanolyan jel éktelenkedett neki is.
- Minden nemes vérű vérfarkasnak van egy jele, hogy megkülönböztetve legyenek. Ha szövetségre lépsz valakivel, a védelmező megkapja ezt, hogy lássák, összetartoznak. - magyarázta. Ekkor jutott eszembe. A szövetség!
- Mi volt az a fogadalom? - kérdeztem. - Te vagy a pártfogóm! Neked nem kellett volna fogadalmat tenned! - Luhan ujjai az ajkaimra kúsztak.
- Nem egy alá-főlé rendelt viszonyt akartam, hanem egy olyat, melyben egyenrangú felek vagyunk! Azt akartam, hogy a társam légy és ne csak a testőröm! - magyarázta és közben megsimogatta az arcom. Közelebb húzódott, majd finom csókot nyomott az ajkaimra.
- Szeretlek Luhan! - mondtam neki, mire elmosolyodott és az ágyra lökött. Az egész napot ágyban töltöttük. Vágytam rá és nem tudtam betelni vele. Éreztem, hogy egyre jobban kötődök hozzá és valahogy azt is nehezemre esett elviselni, hogy két méternél távolabb legyen tőlem.
A vihar estére állt el teljesen. Ahogy jött, úgy ment el.
- Ideje lenne hazamenni! - állapította meg Luhan.
- Szerinted van hová? - tettem fel a kérdést. Tekintettel arra, hogy teljesen átvettem a szagát, biztos voltam benne, hogy ki fognak vallatni.
- Nem tudom! De mennünk kell! - puszilt szájon az idősebb. Összeszedtük hát a cuccainkat és elindultunk. Mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól, a fiú íriszeibe néztem.
- Vigyázz magadra! - Luhan elmosolyodott.
- Engem csak és kizárólag egyetlen ember ölhet meg és az te vagy! - felelte.
- Ez nem fog megtörténni! - vágtam rá egyből. Luhan elgondolkodott, majd vizslatni kezdett.
- Mi van, ha mégis?
- Tessék? - kérdeztem döbbenten.
- Sehun! Te élnél értem igaz? - bólintottam. - És meg is halnál értem!
- Gondolkodás nélkül! - bólintottam ismét. Luhan ekkor lehetetlenül közel lépett hozzám.
- Ezek könnyű dolgok! De mi van, ha arra kérnélek, hogy ölj meg? Megtennéd? Mi van, ha nem lenne más választásod? Megölnél? - nem tudtam mit feleljek. - Bevésődtél és a szövetségesem vagy! Elméletileg nem tudok olyat kérni, amit meg ne tennél értem! Mi van, ha meg kellene ölnöd? - döbbenten hallgattam őt. A szívem nagyokat vert. Elgondolkodtam. Vajon képes lennék megölni őt, ha megkérne rá? Luhan megcsókolt.
- Most megyek! Siess haza te is! - a fiú ellépett tőlem, farkassá változott és egyedül hagyott. Én csak álltam ott és meredten néztem utána. Vajon... Valóban képes lennék megölni, ha rákényszerítene? Vagy megtagadnám? Képes lennék neki nemet mondani? Kirázott a hideg. Megfordultam és nagyon lassan elindultam a falkám irányába. Annyira elvoltam a gondolataimmal, hogy nem hallottam, valaki közeledik. Hirtelen hátulról valaki nekem ugrott.
- Mi a fasz? - ez Chanyeol hangja volt. - Sehun? - az idő közben emberré változott égimeszelő döbbenten meredt rám, mintha most látna életében először. Értetlenkedve és nagyon ijedten nézett rám. Jongin ekkor ugrott elő a bokrok mögül és elszörnyedve meredt rám. A helyzetet az tetézte, hogy hamarosan Baekhyun is megérkezett és leblokkolt, mikor meglátott. Jonginra meredtem, aki feleszmélve a sokkból lelökte rólam Chanyeolt, megragadott, majd a következő pillanatban már el is tűntünk a két fiú szeme elől.
- Te teljesen hülye vagy? - kérdezte Jongin idegesen meredve rám. - Ki akarod nyíratni magad?
- Nem... Én...
- Te! Mit te? Te lefeküdtél Luhannal! Amint belépsz a kapun, maga a falkavezér fog téged kettétépni!
- Tudom...
- Akkor meg minek csináltál ilyen hülyeséget? - Jongin szemei szikrákat szórtak.
- Mert képtelen voltam nemet mondani! Mert szeretem! Mert belehalok, ha nélküle kell leélnem az életem! - feleltem hisztérikusan. Jongin pislogott párat, nem tudta mit feleljen erre. Kis idő múlva felsóhajtott.
- Te aztán szépen belekerültél a szarba! - és akkor még nem is sejtette, hogy szövetségre léptem Luhannal...