14. Szövetség - Mennydörgés és telihold +18

Sehun:
Reggelre tört ki a vihar. Villámlott, dörgött, esett és fújt, ráadásul telihold reggele volt. Már reggel érezni lehetett ennek a hatását, mert a levegő feszült volt. Senki sem szólt a másikhoz.
- Vakarékok! - kiabált a terembe az őrmester. - Pakoljatok gyorsan! Utána edzeni fogunk, mivel tegnap elmaradt!
- De vihar van! - szólalt meg az egyik fiú ingerülten. Az őrmester lassan lépett közelebb, majd egy hatalmasat kevert le neki.
- Odakint igen, de az edzőteremben nem! - mordult rá, majd elhagyta a helyiséget. Összeszedtük a holminkat, én beiktattam egy gyors zuhanyt, majd a menzára mentem a többiekhez.
- Na, hogy viselitek? - kérdezte Jongin. Baekhyun és Chanyeol vállat vontak, én meg csak hümmögtem. - Az jó! Ennél rosszabb ne is legyen!
- Emellett a törpe mellett kétlem, hogy rosszul lennék! - vigyorodott el Yeol, majd átölelte Baekhyunt. Én összehúzott szemmel meredtem az alacsonyabbra, aki amikor meglátta, hogy nézem, a terítőre szegezte a tekintetét. Ideges lettem. Tudtam, ha ott maradok velük, csak rosszabb lesz, így megittam a vizemet, a poharat az asztalra csaptam és felálltam.
- Most megyek. Edzésen találkozunk! - Jongin kérdőn nézett rám.
- Mi történt?
- Semmi! Elment az étvágyam! - még utoljára Baekhyunra néztem, majd szó szerint elrohantam. Egyenesen az edzőterembe rongyoltam, felhúztam egy boxzsákot és teljes erőmből püfölni kezdtem. Néha-néha megreccsent az erős anyag.
- Sehun! Te mit keresel itt? - az őrmester volt az.
- Levezetem a feszültséget! - feleltem rá sem nézve. Folyt rólam a víz.
- Talán történt valami? - az őrmester hangján hallottam, hogy vigyorog, mert így lát.
- Talán! - feleltem és akkorát ütöttem a zsákra, hogy kettészakadt. Megfordultam. Az őrmester, ahogy mondtam vigyorgott és az ajtófélfának volt dőlve.

- Rettenetesen tehetséges vagy! - állapította meg.
- Örülök, hogy le tudtam nyűgözni! - mondtam gúnyosan. Az őrmester felnevetett.
- Jó hatással van rád a Hold! - megveregette a vállam, majd közölte, hogy takarítsak fel. Idegesen kezdtem bele, hogy összeszedjem a romokat. Akkor lettem kész a takarítással, mikor a többiek már beszállingóztak a terembe. Kérdőn pillantottak rám és valószínűleg azon gondolkodtak, mi a faszt csináltam már megint. Hallottam, páran elejtettek egy-egy megjegyzést: "Remélem megint nem kever minket is bele!" Felsóhajtottam. Hát persze! Akárhányszor kihágást követtem el, a többiek is rábasztak. Így talán ezért tartanak tőlem annyira. Miután eltakarítottam mindent, beálltam a sorba és az őrmester belekezdhetett a mondandójába.
- Mint tudjátok, ma telihold van! Ennek fényében, ma korábban fejezzük be az edzést és szokásos módon bezárunk mindenkit, míg a hold hatása meg nem szűnik! - bólintottunk. Ezt követően az őrmester nekikezdett az edzés vezetésének. Én kissé idegesen hallgattam, hogy odakinn tombol a vihar. Már estefelé járt az idő, inkább késő délután volt, amikor a szokásos felüléseket végeztük. Tudtuk, hogy hamarosan vége az edzésnek, de mielőtt az őrmester levezényelhette volna a gyakorlat végét, odakintről kiabálás szűrődött be.
- Ledőlt a fal! Gyertek! Ledőlt a fal! - kérdőn néztünk egymásra. Az őrmester kiszaladt és annak ellenére, hogy azt mondta maradjunk, utána siettünk és a zűrzavar közepébe csöppentünk.
- Melyik fal?
- Az északi! - tudtam melyik az. Azon lógtam ki anno, hogy Luhannal találkozhassam.
- Belecsapott egy villám és nekidőlt egy fa! - hallottunk valakit. Odakint szülők, gyerekek, katonák és mindenki fel-alá rohangált. Kisebb pánik kerekedett, mely szélsebesen ragadt át egyik emberről a másikra. Én csak néztem a hatalmas lyukat, mely szabad utat engedett kifelé.
- Mindenki befelé! - kiabált az őrmester. Mivel én továbbra sem mozdultam, valaki megragadott és maga után vonszolt. Egyre inkább erősödött bennem az érzés: Nem zárhatnak be! Még van esélyem. Valamiért mégis hagytam, hogy maguk után húzzanak. Magamban vívódtam. Ha most elmegyek, veszélybe fogok kerülni. Ha most elmegyek, Luhan is veszélybe kerül. Ha most elmegyek, senki sem lesz aki megfékezhetne. Ha most elmegyek... A következő amire feleszméltem, hogy kattant a zár. A cellámban voltam. Egyedül a sötétben. Hallottam, hogy a tábornok most átmegy egy másik társunkhoz, hogy őt is bezárja. Éreztem, hogy nem bírom ezt. Ki akartam jutni. El akartam menni. Elkezdtem ütlegelni az erős rácsot.
- Befejezni! - hallottam egy szigorú hangot, de ez csak tovább hergelt. - Mondom, befejezni! -  nem törődtem már semmivel. Hátrább léptem és mereven a rácsokra pillantottam. Hirtelen erős szél kerekedett. Egyenesen a cellám ajtajának irányítottam a légáramlatot, ami erősen csapódott ketrecemhez, majd kitörte az ajtót, mely úgy repült tova, mintha holmi falevél lett volna. Kirontottam.
- Sehun, meg vagy te őrülve? - mindenki rám meredt. Éreztem, hogy idegesek. Az őrmester megindult felém, hogy elkapjon, de farkassá változtam és kirongyoltam a cellák közül.
- Sehun! - Jongin kétségbeesetten nézett rám. Nem reagáltam. Futásnak eredtem kifelé. Hallottam, hogy az őrmester kiabál és figyelmezteti a többieket, hogy elszabadultam és ne engedjenek ki. Esélytelen volt. Aki a közelembe akart jönni, azt mind egy széllökéssel taszítottam arrébb. Elértem az északi falat. Elkezdtem gyorsítani. A körülöttem lévők döbbenten bámultak. Egy hatalmas ugrással már kinn is voltam és eltűntem a fák között. A folyóhoz vitt az utam. Megláttam a sziklákat. Igaz, alig lehetett látni őket, mert az eső miatt dagály volt. Átugráltam a köveken és ismét a sűrűbe vetettem magam. Innen már egyértelműen az illatot követtem, melyet a szél hordott felém. Szélsebesen kerülgettem a fákat, majd mikor megláttam, hatalmasat dobbant a szívem. Szinte fájt. Futás közben alakultam emberré és szinte letepertem. Luhan döbbenten meredt rám. Haja és ruhája is csurom víz volt.
- Te mit keresel itt? - meredt rám. A kezeimre támaszkodtam és zihálva pillantottam íriszeibe.

- Látnom kellett téged! - mondtam komolyan. Rájött. Már ennyiből kitalálta mi folyik itt. Először nem reagált. Vizslatott egy ideig, majd kimászott alólam és a kezét nyújtotta felém.
- Gyere! Meg fogsz fázni! - gyengéden fogta meg a csuklóm és maga után húzott, míg el nem értük a kis házat, ahol egy törülközővel elkezdte áttörölgetni a hajam, majd levettem magamról a vizes ruhákat.
- Most csak nadrággal tudok szolgálni! - bólintottam és magamra húztam a száraz ruhadarabot. Luhan ekkor az ágyhoz lépett és leszedte róla a pokrócot és a vállamra terítette.
- Te nem öltözöl át? - kérdeztem.
- Fordulj el! - utasított. Háttal neki leültem. Motoszkálást hallottam, majd éreztem, hogy bebújik mellém. Kissé meglepetten néztem rá.
- Mi van? Magamnak se hoztam pólót! - mondta kicsit viccesen. Csend lett. Csak a tomboló vihart hallottuk.
- Azért futottál el a múltkor, mert megijedtél? - kérdezte Luhan és éreztem, hogy engem figyel. Perzselte a bőröm.
- Igen... - feleltem halkan. A falat bámultam. Nem mertem ránézni. Luhan hallgatott, de még mindig bámult. Óvatosan pillantottam le rá, mintha attól félnék, a következő pillanatban megtámadhatna. Beharaptam az alsó ajkaimat és kérdőn néztem a szemeibe. Fogalmam sem volt mi járhatott a fejében. Csak azt tudtam, hogy nagyon gondolkodik valamin, majd hirtelen felhajol és megcsókol. Nem volt sem heves, sem akaratos, csak finom és gyengéd. Kóstolgatott. Picit eltávolodott tőlem és halványan elmosolyodott.
- Mielőtt félreértelmeznéd... Én nem vésődtem be. Senkibe se! Tudom, hogy ezen is gondolkodtál már és meg akartál kérdezni. A válaszom viszont az, hogy még nem vésődtem be senkibe se. - ettől egyszerre voltam megkönnyebbült és fájt hallanom. Valószínűleg Luhan láthatta rajtam, hogy min rágódom, mert kedves mosoly húzódott ajkaira és ismét megcsókolt.
- Ez nem minősít téged és nem kell félned!
- De félek. - feleltem. Luhan a nyakamra nyomott egy puszit.
- Mitől? - kérdezte az idősebb és megsimogatta az arcom.
- Hogy elveszítelek. - feleltem. Felsorolhattam volna mindent, hogy mitől félek. Hogy félek, hogy másba vésődik be, hogy kiderülnek a dolgok és elszakítanak tőle... De mindnek ugyanaz a következménye. Soha többé nem láthatom!
- Szeretlek! - néztem rá komolyan. Luhan nem felelt. Ajkaimra hajolt és lágy csókot nyomott rá, amit én mélyítettem el. Luhan a hajamba túrt és lábát átvetette a derekamon, így az ölembe került. Bele-bele sóhajtott a csókba, pedig akkor még hozzá sem értem. Fordítottam a helyzeten. Emeltem egyet az őzszeműn és a padlóra fektettem. Miközben a nyakát puszilgattam, egyik kezemmel felnyúltam az ágyra, hogy levehessem az egyik párnát. A feje alá raktam és a nyakáról ajkaimat a kulcscsontjára húztam. Lassan haladtam egyre lejjebb. Luhan nagyokat sóhajtozott és beharapta az alsó ajkát. Mikor elértem a nadrágjához, belemarkolt a hajamba. Lassan kapcsoltam ki az övét ezzel is hergelve a helyzetet. Lerántottam róla a nadrágját, majd az alsóját. Luhanból nyögés tört fel és hajamat szorító ujjai egyre erősebben markoltak. Egyenlőre nem adtam meg neki az örömöt, hogy ajkaim közé veszem. Körbejártam érzékeny testrésze körüli helyeket, csókot nyomtam ahová csak tudtam és közben ujjaimmal cirógattam férfiasságát. Néha fel-fel pillantottam a fiúra, akinek a háta olykor ívbe feszült, teste megvonaglott. Elmosolyodtam. A szívem hevesen vert. Ekkor ráhajoltam és egész hosszát ajkaim közé vettem. Luhanban benne rekedt a levegő és amint elkezdtem mozgatni a fejem, a fiú zihálni kezdett, majd hangosan nyögni és a nevemet kiabálta. Éreztem, hogy nem kell sok neki. Gyorsítottam a tempón, mire egy aprót sikkantott és a nevem kiáltása közben elment. Nagyot nyeltem, majd ráhajoltam a nyakára és újból izgatni kezdtem. Hol a fülét, hol a mellbimbóinál puszilgattam és közben kezemmel simogattam nemesebbik testrészét. Nem kellett sok idő, hogy ismét izgalomba jöjjön, én pedig nekiállhassak a tágításának. Már nekikezdtem volna, mikor Luhan dobott egyet magán és a hasamra ült. Villámgyorsan leszedte rólam a nadrágot, majd feltérdelt és az ágynak döntötte a felsőtestét.
- Most már csinálhatod! - nézett rám. Kicsit meglepődtem. Nem vártam, hogy kezdésnek ilyen heves lesz, de örültem neki. Így nem kellett visszafognom magam. Feltérdeltem mögé és miközben a nyakát puszilgattam, nekiláttam előkészíteni a terepet. Viszonylag jól fogadta, fel is merült bennem, hogy talán nem én vagyok neki az első... Miután úgy láttam készen áll, óvatosan én is megérkeztem. Nagyot nyögött az érzésre. Először csak lassan mozogtam benne. Ettől Luhan többször is megvonaglott és a lepedőt markolászta. A nevemet sóhajtozta és kisebb sikkantásokkal jutalmazta minden lökésem. Bevallom, nagyon tetszett. Az viszont kevésbé, hogy az arcát egyáltalán nem láttam, tekintettel arra, hogy háttal volt nekem. Zavart, hogy se megcsókolni nem tudom, se normálisan átölelni. Furcsa volt, hiszen ha jól tudom ezt a pózt főleg a dominánsabb felek szeretik, nem a passzívak, de ez esetben fordítva volt. Mivel már a térdem is kezdett fájni a padló miatt, úgy döntöttem fordítok a dolgokon. Kihúzódtam Luhanból, aki nagy nyögéssel nyugtázta e tettemet. Kérdőn pillantott rám, mire elkaptam a vállait és a padlóra löktem a fiút. Nem erősen, csak finoman, hogy értse mit akarok. Kedvesen mosolygott mikor rájött, mire készülök. Tekintete vágytól ködösen izzott rajtam. Én ismét belé hatoltam és ez úttal teljesen élvezni tudtam. Luhan beharapta az alsó ajkát és vigyorgott. Én ráfogtam merevedésére és egyre gyorsabb tempót diktáltam. Hamarosan elértem azt a pontot, amitől Luhan teste megvonaglott akármikor eltaláltam. Már a nevemet se nagyon tudta nyögni, csak sikoltott, méghozzá nagyokat. Mikor éreztem, hogy lassan a csúcsra jutunk, ki akartam húzódni, de Luhan elkapta a vállaim.
- N.. Ne! - nyögte. Kérdőn néztem rá.
- De Luhan... Nem lehet...
- Nem érdekel! - súgta a fülembe határozottam én vadul ajkaimra mart. Nem tudtam ellenkezni és már nem is akartam. Vad tempót diktáltam, Luhan a hajamba markolt és szorosan magához ölelt. Hatalmasat kiáltott és éreztem, hogy elmegy. Nem sokkal utána én is követtem. Feltámaszkodtam és a verejtéktől csatakosan ziháltam felette. Luhan csukott szemmel lihegett. Teljesen le volt merülve. Hamarosan kihúzódtam mellőle és befeküdtem mellé, majd betakartam magunkat. Luhan a mellkasomhoz bújt és nagyon hamar elnyomta az álom. Én is fáradt voltam, aludni mégsem tudtam. Luhant néztem és a vihar beszűrődő hangját hallgattam. Tudtam, hogy most valami olyat tettünk, ami rettenetesen veszélyes. Nem húzódtam ki Luhanból, így teljes mértékben felvettem az ő szagát, Luhan pedig az enyémet. Ha a vihar eláll, haza kell mennünk és a falka meg fogja érezni Luhant és tudni fogják mi történt. Mondani sem kell nekik. Úgy éreztem, egyre nagyobb szarban vagyunk. Arra gondoltam, ennél rosszabb már nem lehet, de mint kiderült, ezt is tudtuk fokozni...