13. Szövetség - Szél

Sehun:
A reggelünk azzal indult, hogy majdnem elfújt minket a szél. Ezzel pedig kicsit sem túloztam. Nem elég, hogy még mindig szakadt, most érkezett hozzá a szél is. Reggel összeszedtük a magunkat és a sátrakkal és hálózsákokkal visszamentünk az alvóhelyiségbe.
- Teljesen meghülyült az időjárás! - az őrmester alig tudta becsukni a kapukat. Mikor végre nagy nehezen sikerült neki, felénk fordult és hangosabbra vette a beszédet.
- Amíg el nem múlik a szél, senki sem megy se ki, se be! Világos voltam?
- Igen uram! - feleltük kórusban.
- Most megyek, beszélek a főhadnaggyal, addig szabad foglalkozás, de ne lustuljanak el túlságosan! Értve?
- Igen uram! - az őrmester elhagyta a termet, mi pedig magunkra maradtunk. Sóhajtva ültem a matracomra és elővettem az egyik könyvemet azzal a céllal, hogy majd olvasok.
- Szóóóval! Khm... - felnéztem és Baekhyunt meg Chanyeolt láttam, amint leülnek velem szemben. - Hogy is volt ez tegnap? - kérdezték perverz vigyorral. - Sikerült elintézned?
- Ho... Honnan...? - meredtem rájuk vöröslő fejjel, mire mind a ketten felröhögtek.
- Nem jött össze a terved, miszerint majd halk leszel! - vihogtak. - Szóval a lényegre térve! Ki a kiszemelted? Fiú? Lány? Ki az? - pislogtak nagyokat. A fejem inkább hasonlított egy érett paradicsomra, mint egy emberi arcra.
- Nem akarok beszélni erről! - hárítottam, de a két fiú nem hagyta annyiban.
- Naaa! Miért nem? Talán nem viszonzott a dolog?
- Nem erről van szó...
- Ó, szóval ő is kedvel? Mesélj! - nagyon elegem lett. Idegesen meredtem a két fiúra.
- Abbahagynátok? Igen! Kedvelek valakit, de ez bonyolult köztünk! - förmedtem rájuk. Chanyeol és Baekhyun pislogtak párat.
- Most miért vagy ilyen ideges? - kérdezték. - Miért olyan nagy titok, hogy ki tetszik? Talán van valami amiről nem tudunk? - nem tudtam mit feleljek. Ösztönösen bólintottam egyet, majd a földre szegeztem a tekintetem. Fájt belegondolni, hogy soha nem lehetek együtt Luhannal annak ellenére, hogy bevésődtem. Még ha egy falkában lennénk, akkor is tiltanák. Benne nemesi vér csorog, ráadásul nem is akármilyen, míg én egy közönséges katona vagyok. Eldobható, mint valami szemét, amiért nem fáj ha elveszítik. Hiába. Ilyen a hierarchia. Egyetlen esélyem lenne, hogy együtt lehessek vele, méghozzá, ha szövetségre lépnénk. Ez minden falkában bevett szokás. A nemesi családok tagjai kiválaszthatnak egy katonát, hogy védelmezze őket. Fontos tudni, hogy míg egy katonának csak egy pártfogója lehet, addig egy pártfogó bármennyi védőt választhat. Egy szertartás keretei között megkötik a vérszövetséget és onnantól kezdve a katonának csakis a pártfogója parancsolhat. Ez a kötelék sosem oldódik fel, kivéve, ha az egyikük meghal. Felsóhajtottam. Ha Luhan valaki másba lenne bevésődve, bevállalnám, csakhogy a közelébe lehessek, de mivel a másik falkában él, még a közelébe sem szabadna mennem. Amikor ismét felpillantottam a két srácra, szomorú arckifejezésekkel találkoztam.
- Semmi baj Sehun! Majd megoldódik a dolog! - veregettek hátba. Feldühített ez a két mondat. Nem azért, mert nem örültem, hogy megpróbálnak együtt érezni, hanem azért, mert tudtam, hogy ez soha nem fog megoldódni. Lehetetlen! Ők persze könnyen beszélnek. Nekik van esélyük, hogy együtt legyenek, de nekem nincs. Úgy éreztem magam, mint egy sebesen hömpölygő folyó, amely egy hatalmas gátba ütközött és kezd kifolyni a medréből. Ha sokáig nem török utat, mindent elárasztok és talán belehalok. Talán Luhan is belehal. Ettől féltem a leginkább.
A szél továbbra is tombolt odakint. Felkapta a faleveletek, gallyakat, apróbb köveket és nekivágta az ablaknak. Csak úgy koppantak az üvegen. Az őrmester már egy jó ideje elment, így úgy tűnt, a mai nap nem fogunk sokat edzeni. Mivel Chanyeol és Baekhyun úgy gondolták, jobb ha most egyedül hagynak, eltűntek valahova, míg én hanyatt feküdtem a matracomon és a plafont bámultam. Hol lehet Jongin? Tanakodtam. Amióta bejöttünk, nem is láttam. Feltápászkodtam a helyemről és úgy gondoltam megkeresem. Valamiért ahelyett, hogy a fürdőben, edzőteremben vagy a menzán kerestem volna, a könyvtárba mentem. Ritkán járok ide, valamiért nem szerettem a könyvtárunk dohos, poros szagát. Ezzel a többiek is hasonlóan lehettek, hiszen ahogy láttam, kongott az ürességtől a hely. Körbenéztem. Sehol senki.

Már készültem, hogy kimegyek, mikor zajt hallottam a helyiség végéből. Kíváncsian indultam el a hang irányába, hátha meglelem a forrását. Ahogy közeledtem, a hangok egyre erősödtek. Bekukkantottam az egyik polcsor mögül és már értettem mi volt az a zaj. Vörös fejjel iszkoltam el a helyszínről. Még utoljára visszapillantottam, hogy biztos nem láttak-e meg, majd kiléptem az ajtón.
- Sehun! Hát itt vagy! Téged kerestelek! Chanyeol mondta, hogy nem néztél ki valami jól. - Jonginra néztem, aki furcsán pillantott rám. - Hát téged meg mi lelt? - megráztam a fejem.
- Semmi! Én is kerestelek. Hol voltál? A két idióta nekem esett és nem hagytak békén.
- Csak Dyoval beszéltem. Kicsit összevesztünk tegnap. De már megoldottuk. - magyarázta.
- Hogy a francba tudjátok elviselni egymást? - kérdeztem. - Annyira másnak tűntök...
- Azok is vagyunk! De tudod, hogy van ez! Az ellentétek vonzzák egymást. - vigyorgott.
- Ahha! - feleltem csak ennyit, ugyanakkor még mindig rejtély volt számomra az ő kapcsolatuk  Mivel az őrmester még délben sem mutatkozott, úgy könyveltük el, hogy ma már nem lesz edzés tartva. Ki akartam szellőztetni a fejem. Tudtam, hogy nem szabad kimennünk, hiszen az eső zuhogott, a szél pedig egyre erősebben fújt. Kerestem hát egy eldugott kis sarkot és résnyire nyitottam az ablakot. A levegő frissítően hatott a fejemre. Lehunytam a szemeim és éreztem, hogy lassan álomba merülök.
- Sehun... - kinyitottam a szemeim. Baekhyun ült velem szemben, ajkát beharapta, szemei könnytől csillogtak. Tudtam, hogy meg fog keresni... Kicsit feljebb ültem és a világosbarna fiúra szegeztem a tekintetem.
- Szóval... A könyvtárban...
- Igen. - bólintottam.
- Kérlek ne szólj Chanyeolnak! - hajolt előre és megfogta a kezem. Szemeiben és hangjában a kétségbeesés érezhető volt.
- Nem az én dolgom ezt elmondani neki! - vontam vállat. - Csak, hogy tudjam. Mióta is tart a kis viszonyod?
- Körülbelül másfél éve... - felelte halkan. Döbbenten meredtem a fiúra.
- Te másfél éve csalod?
- Én nem akartam ezt! Csak megtörtént! - Baekhyun hirtelen elsírta magát. - Én nem akartam megcsalni!
- Miért csak most jöttél hozzám? - kérdeztem. Az idősebb letörölte a könnyeit.

- Nem tudtam, hogy ott vagy, csak miután kifelé mentünk. Gondoltam, hogy nem fogsz egyenesen Chanyeolhoz rohanni, de... Annyira sajnálom! - sírt föl újra.
- Ne tőlem kérj bocsánatot, hanem tőle! - feleltem hidegen. - Nem fogom elmondani Chanyeolnak, hogy megcsalod, de minél később szólsz neki, annál rosszabb lesz! - a fiú bólintott. Adtam neki egy zsebkendőt, kifújta az orrát, én pedig otthagytam. Dühített a viselkedése. Neki itt van Chanyeol, akit állítólag szeret, de csalja. Akit én szeretek, meg kéne ölnöm, mert az ellenséges falkában van. Legszívesebben felpofoztam volna Baekhyunt, de ez nem az én dolgom, hanem Chanyeolé. Majd ő eldönti, hogy mit kezd a helyzettel. Miközben az alvóhelyiség felé lépdeltem, összefutottam Chanyeollal. Megmutattam neki, hogy merre találja a törpét, majd továbbrohantam a matracom felé. Nem hinném, hogy Baekhyun most szánja rá magát, hogy színt valljon, de legalább már motoszkál benne a gondolat. Dühösen bújtam a takaróm alá és az oldalamra fordultam. Felbasz az ilyen viselkedés. Nagyon felbasz!