My psychiatrist 9 +18

Luhan:
Délután fele járhatott az idő, mikor Yixing felhívott.

- Gyere velem, ma délután! - közölte, mindenféle bevezető nélkül.
- Hova? - kérdeztem.
- Suho bátyjához!
- Miért nem vele mész? - csaptam össze a könyvem, mire hallottam, hogy felsóhajt a vonal másik végén.
- Mert nincsenek túl jóban.
- És nem tudsz egyedül menni? - kérdeztem újra, de már kezdtem elővenni a ruháimat.
- Nem akarok! Akkor ötkor találkozunk a buszpályaudvaron és úgy készülj, hogy nem jövünk haza, vagy csak későn! - közölte és letette a telefont. Megcsóváltam a fejem és elkezdtem készülődni. Összecsomagoltam a hátizsákomba, majd eltettem a fogkefém.
- Te hová indulsz? - kérdezte Sehun meglepetten.
- Én... Csak találkozom valakivel. - válaszoltam bizonytalanul.
- Seohyunnal? - kérdezte, mire bólintottam. Sehun nem szólt, csak furán méregetett.
- És mikor jössz haza?
- Egyszer csak, nem tudom. - vontam vállat. Elköszöntem tőle és elindultam, hogy találkozzam Layel. Amikor elértem a buszpályaudvarhoz, körbepillantottam, de nem láttam sehol.
- Itt vagyok mögötted! - ijedten fordultam meg és valóban. Ott feszített előttem, üdítőt tartva a kezében.
- Kérsz? - nyújtotta felém. Beleittam az italába, majd megkerestük a buszunkat, amire fel is szálltunk. Miután elfoglaltuk a helyünket, Yixingre néztem, aki viszont inkább kifelé bámult az ablakon.
- Lay...
- Nem így hívnak! - szólt rám, mire elhúztam a számat.
- Nem érdekel! Nekem már Lay maradsz! - puffogtam.
- Engem meg az nem érdekel, hogy neked mi maradok! - nézett rám és szemei megcsillantak. Beharaptam az alsó ajkam.
- Kérdezhetek valamit? - Lay közelebb hajolt.
- Legfeljebb nem válaszolok! - vont vállat. - Szóval? Mit akarsz tudni?
- Miért hívtál el? - Lay ismét kinézett az ablakon.
- Nem tudom. - meglepett amit mondott, de kezdtem gyanakodni, hogy valamit elhallgat.
- Ne hazudj! - féloldalas mosollyal nézett rám.
- Tényleg nem tudom mi volt az oka. - vont vállat. Ekkor esett le, hogy miért is tette. Elvigyorodtam. Lay sosem volt az az érzelmes fajta, de mióta Suhoval él, Joonmyunnak, sikerült hatnia az orvosra. Bár nem sok ideje vannak egy tető alatt, mégis úgy tűnik, Lay kezd szocializálódni.
- Mit vigyorogsz? - zökkentett ki gondolataimból.
- Semmit. Csak rájöttem valamire.
- Éspedig? - hajolt ismét közelebb.
- Kedvelsz! - Lay megütközve nézett rám.

- Tessék? - kérdezte, mint aki nem hallott jól.
- Kedvelsz engem és azért hívtál el, mert bírsz! - vigyorogtam telibe. Lay megforgatta a szemeit.
- Ugyan! Alig ismerlek! Hogy kedvelhetnélek? - kérdezte.
- Nem tudom. Ez egy érzés. Lehet, hogy legbelül szimpatizálsz velem! Valld be, hogy bírod a burám. - vigyorogtam. Lay felsóhajtott.
- Jó, nem talállak antipatikusnak, de ne bízd el magad! - elfordította a fejét és kibámult az ablakon. Diadalittas mosollyal dőltem hátra és élveztem az út további részét.
Sokáig buszoztunk, több mint két órát. Miután leszálltunk, elindultunk, de ki kellett nyitni az esernyőinket, mert az ég, szinte leszakadt.
- Ugye, szóltál Suho bátyjának, hogy jövünk? - kérdeztem Layt, mikor megálltunk az egyik házkapu előtt.
- Természetesen. - bólintott. - Felhívtam, míg rád vártam. - becsöngetett és hamarosan meg is jelent, egy magas, helyes férfi, aki nagyon hasonlított Suhora.
- Sziasztok! Gyertek be! - mosolygott ránk és beengedett. A házban lepakoltunk és Suho testvére, bevezetett minket a nappaliba.
- Legelőször, szeretnék bemutatkozni. Kim Joon Young vagyok! Foglaljatok helyet! - leültünk a fotelokba, majd kaptunk egy-egy csészét, teli forró teával.
- Szóval? Mire vagytok kíváncsiak? - kérdezte és leült a kanapéba.
- Legelőször Suho betegségére. Azt már tudom, hogy tudathasadásos, azt is, hogy mitől lesz rohama és milyen olyankor. A kérdésem az lenne, hogy mitől lett ilyen? - dőlt hátra Lay a fotelban. Teljesen más lett a kisugárzása. Tipikusan komoly, férfias és... Megtetszett. Egyszerűen megkívántam. Na, nem úgy mint Sehuniet, azt tegyük hozzá! Hozzá nem ér fel senki! De... Lay valahogy vonzóvá vált a szememben. Megráztam a fejem és megpróbáltam a párbeszédre koncentrálni.

- Még nagyon régen történt. - sóhajtott fel Joonyoung. - Anyuék nem tudnak erről, sőt még Suho sem. Joonmyun körülbelül öt éves lehetett. Anyáék lefeküdtek aludni, de mi még TV-t néztünk. Sajnos én elbóbiskoltam az egyik film alatt, így nem vettem észre, hogy Suho kapcsolgatni kezdi a TV-t. Akkor ébredtem fel, mikor már megtörtént a baj. - magyarázta.
- Mi? - kérdeztük Layel egyszerre.
- Suho egy hipnotizőrt nézett és attól vált ilyenné. - leesett az állam.
- Szóval... Suhot hipnotizálták? - döbbentem le. Joonyoung bólintott.
- Ez is csak vele történhet meg! - rázta a fejét Lay, mire rákaptam a tekintetem.
- Hogy érted? - Lay a szemeimbe meredt.
- A hipnózis csak akkor hatásos, ha az alany hisz benne. Rám nem lenne hatással. Viszont az ötéves Suho elhitte, hogy hipnotizálták, ezért máig kihatott rá. - Yixing visszafordult Joonyoung felé. - Nem kerestétek meg a hipnotizőrt?
- De. - bólintott a férfi. - Viszont nem tudott segíteni rajta.
- Nem baj! Azért mond meg, hogy mi volt a pasi neve. Beszélek vele! - Joonyoung bólintott, majd lediktálta a férfi nevét, amit Lay felírt a jegyzetfüzetébe.
- Egyébként... Megtudhatnám miért utál az öcséd? - kérdezte Yixing. Joonyoung meglepődött a kérdésen, de válaszolt.
- Ez nem ilyen régi történet, de nem is kéthetes. Akkor történt, mikor Suho egyetemista lett. Volt egy srác, aki nagyon tetszett az öcsémnek. Össze is jöttek, de elkövettem egy csúnya hibát. Én is beleszerettem a srácba és Suho háta mögött kavartam vele. Viszont egyszer Joonmyun rajtakapott minket és nagyon kiborult. Azóta nem láttam azt a fiút. - ismét sokk ért.
- Suho meleg? - döbbentem le. Joonyoung bólintott.
- És te? - kérdezte Lay.
- Én biszex vagyok. Menyasszonyom is van. - a férfi felsóhajtott. - Annyiszor próbáltam bocsánatot kérni, de meg sem hallgat. - én együttérzésem jeléül bólintottam, Yixing azonban, megint nem volt tapintatos.
- Ne csodálkozz. Más Suho helyében, különböző módszerekkel megkínzott volna és megöl. - kicsit hátborzongató volt ezt hallani, de Laytől nem vártam mást. Joonyoung bólintott.
- Tudom. - a férfi az órára nézett. - Elég későre jár. - sóhajtott fel. - Gondolom nem fogtok egyből hazamenni. - nézett ránk, mire bólintottunk. - Azt javaslom, hogy maradjatok itt éjszakára. Van egy vendégszobám.
- Köszönjük. - mosolyogtam rá.
- Nem vagytok éhesek? - kérdezte. Megráztuk a fejünket. Felkísért minket a szobánkba, ahol lepakoltunk, majd gyorsan lestoppoltam a fürdőt és lezuhanyoztam. Miután váltottuk egymást Layel, leültem az ágyra és előkotortam a mobilom. Húsz nem fogadott hívás Sehuntól. Meglepetten tárcsáztam.
- Szia! Kerestél! - szóltam a telefonba.
- Tudom, hogy Yixingel vagy! - köszönés nuku, viszont hangja dühöt árult el. Kicsit megijedtem.
- Hogy?
- Ne is tagadd! Tudom, hogy vele vagy! Suho mondta. Miért hazudtál? Miért vagy vele? Hol vagy? - sorba tette fel a kérdéseket. Megpróbáltam megnyugtatni, de nem sikerült. Egyre dühösebb lett és veszekedéssel zárult a beszélgetés is.
- Most mi bajod? Holnap megyek haza! Nem bírod ki?
- Nem az a bajom! Hanem, hogy hazudtál! Menj a fenébe hyung! - lecsapta a kagylót, én pedig dühösen vágtam a táskámba a mobilom. Olyan hülye! Most mi baja van? Oldalamra fordultam és letöröltem egy könnycseppet. Minden egyszerűbb lenne, ha nem lennék belezúgva.
- Téged meg mi lelt? - hallottam egy hangot.
- Semmi. - motyogtam.
- Úgysem hiszem el! - éreztem, hogy besüpped az ágy. Odafordultam és szomorúságom, mély döbbenet váltotta fel. Lay nem viselt mást, csak egy törülközőt a dereka körül.
- Öhm... Nem akarsz felvenni egy alsót? - kérdeztem totál vörös fejjel, az ágy széléhez araszolva. Lay furán mosolyogva jött utánam.
- Miért? Zavar? - kérdezte. Sikerült valahogy fölém kerekednie és leszorította a kezeimet.
- Há... Hát, egy kicsit... - motyogtam zavartan.
- Azt hiszed nem láttam, hogy nézel rám? Mi van Sehunnal? Nem ő kell? - kérdezte vigyorogva.

- Dehogynem. Csak neki nem kellek! - fújtattam. Lay a fülemhez hajolt és belesúgott.
- Mi van, ha azt mondom, hogy nekem kellesz? - kérdezte. Totál kész voltam. Nagyot nyeltem, válaszolni sem tudtam. De, mit mondhattam volna? Férfiasságom állapota, válaszolt hangszálaim helyett is. Lay lehajolt hozzám és erőteljesen megszívta a nyakam. Nem tehettem mást, hagytam, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Lay a nyakam után, ajkaimat vette célba. Hihetetlenül csókolt, alig bírtam elengedni, de muszáj volt, hogy nyelvét, ne csak a számra pazarolja. Végigpuszilt a mellkasomon, le a hasamig, majd még lejjebb.
- Te jó ég! - kiáltottam föl, mikor elérte ágaskodó részemet és a szájába vette. Már rég lekerült rólam az alsó, bár azt nem tudom hogyan és mikor. Éreztem magam körül az őrjítő forróságot és az ütemes mozgást.
- Lay... Mindjárt... - elengedett ajkai közül és a számra hajolt. Basszus! Rohadtul nem lesz ez így jó! Nyakam és mellkasom össze-vissza szívogatta, közben pedig nekilátott a tágításomnak. Hamar megvolt velem, így szép lassan ő is belém érkezett. Hamar megszoktam méreteit és elkezdett mozogni. Kéjesen nyögdécseltem alatta és hátába vájtam körmeimet. Elvesztettem az eszem. Nem tudom Lay honnan tanulta ezeket, de Suho után, hihetetlen volt. Ajkaimat kezdte falni, majd szinte cincálta párnáimat.
- Mi a nevem? - kérdezte, mikor elvált tőlem.
- Yi... Yixing!
- Helyes! Ezt nyögd! - vigyorgott rám döglesztően. Egyre gyorsabban mozgott, én pedig tettem amit mond. A vége felé, már kiabáltam. Nem kellett sok és elértem a beteljesülést. Lay körülbelül akkor ment el, amikor én is. Kicsit még támaszkodott felettem és lihegve nézett a szemeimbe, majd kihúzódott belőlem és mellém gördült.
- Szívesen! - mondta zihálva. Kérdőn néztem rá.
- He? - kérdeztem értelmesen. Lay megrázta a fejét.
- Gondolom, össze akarsz bújni. - nézett rám.
- Nem kell, ha nem akarsz. Csak szokás! - vontam vállat. Éreztem, hogy Lay közelebb kúszik és átölel. Hihetetlen volt! Mindenre számítottam, csak erre nem. Yixing lassan elszundikált, de nekem zakatolt az agyam. Először is, mi a fasz volt ez? Másodszor, vajon mit kellett volna megköszönnöm? Tanakodtam. Választ persze nem kaptam, de nagyon érdekelt, mi járhatott Lay fejében, mikor megtette velem azt amit...