My psychiatrist 11 +18

Megállt bennem az ütő. Hogy... Vele? MIIII? Összezavarodva meredtem a plafonra és gondolataim ide-oda cikáztak.
- Luhan! Luhan! - szólongatott. Lassan emeltem rá a tekintetem. Szemei csillogtak, mikor ránéztem.
- Nem értem! - mondtam neki. Sehun felsóhajtott és ha lehet, még közelebb kúszott hozzám.
- Ezen, mit nem lehet érteni? - kérdezte.
- Hát... Én azt hittem... - makogtam.
- Mit? Mit hittél? - mosolyodott el.
- Nem tudom... Én... Tetszem neked? - néztem rá teljes döbbenettel. - De... - elakadtam. Nem értettem semmit. Most akkor, komolyan tetszem neki? Kérdőn néztem a szemeibe, melyek mélyen megcsillantak. Vágyakozva nézte hol íriszeimet, hol a számat.

- Miért vagy úgy meglepve? - kérdezte halkan.
- Mert nem hittem, hogy úgy kedvelnél. Azt hittem barátnőd van. - Sehun meglepetten nézett rám.
- Miért gondoltál ilyesmit? - ráncolta a homlokát.
- Nem is tudom! Talán mert folyton lányokat hoztál föl! Vagy ez nálad a tetszés kifejeződése? - fújtam föl az arcom. Nehogy már neki álljon feljebb!
- Kíváncsi vagy miért tettem? - kérdezte. Bólintottam, mire sóhajtott.
- Folyton megpróbáltam a tudtodra adni, hogy tetszel, de le se szartad a jeleimet és azt gondoltam, hogy talán azért, mert nem viszonozod az érzéseimet. Ezért megpróbáltalak kizárni a fejemből, de nem ment. Aztán mikor megtudtam, hogy lefeküdtél Layel, kiakadtam. - döbbenten meredtem a fiatalabbra. Szo... Szóval ő is kedvelt?
- Mióta? - kérdeztem.
- Mit mióta?
- Mióta tudod, hogy tetszem neked? - ismételtem magam. Sehun elgondolkodott.
- Azt hiszem, mikor nálatok laktam. Sosem felejtem el. Épp hazaértem a suliból és nagyon ki voltam, mert egyes lett a történelem dogám, amire egy csomót készültem. Te rögtön észrevetted, hogy valami nincs rendben és mosolyogva léptél hozzám, hogy átölelj. Segítettél tanulni és ki tudtam javítani a kapámat. Azt hiszem akkor jöttem rá, hogy nélküled semmire sem megyek. - mosolygott a szemeimbe. Nem tudtam mit mondani. Ennyi év kellett, hogy kimondja? Kicsit dühös lettem. Fordultam egyet és lerúgtam az ágyról.
- Most mi bajod? - kérdezte döbbenten.
- Az hat éve volt te gyökér! - kiabáltam vele. - Hat nyomorék év kellett, hogy kimond nekem?! - teljesen kiakadtam. Sehun fújtatott egyet.
- Pfff! Mintha csak az én hibám lenne! Te voltál aki nem vette a jeleim! - kérte ki magának.
- Milyen jelekről beszélsz!? Amint bekerültél a gimibe, a csajokat figyelted! - Sehun a szemeimbe nézett.
- Nem is emlékszel? - kérdezte.
- Mire? - pislogtam.
- Arra, mikor randira hívtalak, de nem jöttél el! - összezavarodva néztem rá.
- Ilyen nem is történt! - csóváltam a fejem. Sehun féloldalas mosolyra húzta az ajkait.
- Biztos? Kutass kicsit az emlékeidben. - agyaltam, de semmi ilyesmire nem emlékeztem. Folyamatosan Sehunt bámultam, mintha szemeiben lenne a válasz, de semmi. Ám hirtelen, beugrott valami.

"A tavaszi nap, melegen sütött le az égből. Sugarai megvilágították az utakat, a faleveleket. Minden olyan szép volt. Egyetlen probléma volt csupán, hogy nekem iskolában kellet ülnöm. Vágyakozva bámultam ki az ablakon. Nagyot sóhajtva néztem, ahogy a madarak egymással járnak táncot a levegőben. Bárcsak...
- Luhan! Megismételnéd az előbbi mondatot? - hallottam a tanárnő hangját. Basszus! Fogalmam sincs, hogy miről volt szó. Sőt, hirtelen azt sem tudtam, milyen órán ülök.
- He? - fordultam meg ijedten.
- Nem "he", hanem "tessék"! - szólt rám dühösen.
- Bocsánat! Tessék? - néztem rá kérdőn. Az osztály felröhögött, a tanárnő pedig felsóhajtott.
- Legalább azt tudod, hogy hányadik oldalon vagyunk? - kérdezte a fejét fogva.
- A munkafüzetben? - kérdeztem.
- A tankönyvben! - javított ki. Körbenéztem. Rajtam kívül, mindenkinek a tankönyve volt nyitva, füzeteik pedig jegyzetekkel telve, feküdtek a padon. Kicsit elszégyellve magam, néztem a tanárnőre, aki megforgatta a szemeit.
- Hagyjuk! Látom már elvesztettünk! Nem érdekel, ha nem jegyzetelsz, de legalább tégy úgy, mintha érdekelne az irodalom. - nézett rám.
- Bocsánat! - kértem elnézést. A tanárnő legyintett, majd folytatta az órát. Alig vártam, hogy kicsöngessenek. Épp elkezdtem volna írni, mikor Xiumin hajolt a fülemhez.
- Mi van veled? Úgy festesz, mint aki be van szívva. - súgta.
- Nem. Csak jobban szeretnék inkább odakinn lenni, mint idebenn. - vontam vállat. Xiumin helyeslően bólintott, majd folytatta az irkálást. Óra végén, lerobogtunk a lépcsőn. Kiültünk kajálni a többiekkel. Szemeimmel Sehunt kerestem, aki hamarosan meg is jelent és csatlakozott hozzánk. Leült és nekilátott az ebédnek.
- Mit csinálsz délután? - kérdezte halkan a fiatalabb. Kérdőn néztem rá. A többiek elbeszélgettek együtt, így észre sem vették, hogy én Sehun felé fordultam. A fiú kissé kipirosodva nézte a kajáját.
- Semmit. Miért? - pillantottam a szemeibe, mikor rám nézett.
- Hát... Mi lenne, ha megnéznénk azt a filmet, amit annyira reklámoztak a múltkor? - szívem kihagyott egy ütemet. Most randira hív? Tanakodtam, ám amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy valószínűleg megint túlzásokba estem. Ez csak egy mozi. Bólintottam, de szívem kissé

csalódott volt, mikor rájöttem, hogy nincs mögöttes tartalma a meghívásnak. Sehun azonban vigyorgott. Hamarosan becsöngettek és folytattuk a tanulást. Délután épp indultam volna haza, mikor Xiumin megállított.
- Luhan! Segítened kell! - kapta el a csuklóm lihegve. Döbbenten meredtem rá.
- Mi történt? - kérdeztem kissé ijedten.
- Az évfolyam doga! Ami angolból lesz jövő héten, tudod! Én nem értem! Segíts! - ennyi? Ezért a nagy felhajtás?
- Jó, akkor megbeszélünk egy időpontot, hogy mikor gyakoroljunk! - mondtam kissé idegesen, mivel már haza akartam menni.
- De az nem elég! Most kell segítened, mert holnap is lesz egy dolgozat és tényleg semmit nem tudok! - panaszkodott. - Totál bukásra állok, ha ez nem lesz jó, meghúznak! - felsóhajtottam.
- Jó, menjünk a könyvtárba. - húztam a szám."

Döbbenten meredtem Sehunra.
- Még csak fel sem hívtál, hogy nem tudsz jönni és azon a héten, csak Minseokkal foglalkoztál! Tudod mennyit vártam rád? Három órát! Zárásig ott rohadtam a moziban. - fonta össze a karjait. Nagyon rossz érzésem támadt.
- De... Azt hittem, csak egy baráti meghívásról van szó! - védekeztem.
- Rohadtul nem! Azt terveztem, hogy végre bevallom az érzéseim, de te szartál a fejemre! - szemeiben fájdalom csillant. Lesokkoltan ültem az ágyon. Ha ezt tudom, az sem érdekelt volna, ha én állok bukásra! Lemásztam az ágyról és Sehun elé ültem. Kezeim közé fogtam arcát és megcsókoltam.
- Sajnálom! - néztem rá bűnbánóan, mikor elváltunk.
- Már mindegy! A lényeg, hogy most itt vagy! Szeretlek. - mosolygott. A szívem majd kiesett a helyéről, úgy vert.
- Én is! - vigyorogtam boldogan. Sehun átölelt és ismét csókba vont. Kétség sem fért hozzá, bár Lay és Suho is remekül csókol, Sehunt nem lehet überelni. Hanyatt dőltem a padlón, így Sehun fölém került. Folyamatosan ajkaimat falta, miközben nyelve a számban tangózott az enyémmel. Kezei bebarangolták testem minden kis zugát. Érintéseit gyakran sóhajjal és nyögéssel díjaztam. Számról leszakadva, nyakam kezdte kényeztetni, miközben lassan a nadrágomba csúsztatta kezét. Finom érintéseire, megint csak hangos nyögésekkel tudtam felelni. Mikor kezét mozgatni kezdte, hátam ívbe feszült, azt hittem ott megyek el a gyönyörtől és a tudattól, hogy Sehun teszi ezt velem. A fiú ajkai ismét lejjebb vándoroltak. Pizsamámon szinte egyetlen gomb sem maradt a helyén, Sehun folyton kikapcsolta a felsőm és ajkaival követte az útvonalat. Hangosan élvezkedve, vonaglottam meg érintései alatt. Már nem tudom, hogy került le rólam a nadrág, de éreztem, hogy valami nedves ér nemesebbik testrészemhez. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy tudjam, Sehun ajkai azok. Birtokba vettek. Hajamba túrtam, miközben kéjes hangokat hallattam. Ismét ívbe feszült a hátam és azt hittem végem, különösen, mikor kezei a mellbimbóimnál kezdtek matatni.
- Sehun... - hangom alig lehetett hallani. Hirtelen mindent abbahagyott és felültetett. Hm... Róla mikor kerültek le a ruhák? Tanakodtam. Mikor megláttam meredező testrészét, nyeltem egyet. Hogy a fenébe fog ez belém férni? Lehajoltam Sehunhoz és megcsókoltam. Ő továbbra is ült, én pedig bevadultam. Mindenfajta előkészítés nélkül ültem rá. Fájdalmasan szisszentem föl.
- Nem egészen vagy normális! - nyögte Sehun, mikor lihegve a vállára hajtottam a fejem.
- Mert megőrjítesz! - vigyorogtam rá. Szép lassan megszoktam méreteit és elkezdtem mozogni. Sehun is rásegített a saját csípőjének a mozgásával, ezzel hatalmas nyögéseket kicsalva belőlem. Átöleltem a nyakát és magamhoz húztam a fiatalabbat. Sehun remegő kézzel nyúlt lüktető férfiasságomra és ráfogott. A szoba forróvá vált. Nyögések, sóhajok, nem túl kulturált kiabálások töltötték be a helyiséget. Ahogy a fiatalabb ölében fészkelődtem, eltalált bennem egy olyan pontot, amitől kisebb sikkantás bukott föl tüdőmből.
- Most véged! - vigyorgott rám Sehun. Fordított helyzetünkön, én kerültem alulra és veszettmód diktálta a tempót, arról nem is beszélve, hogy folyton eltalálta azt a bizonyos helyet, ráadásul a keze is tevékenykedett rajtam. Nem bírtam sokáig. Sehunt, ajkaimra húzva élveztem el, aki nem sokkal később, követett engem. Pihegve feküdtünk egymás mellett.
- Sehun... - ziháltam. Kérdőn nézett rám.
- Mond!
- Mi most járunk? - kérdeztem. A fiatalabb felnevetett. Megölelt és puszit nyomott a fejemre.
- Mit hittél? Hogy megfektetlek és otthagylak? - kérdezte. - Szeretlek te idióta! - szorított magához.
- Én is! - sóhajtottam. Szemeimmel az ablak felé pillantottam. A vihar nem állt el, bár enyhült. Én sem voltam oda az ilyen időjárásért, de kivételesen örültem, hogy aznap este esett.
Akkor jöttem rá, hogy ezt kell megköszönnöm Laynek! Hiszen direkt erre játszott! Fel akarta idegesíteni Sehunt, hogy végre lépjen! Magamban elmotyogtam egy "köszönöm"-öt és elhatároztam, hogy holnap személyesen is a nyakába borulok!