20. Szövetség - Mit tegyek?

Luhan:
Lay ismertette a tervet.
- Könnyű lesz bejutni az otthonotokba. Az őrök beengednek, de apád szobája más tészta. Ott az ő emberei vigyáznak rá és amint észrevesznek, széttépnek!
- Remek kilátások! - húztam el a szám.
- Ha én megyek, nem fognak gyanakodni. Azt mondom, hogy orvosi vizit. - kérdőn néztem Layre.
- Hogy érted? Apának soha semmi baja nem volt! - ráncoltam a szemöldököm. Lay kinézett az ablakon, mire úgy éreztem, összeszűkül a gyomrom.
- Yixing... Mi baja apámnak? - a fiú nem felelt. A csészéjébe bámult, meglötykölte kicsit a teát, majd kiitta a maradékot. Az apró porcelán, csilingelve koccant a tányérral, mikor Lay visszahelyezte rá a csészét.
- Apád beteg Luhan! Még nem fajult el a dolog, de terjed.
- Mi? Mi terjed? - kérdeztem idegesen.
- A méreg! - úgy éreztem rosszul leszek.
- Mi... Milyen méreg? - csuklott el a hangom.
- Apád mérgezi magát. Annyira félt attól, hogy valamit az ételébe vagy az italába kevernek, hogy tőlem kért receptet és mérgezni kezdte magát, hogy immúnissá váljon. Ez viszont egy nagyon lassú halált eredményez. Apád nincs olyan jó állapotban, mint ahogyan azt mutatja. - magyarázta az orvos.
- Miért adtál neki receptet? - kérdeztem könnyekben kitörve. - Miért hagytad, hogy mérgezze magát?
- Mit tehettem volna? Ő a falkavezér! Én elmondtam neki a következményeket, orvosként ez alap, de nem érdekelte. Kénytelen voltam azt tenni amit mond! - szédelegve ültem a helyemre. Mérgemben felpattantam, de úgy éreztem, egy pillanat alatt szívták le az energiám.
- És... És akkor most mi lesz? Csak úgy besétálsz oda és megölöd, vagy mi? - kérdeztem.
- Igen! - felelte Yixing úgy, mintha ez egyértelmű lenne. Elállt a szavam.
- Hogy mi? - meredtem rá.
- Nézd! Neked át kell venned a helyét. Ha bemegyek, megölöm és megállapítom, hogy meghalt, utána utat kapsz. Itt vagy, élsz, te vagy a törvény szerint az örökös. Ezt nem lehet megvétózni. Csak gyorsan kell cselekedni, különben kettészednek! Érted? - rázott meg.
- De, mi van, ha elkapnak téged? Mi van, ha nem sikerül? - kérdeztem. Aggódtam. Féltem, hogy valami baj lesz.
- Biztos nincs más megoldás? - kérdeztem. - Muszáj, hogy így legyen? - Lay bólintott.
- Muszáj! - elkeseredetten néztem a padlóra. Nagyot sóhajtottam. Még egy utolsó kérlelő pillantást vetettem Yixingre, aki megrázta a fejét.
- Jó. Azt teszem amit mondasz! - adtam meg magam.
Egy alagútrendszeren keresztül mentünk végig. Xiumin velem jött, míg Lay Krissel ment. Tudtam mit kell keresnünk. Ha a falkavezér meghal, akkor a fia, vagy a legközelebbi rokona örökli a vezér posztot. Ez viszont nem megy egyik pillanatról a másikra, így egy elbűvölt, aranyból készült farkasszobor jelzi az egész falkának, hogy ki vette át a vezetést. Hogy hogyan, arról csak hallottam, de sosem láttam igaziból. A probléma az volt, hogy ezt a szobrot el akarják majd tüntetni, hogy senki se tudja, én vagyok az örökös.
- Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem. - szólalt meg Xiumin. - Hogy lehet, hogy te még nem vésődtél be Sehunba? - kérdőn néztem a fiúra. Nem éreztem alkalmasnak ezt megvitatni.
- Tényleg most kell erről beszélnünk? - kérdeztem.
- Te akartál vele szövetséget és nekem úgy tűnik, hogy igazán kedveled. Akkor meg, hogy-hogy nem? - felsóhajtottam.
- Honnan tudjam? Nem én irányítom ezt! - feleltem. Hangomba ingerültség keveredett.
- Tudom. Ne haragudj! - kért bocsánatot Xiumin. Utunkat szótlanul folytattuk tovább. Agyam kattogni kezdett. Tulajdonképpen, Sehun nagyon gyorsan bevésődött. Vajon nekem miért nem sikerül? Lehet nem ő a lelki társam? Ahogy ez végigfutott az agyamon, kellemetlen görcsbe rándult a gyomrom. Felsóhajtottam. Reménykedtem benne, hogy minden simán megy majd.

Lay:
Ahogy azt gondoltam, simán beengedtek minket a kastélyszerű épületbe. Folyosók hada szelte át az egészet. Emlékszem, egyszer Luhan szóvá is tette.
- Utálom! Annyira nagy! Jobban egyedül érzem magam benne, mintha csak egy kis házunk lenne. - mondta. Sajnáltam szegényt, ám volt bennem csodálat is iránta. Az apja gyűlölte őt, mégis képes volt tisztelni, megtalálni benne a jó tulajdonságokat és szeretni. Luhanból remek vezető lesz, semmi kétség. Viszont ez addig nem fog működni, míg nem talál maga mellé valakit, aki segít neki. Részben ezért is örültem, hogy Sehun bevésődött az őzszeműbe. Így Luhan nem marad teljesen egyedül.
- Mit akartok? - kérdezte egy őr, mikor Krissel megérkeztünk Luhan apjának ajtaja elé.
- Orvosi vizit! - feleltem közönyösen. Ekkor az őr Krissre pillantott.
- És ő?
- Betegjogi képviselő! Probléma? - vontam vállat. Az őr kénytelen-kelletlen eresztett be minket a szobába, bár úgy tűnt, gyanús neki a dolog.
- És most? - suttogta nekem Kris.
- Ti meg mit akartok itt? - kérdezte hirtelen egy éles hang. Luhan apja volt. Úgy tűnt, hogy nem szedi az altatókat amiket felírtam neki.
- Orvosi vizit! - feleltem nyugodtan.
- Tűnjetek el! Én nem kértem ilyesmit! - kiabált ránk.
- Sajnálom, de meg kell vizsgálnom! - feleltem.
- Minek? Jól vagyok! Hagyjatok békén! - közelebb léptem.
- Uram, meg kell vizsgálnom!
- Aludni akarok! - betelt a pohár. Megragadtam egy párnát és Luhan apjának az arcába nyomtam. A férfi kiabált, kapálózott.
- Kris, segíts már az ég szerelmére! - a fiú észbe kapott végre és megpróbálta lenyomni az idősebbet, de a kiabálásra hirtelen benyitottak.
- Hé! Mit műveltek? - kiáltotta két őr és felénk indultak, majd megragadtak minket és a földre taszítottak.
- Végezzétek ki őket! - kiabálta a falkavezér. Az egyik őr felemelte a kardját, hogy lecsapjon ránk, ám hirtelen egy erős fuvallat odébb taszította őket. Az ajtó felé néztünk. Sehun és Tao álltak ott, izzadságtól vizesen. Kapva az alkalmon, Tao egy ugrással mellettünk termett és rátámadt a két őrre. Az egyik pillanatokon belül fej nélkül maradt, míg a másiknak kitépte a szívét. Körbepillantottam.
- Várjatok! Hol van Luhan apja? - eltűnt. Hirtelen rájöttem merre mehetett.
- Kövessetek! - rohantam ki az ajtón. Nagyon reméltem, hogy nem azt tervezi az a férfi amire gondoltam. Ha esetleg még valaki nem tudná, Luhan apja kínozni tud. Méghozzá nagyon. Viszont csak akkor használja az erejét, ha nagyon muszáj. Ha a megérzésem nem csal, akkor rájött mit tervezünk és a fia nyomába eredt, hogy megölhesse, méghozzá a lehető legrosszabb módon. Farkassá változtam, hogy gyorsabb tempót vehessek föl, ám hirtelen több őr is utunkat állta. Lefékeztem. Most mi legyen? Pillantottam a többiekre. Tao felmordult és nekiugrott az egyik férfinak, utat nyitva nekünk. Nem foglalkoztam a többiekkel, így is tudtam, hogy Kris és Tao fedezni fognak, míg Sehun szorosan a nyomomba maradt. Szedtük a lépcsőfokokat lefelé, rohantunk, hiszen az életünk múlott rajta. Hamarosan keserves kiáltás hallatszott. Sehunra pillantottam, aki vérben forgó szemekkel gyorsított az amúgy is veszett tempón és lehagyott. Elértük azt az ajtót, amely mögül a kiáltás hallatszott. Lefékeztünk. Rémülten néztem először Xiuminra, aki eszméletlenül feküdt a padlón.
- Megállj! - kiáltotta a falkavezér. - Különben őt is megölöm! - Luhan a padlón feküdt, zihált és verejtékezett, miközben az apja gonoszul vicsorogva meredt ránk. Sehun kétségbeesetten pillantott a fiúra. A szívem hevesebben kezdett verni. Megijedtem.

- Uram! Hagyja abba! - változtam emberré és próbáltam megállítani a férfit.
- Meg akartatok ölni, igaz? - kiabálta. - Hogy a fiam vegye át a helyem, de közlöm, veszítettetek! - meredt ránk őrült szemekkel, majd Luhanra nézett, aki velőtrázóan sikoltott fel. Sehun teljesen bepánikolt. Nem tudta mit tehetne és láttam, hogy szinte ő is kínlódik. Elvesztette a józan eszét. Igen. Luhan apja kegyetlen. Rendkívül erős, és ki tudja nincs-e még rejtett ereje? Nem tudtam mit tehetnék. Csak néztem Luhant, aki a földön vergődött, kiabált, sírt és Sehunt, aki megőrült és akárhányszor közelebb akart menni, Luhan apja őt vette célba. Mit tegyek? Estem kétségbe...