21. Game in the hospital

Sehun:
Amikor meghallottam, hogy Jessica meghalt, tudtam, hogy Krist nem szabad majd egyedül hagyni. Tudtam az elrejtett üvegeiről, egyszer véletlenül megláttam, hogy előveszi őket, majd visszarakja. Nem gondoltam, hogy bármikor is inni fog, de valahogy éreztem, ha mégis, akkor most lehúzza őket. Bementem az irodába, hogy megtaláljam, de nem volt ott. Bejártam az egész épületet, de sehol sem volt. Kezdtem megijedni. Remélem nem történt baja!
- Sehun! Mi baj? - megpördültem a hangra. Luhan meredt rám kérdőn.
- Nem találom Krist! - feleltem.
- Biztos egyedül akar lenni! Hallottam mi történt...
- Nem! Te ezt nem érted! Nem szabad egyedül hagyni! - néztem a fiú szemeibe. Láttam rajta, hogy nem érti, de felfogja, hogy valami baj van.
- Segítek! - hálásan pillantottam a fiúra, majd újra bejártuk az egész épületet. - Mi van, ha nincs is idebenn? - kérdezte Luhan hirtelen. Megtorpantam. Tudtam, hogy az épületnek van egy hátsó udvara. Rohanni kezdtünk a kijárat felé és hamarosan meg is találtuk a vezetőt. Ájultan feküdt a füldön, körülötte üres üvegek hevertek.
- Szent ég! Ezt mind megitta? - szörnyedt el Luhan. Amilyen gyorsan csak tudtuk, felkapartuk Krist a földről.
- Szólnunk kell Laynek! - mondtam Luhannak, aki értette a célzást. Amint becipeltük a vezetőt az épületbe, már rohant is, hogy szóljon Yixingnek. Az orvos loholt hozzánk és bevitette Krist az egyik szobába, majd gyomormosást hajtott végre.
- Ennyire kedvelte azt a lányt? - sóhajtotta Luhan.
- Testvéreként szerette. - bólintottam. A folyosón álltunk, hátunkat a falnak döntöttük.
- Nem lehet könnyű neki! - ismét bólintottam. - Honnan tudtad, hogy csinálni fog valamit?
- Egyszer megtaláltam az üvegeit. Nem gondoltam, hogy bármikor is leissza magát, de úgy tűnik tévedtem. - Luhan nem felelt, csak felsóhajtott. Egy ideig álldogáltunk egymás mellett, majd a fiú ellökte magát a faltól.
- Remélem rendbe jön! - el akart haladni mellettem, de elkaptam a csuklóját.
- Elárulnád, hogy mi bajod velem? - kérdeztem és a fal felé fordítottam.
- Semmi! Miért? - meredt rám úgy, mint akinek fogalma sincs, hogy miről beszélek.
- Ne játszd a hülyét! Az elmúlt pár napban, tök hűvös vagy velem és nem értem miért! - magyaráztam neki, mire szemei megcsillantak. Valószínűleg rájött, hogy miről beszélek.
- Nem gondoltam, hogy ez ennyire zavarni fog! - pislogott rám. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Mi?
- Hát... Sokat voltál velem, míg feküdnöm kellett, aminek gondolom Irene nem örült túlságosan.
- Tessék? - néztem rá összezavarodva.
- Gondoltam hagyok nektek teret! - vont vállat Luhan.
- De... Honnan tudsz Ireneről? - néztem rá csodálkozva.
- Baekhyuntól. - felelte Luhan. Nem hittem a fülemnek. Most... Most komolyan ezért lökött el magától?
- Annyira lökött vagy! - nevettem fel és szorosan átöleltem.
- Most mi van? - kérdezte Luhan értetlenül.
- Cuki vagy, az van! - mosolyogtam rá miután elváltunk. - Irenevel nincs köztünk semmi komoly, ezen kívül, ha annyira vele akartam volna lenni, megoldottam volna. De engem jobban érdekelt a te állapotod, mint az ő alsóneműje, szóval nem kellett volna így viselkedned! - vigyorogtam rá. Luhan elvörösödött.
- Kösz... - motyogta halkan.
- Nincs mit köszönnöd! Ez természetes! - hajoltam közelebb, mire nagyot nyelt. A mellkasomra nyomta a tenyerét és kicsit ellökött magától.
- Azt hiszem, hogy most megyek... - mondta alig hallhatóan és megpróbált eliszkolni, de nem hagytam neki.
- Miért menekülsz? - kérdeztem.
- Nem menekülök! - meredt rám.
- Igen? Akkor magyarázd meg, hogy ha közelebb hajolok, vagy valami kedveset mondok, miért rohansz el?
- Nem rohanok! Csak szeretném hasznossá tenni magam! - vitatkozott felfújt arccal. Elvigyorodtam.
- Jó! Akkor megyek veled és csináljunk együtt valamit! - kacsintottam rá. Luhan elvörösödve fordult el és a lépcső felé vette az irányt. Ha teljesen őszinte akarok lenni, az az igazság, hogy nagyon bejött a srác. Nem csak testileg vonzott, hanem a személyisége is bejött, ez pedig nagy szó, mert eddig senki sem fogott meg igazán. Talán Irene, de őt már elég régóta ismerem. Luhannal megkerestük Taeyeont, aki épp a bal szemét jegelte. A lány elküldött minket, hogy ellenőrizzük le, minden rendben van-e a gyógyszerekkel és készítsünk leltárt. Ez eredetileg Krystal és Lay feladata lenne, de mindkettejüknek dolguk akadt, így elvégezhettük mi a feladatot. Bementünk az egyik raktárnak átalakított szobába, ahol gyógyszeres dobozok és üvegek álltak egymás hegyén hátán.
- Hol kezdjük? - kérdeztem, mire Luhan elvett egy lapot.
- Szerintem először írjuk össze, hogy miből mennyi van és aztán tegyük rendbe őket, mert itt hatalmas a kupi! - javasolta. Bólintottam. Mivel nemrég lettek feltöltve a készletek, szerencsére mindenből volt bőven, így a leltározással hamar végeztünk. Belekezdtünk a pakolásba. Mondanom sem kell, ehhez volt a legkevésbé kedvem, de már megígértem, hogy segítek. A gyógyszereket bedobozoltuk, azokat pedig felcímkéztük.
- Sehun! Segíts feltenni ezt a dobozt! - mikor Luhanra pillantottam, láttam, hogy a fiú épp az egyik polcra akarja feltenni az egyik dobozt, csakhogy nem érte fel. Mosolyogva léptem mögé és segítettem neki.
- Köszi! - mosolyodott el.
- Nincs mit! - Luhan el akart lépni mellőlem, de jobb kezem a falhoz nyomtam, így akadályozva meg, hogy kiosonjon előlem.
- Mi az? - kérdezte kissé zavartan. Mélyen a szemeibe néztem. Már akkor is csodálattal töltött el, hogy milyen gyönyörű íriszei vannak, de most valahogy még inkább vonzott. Félhomály uralkodott a helyiségben és a fiú szemei valahogy különösen szépen csillogtak.
- Csak nézlek! - feleltem.
- Azt látom, de miért? - kérdezte.
- Miért ne? - hajoltam közelebb. Luhan a falnak lapult.
- Há... Hát... Mert egy kicsit zavar! - motyogta.
- Csak egy kicsit? Akkor semmi gond! - vigyorogtam. Kell nekem ez az ember!
- Nagyon zavar!

- Most kicsit vagy nagyon? - Luhan el akart lökni, de elkaptam a kezét. - Megint kezded? Amint kicsit közelebb megyek hozzád, te már el is löksz! Engem meg ez zavar! És nem kicsit! - meredtem rá.
- Szörnyű lehet neked! - húzta el a száját az idősebb. Gunyoros megjegyzésére elnevettem magam.
- El sem tudod képzelni! - a fiú nem felelt, csak megpróbált szabadulni, de nem hagytam.
- Mikor óhajtasz elengedni? - kérdezte.
- Leginkább semmikor! - vigyorogtam.
- Sehun, engedj el!
- Nem!
- Sehun! Eressz má... - nem tudta befejezni, mert egy váratlan pillanatban, a nadrágjába nyúltam.
- Tetszik mi? - vigyorodtam el. Mielőtt reagálhatott volna, ajkaira martam és nyelvem a szájába csúsztattam. Nem kellett neki sok és megadta magát. Karjait a nyakam köré fonta és lecsúsztunk a földre.