22. Game in the hospital

Krystal:

Miután megtudtam, hogy Krist mennyire megviselte Jessica halála, eldöntöttem, hogy kétszer olyan erős leszek. Elhatároztam, hogy segítek neki túltenni magát a dolgon. Jessicát két nap múlva temetjük el, addig össze kellett kaparnom magam valahogy. Elsőnek magamban kellett elrendeznem a dolgokat, majd úgy terveztem, hogy beszélek Taeyeonnal. Le kell rendeznem vele a dolgokat. Nem fogok száz százalékig megbocsátani neki, képtelen vagyok rá, de ettől függetlenül, meg kell próbálnom kibékülni vele, már csak azért is, mert Jessica ezt kérte tőlem. Az elkövetkezendő időben, rengeteget dolgoztam. Ha épp nem volt dolgom, takarítottam, pakoltam, de az elkövetkező időben Yerivel foglalkoztam sokat. Mindig velem volt és jó érzés volt, hogy vigyázhatok rá. Lefoglalt. Kezdtem nagyon kötődni hozzá. Az idő viszonylag gyorsan telt így.
- Elkészültél? - kérdezte Lay, mikor belépett a szobába. Bólintottam. Elérkezett a temetés ideje. Mindenki ott volt. Kris, Sehun, Tiffany, Sunny... Mindenki. Ott álltak egy mély gödör előtt és engem figyeltek, mikor megérkeztem. Tekintetem Jonginra esett. A fiú biztatóan biccentett felém. Pillantásom ekkor Taeyeonra esett. Önelégülten mosolyogtam, ahogy megláttam a monokliját. Kiálltam a többiek elé és belekezdtem egy rövid beszédbe. Megpróbáltam rövid lenni, mert kezdtem rosszul érezni magam. Túl akartam lenni a temetésen és kész! Mikor befejeztem a mondandóm, meghozták a koporsót, leeresztették a gödörbe és pár fiú elkezdte rádobálni a földet. Miután végeztek, még utoljára a sírra pillantottam és a többiekkel együtt bevonultunk.
- Taeyeon! - ragadtam meg a lányt, mikor megláttam.
- Mi van? - kérdezte. Nagy levegőt vettem.
- Még mindig téged hibáztatlak! És sosem fogom neked megbocsátani! Viszont... Jessica azt kérte tőlem, hogy ne haragudjak, ezért... - kinyújtottam felé a kezem. - Én hajlandó vagyok békét kötni veled! - Taeyeon bólintott. Megragadta a kezem és megrázta.
- Sajnálom ami történt! - nézett rám, mire elhúztam a számat.
- Hazudnod nem kell! - feleltem, majd otthagytam. Végigmentem a folyosón, hogy megkeressem Yerit. Hamarosan meg is találtam, Jongin társaságában. A kislány nagyon jól elszórakozott a fiúval, aki össze-vissza csikizte.
- Szia! - köszöntem a srácra.
- Szia! Hogy vagy? - kérdezte.
- Megvagyok! - vontam vállat. Jongin közelebb lépett és megsimogatta a hajam.
- Ha szeretnél beszélgetni valakivel, vagy ilyesmi...
- Te leszel az első akinek szólni fogok! - kacsintottam rá, mire elmosolyodott. Úgy tűnt, szeretne nekem még mondani valamit, de Dyo jelent meg a hátunk mögött és magával vitte a fiút. Yeri átölelte a derekam.
- Ugye tényleg nincs baj? - pislogott fel rám, mire mosolyogva simogattam meg a fejét.
- Emiatt ne fájjon a fejed! Jól vagyok! - öleltem vissza. - Gyere! Együnk valamit! - ragadtam meg a kezét és magam után húztam az étkezőbe.

Luhan:
Nem kicsit lepődtem meg, mikor Sehun a gatyámba nyúlt és lesmárolt. Viszont nagyon jólesett! Miután lecsúsztunk a földre, villámgyorsan kerültek le rólunk a ruhák. Sehun nem tökölt sokáig, rám vetette magát és szájával kezdett kényeztetni. Megpróbáltam visszafogni a nyögéseim, de nagyon nehezemre esett. Sehun hajába markoltam és összeszorítottam az ajkaim. Kis idő múlva, a fiatalabb eleresztett.
- Ne félj! Ide nem jönnek be és nem nagyon járnak erre! Nyugodtan ereszd el magad! - simogatta meg az arcom.
- Honnan tudod? - húztam el a szám. Sehun megforgatta a szemeit.
- Nyögjél! - parancsolt rám, majd ismét rám hajolt. Úgy voltam vele, hogy már csak azért sem fogok hangoskodni... Ja, ez így szép terv volt, csak kár, hogy nem tudtam megvalósítani. Nem tudom, hogy csinálta, de elérte, hogy hamar feladjam a küzdelmet és hatalmas sóhaj szökött fel a tüdőmből.
- Sehun... - szólítottam meg, mikor éreztem, hogy a hátsófelemnél matat.
- Hm?
- Nem akarom! - a fiú kérdőn nézett fel rám. - Még nem akarom! - ismételtem magam. Sehun felmászott hozzám és megpuszilta az arcom.
- Rendben! - súgta a fülembe, majd megcsókolt. Finoman kóstolgatni kezdett, majd elmélyítette a csókot. Kezeivel lent kényeztetett, így nem mindig tudtam viszonozni a puszijait, mivel bele-bele nyögtem. Amikor már nagyon a végén jártam, csak feküdtem és nyögtem, míg Sehun a nyakamra cuppant.
- Kívánlak! - súgta Sehun a fülembe, de olyan hangsúllyal, hogy végem lett. - Ennyi volt? Nagyon fel lehettél izgulva! - vigyorgott és megcsókolt.
- A te hibád! - nevettem. Még feküdtünk egy ideig, majd felöltöztünk. Épp indultunk volna kifelé, mikor a fiatalabb elkapta a csuklóm.
- Ugye tudod, hogy este együtt fürdünk? - súgta a fülembe.
- Hogy? - kérdeztem döbbenten. Mikor döntötte el és engem miért nem kérdezett?
- Hát, én kielégítettelek, de velem mi van? - vigyorgott telibe. - Most te jössz! - kacsintott rám, majd utolsó csókot nyomott az ajkaimra és elhagyta a helyiséget. Én csak álltam, meredtem magam elé és próbáltam felfogni, hogy mi a fene történt pontosan.
Nem gondoltam, hogy Sehun komolyan beszélt, de tévedtem. Este, mikor a fürdéshez készülődtem, egy cetlit találtam a cuccaim között. "Várok rád!" Elvörösödve tettem el a lapot és összeszedtem a holmim. A fürdőbe nem volt senki. Elég késő volt már, így nem csodálkoztam ezen. Hátra mentem és beálltam az egyik zuhany alá. Megengedtem a vizet.
- Meglepi! - ijedten fordultam hátra. Sehun állt velem szemben és vigyorogva meredt rám.
- Te... Te mit...?
- Megmondtam, nem? Ne zavartasd magad! Fürödj nyugodtan. - vigyorgott.
- Ha nézel, nem megy! - fintorogtam rá.
- Kivertem neked és még mindig szégyenlősködsz? - nevetett fel. - Cuki! Na gyere! - húzott magához és megcsókolt. Hagytam magam. Megint hagytam, hogy elcsábítson, közben pedig marcangolt a bűntudat. Mindig eszembe jutott Irene. Biztos voltam benne, hogy Sehun nem mondta el a történteket. Egy kis köcsögnek éreztem magam. De nem tudtam megtagadni magamtól a fiút. Miért? Nem tudtam a választ. Érzéseim voltak iránta, amiket még nem ismertem eléggé.
- Min agyalsz ennyire? - kérdezte Sehun, miután lecuppant a nyakamról.
- Csak azon, hogy mekkora egy szemét vagyok! - feleltem. Sehun kérdőn meredt rám.
- Mi baj?
- Irene tud erről? - kérdeztem.
- Ne gondolkodj ilyeneken! - sóhajtott fel a fiatalabb, mire ellöktem magamtól.
- Szóval kurvára a háta mögött csinálod! - kiabáltam Sehunnal, aki kicsit meglepődött a heves reakción.
- Most mi bajod? Nem járok vele!
- És ezt ő is tudja? - kérdeztem. - Nem kefélek foglalt egyénekkel! - fontam össze a karjaim.
- Úgy tűnik, el kell magyaráznom valamit! - lépett közelebb a fiú és fura tekintettel nézett a szemeimbe. - Ezen a helyen, nincs olyan, hogy járunk vagy nem! Itt túlélünk, vagy nem és éppen ezért, nincs olyan, hogy szerelmesek vagyunk, csak kefélünk! - elöntött a méreg.
- Rendben! Ez esetben, kefélj mással! - léptem el mellőle és elhagytam a helyiséget. A törülközővel a derekamon vonultam végig a folyosón, majd leültem az egyik székre. Fejem a falnak döntöttem és behunytam a szemeim.
- Jól vagy? - felpillantottam és egy lány ült le mellém.
- Nem igazán! - feleltem neki. A lány bólintott.
- Amúgy Seulgi vagyok! - mosolyodott el.

- Luhan!
- Elárulod, hogy mi történt? - kérdezte.
- Dióhéjban annyi, hogy történt köztem és valaki között egy-két dolog, de neki nem jelent semmit. - a lány megveregette a vállam.
- Sajnálom. De, tudod ezen a helyen ez így megy! Ne szerelmet keress, hanem barátokat. - a lányra pillantottam. - Mert a szerelem múlandó, míg a barátság erős kötelék.
- Tapasztalat? - kérdeztem, mire Seulgi a földre pillantott, majd vissza rám.
- Az. - a lány felállt a helyéről és egyedül hagyott a gondolataimmal. Barátságot keress! Tanakodtam. Seulgi hangja visszhangzott a fejemben. Rendben! Gondoltam magamban. Akkor azt fogok keresni! Határoztam el.