21. Szövetség - Szakítsd meg a szövetséget!

Sehun:
Tehetetlennek éreztem magam. Segíteni akartam, neki akartam ugrani a férfinak, de tudtam, hogy azzal csak olajat öntenék a tűzre. Ha megteszem, akár meg is ölheti Luhant, azt pedig képtelen lennék elviselni. A fiúra néztem. Luhan szemeiből könnyek folytak. Kétségbeesetten nézett rám, mégis, mintha azt üzente volna szemeivel: Menekülj! Ne maradj itt! De maradtam. Nélküle nem megyek sehová!
- Ne bántsd! - szólaltam meg végül. Luhan apja kérdőn nézett rám.
- Könyörgöm, hagyd békén! - próbálkoztam tovább.
- Mit adsz cserébe? - kérdezte a férfi. Szemeiből gyűlölet sütött rám.
- Bármit megteszek, csak hagyd őt! - könyörögtem tovább. A férfi úgy tűnt elgondolkodott a dolgon.
- Bármit? - éreztem, hogy ezzel csak magam alatt vágtam a fát. Éreztem, hogy valami nagyon rossz fog következni. A férfi gondolkodott pár percig, majd elvigyorodott.
- Tudod mit? Gyere ide! - már épp indultam volna, mikor Lay elkapta a csuklóm.
- Ne menj! - súgta, de nem hallgattam rá. Odaléptem a férfi elé, aki felpofozott, majd megragadta a csuklómat.
- Tudod mi a baj veled? Hogy tapasztalatlen vagy! Képtelen vagy arra, hogy megvédd! Ha rád bíznám a fiamat, egy nap se telne el és már halott lenne! - meredt a szemeimbe. Összeszorult a gyomrom. Borzasztó volt ezt hallani. Különösen, hogy minden szava igaz volt. Luhan szövetségese lettem és képtelen voltam megóvni őt. Egyedül hagytam és nem érkeztem időben a segítségére.
- Sehun, egy szavát se hidd el! - kiáltotta nekem Lay, mire Luhan apja rá kapta a tekintetét.
- Te inkább maradj csöndben! - mutatott Layre a férfi, mire a fiú fájdalmasan esett össze és keserves kiáltások szakadtak föl tüdejéből, miközben ide-oda vergődött. Luhan felsírt.

- Hagyd abba! - kiáltottam el magam, mire a férfi lökött rajtam egyet, én pedig hanyatt estem.
- Velem ilyen hangnemben, te nem beszélhetsz! - meredt rám idegesen, majd behúzott egyet. - Mit képzeltél? Hogy idejössz, megöltök és minden el van rendezve? Had világosítsalak fel! Nem olyan könnyű békét teremteni, mint azt hiszed! Luhan is álmokat kerget! Olyan mint az anyja! Nem jó semmire! - hirtelen a férfi, a kezei közé fogta az arcomat. Először nem értettem miért, aztán átkoztam a percet, mikor hagytam magam megérinteni...

Luhan:
Xiumin a szemem láttára halt meg. Hiába próbáltam segíteni rajtam, apám addig kínozta, míg meg nem halt. Ennél kegyetlenebb halált el sem tudnék képzelni. Miután Minseok kilehelte a lelkét, Apa hozzáfogott az én kínzásomnak is. Rettenetes volt. Nem hiába félnek tőle. Egyszerre éreztem fizikai és lelki fájdalmat, ide-oda vergődtem, kiabáltam, sikoltottam... Aztán megjelentek Sehunék... Figyelmeztetni akartam őket, hogy meneküljenek, de egy hang sem jött ki a torkomon. Sehun próbált közelebb férkőzni, de apa őt is a földre küldte. Aztán mondott valamit, amit nem hagyhattam reakció nélkül. Anyáról kezdett beszélni, hogy hasonlítok rá és, hogy semmire sem volt jó. Hirtelen, mintha új erőre kaptam volna. Apa épp Sehunt kezdte pofozni, így nem vette észre, hogy nagy nehezen felültem. Annyira lüktetett a fejem, hogy képtelen voltam az erőmet használni. Nagy nehezen sikerült elérnem Xiuminhoz és kihorgásztam a kabátja alól a bicskáját. Hirtelen meghallottam, hogy Sehun felkiált. Odakaptam a tekintetem. Hirtelen éreztem, hogy gyűlölet szökik a szívembe. Soha, de soha nem akartam gyűlöletet érezni senki iránt, még akkor sem, ha az a valaki rossz ember. Mégis, túl messzire ment az apám. Szájára veszi az édesanyám és bántja a barátaim. Ezt nem engedhettem. Az apám mögé álltam és a nyakába szúrtam a kést. Ettől abbahagyta a kínzást, de a következő pillanatban felém fordult és nekem esett. Pontosabban a nyakamnak. Alig kaptam levegőt. Még az utolsó mozdulatait is arra használta fel, hogy engem megöljön! Állapítottam meg fuldokolva. Azt hittem, hogy tényleg megöl, ám hirtelen a szemei kitágultak, keze elernyedt, majd eldőlt oldalra. Sehun állt mögötte. Kitörte a nyakát.
- Uramisten! Jól vagy? - rogyott össze és szorosan átölelt. Hirtelen erős fény villant valahonnan Xiumin teste felől. Az aranyfarkas volt. Hamarosan füst kezdett szivárogni a farkasból, mely kiszállt a faluba. Szóval így jelzi, hogy átvettem a vezetést? Tanakodtam, majd Yixingre pillantottam.
- Én igen, de Lay kevésbé! - Sehun segített felállni és odarohantunk a fiúhoz, aki zihálva feküdt a földön.
- Lay... Lay... - szólongattuk.
- Jól vagyok! - felelte elhaló hangon. - Csak vigyetek ki! - kérte. Sehun és én nagy nehezen felpakoltuk magunkra a fiút és elindultunk vele kifelé. Út közben összefutottunk Krissel és Taoval, akiknek sikerült ártalmatlanná tenniük apám követőit.
- Mi történt? - kérdezte a magasabb, majd átvette tőlünk Layt.
- Apa megkínozta. - feleltem.
- És Xiumin? - kérdezte Tao. Lehajtottam a fejem.
- Ő nem élte túl. - mondtam nagyon halkan. Tao megfeszült.
- Luhan! Sehunnal menjetek át és beszéljetek Chunghoval! - Krisre néztem. - Ne aggódj Lay miatt! Vigyázunk rá! - bólintottam, majd kirohantunk az épületből. Csettintettem az ujjammal, mire két kőszikla suhant felénk. Sehunnal rájuk ugrottunk és villámgyorsan szeltük át a völgyet. Miközben repültünk, borzalmas látvány tárult a szemünk elé. A két falka megkezdte a vonulást. Előbb mint amire számítottunk. Szinte már elérték egymást. Két, veszett falkasfalka rohan egymással szembe és még csak az indítékot sem tudják. Csak parancsot teljesítenek. Ezt nem hagyhattuk. Szélsebesen szálltam le Sehunék területén és rohantunk megkeresni a falkavezért. Gyanítottuk, hogy táborban lehet, csakhogy oda Sehun nem mehetett.
- Srácok! - halk, de határozott hang hallatszott a hátunk mögül. Megfordultunk és egy alacsony srácot vettük észre, amint az egyik ház mögül, nekünk int.
- Baekhyun? - kérdezte Sehun, mikor odarohantunk hozzá. - Nem mentél a többiekkel?
- Nem! - rázta meg a fejét. - Két blokkban támadunk és én a későbbiben vagyok, de Chanyeol már elment! Meg kell állítanotok őket! - sírta. - Beviszlek titeket a táborba! - meredt ránk kisírt szemekkel, majd karon ragadott és elkezdett maga után húzni. Mivel az első csoport már kiment harcolni, kevésbé figyeltek ránk, mert azzal voltak elfoglalva, milyen híreket szállítanak a harcmezőről.
- Utoljára az őrmesterrel láttam! Innen már nem mehetek veletek! Sok szerencsét! - pillantott ránk Bakehyun, mikor megálltunk az egyik épület előtt. Benyitottunk. Odabent síri csönd uralkodott. Sehun előre ment, én pedig követtem. Még sosem jártam náluk, legalábbis nem ennyire bent a táborban, így meglepett, hogy ahhoz képest, hogy itt kiképzik őket, tulajdonképpen egészen otthonos. Tudom, sietnünk kellett volna, én mégis volt, hogy elbámészkodtam és nem vettem észre, hogy Sehun hirtelen megállt, így sikerült nagyon ügyesen belemennem.
- Bocs! - súgtam neki, mire rám nézett és a szája elé húzta az ujját. Beszélgetés hallatszott az egyik ajtó mögül.
- Mikor indítsuk a második csapatot? - kérdezte egy idősebb, rekedt férfi hang.
- Az őrmester! - tátogta Sehun.
- Majd, ha úgy látom eljött az ideje. - felelte feltehetően Chungho.
- Most mit tegyünk? - kérdezte Sehun és szemeiben félelem csillant.
- Bemegyünk! - közöltem határozottan.
- Azt nem teheted! Luhan, ha bemész, megölnek! - Sehun kétségbeesésében még az utamat is elállta, nehogy a végén tényleg be tudjak nyitni, de éreztem, hogy ez lesz a helyes döntés.
- Bízol bennem? - kérdeztem. Sehun bólintott.
- Akkor engedj bemennem! - a fiú tétovázott, de végül ellépett az ajtó elől, én pedig benyitottam. Az őrmester és Chungho egyszerre kapták fel a fejüket. Rögtön felismertem a falkavezért. Magas volt és határozott kiállású. Szemeiben bölcsesség és szigor tükröződött és egyből elnyerte a tetszésem a férfi.
- Mit keresel itt te korcs? - üvöltött rám az őrmester. Már épp készült volna rám ugrani, mikor a falkavezér ráparancsolt.
- Maradj! Hadd beszéljen a fiú!
- Na de... - Chungho az őrmesterre meredt.
- Látszik, hogy kezdesz kiöregedni. A szaglásod sem a régi már. Különben érezted volna, hogy ott ácsorognak az ajtó mögött! - az őrmester és én, kissé meglepetten néztünk a vezérre.
- Maga tudta, hogy itt vagyunk?
- Persze, hogy tudtam! Éreztem! - felelte rám pillantva Chungho és mintha egy apró mosolyfélét is elejtett volna, amivel azt üzente: "Sokat kell még tanulnod!" - Őrmester, legyen szíves megnézni a második csapatot, mi addig elbeszélgetünk Luhannal! - az őrmester vonakodott. - Talán nem hallott, őrmester? - az idős férfi kényszeredetten, de megindult az ajtó irányába. Hallottam, hogy beleütközik valakibe, gondolom Sehunba. Chungho ekkor a mögöttem álló fiúra nézett.
- Sehun, hagyj kérlek magunkra Luhannal! Szeretnék négyszemközt tárgyalni vele! - Sehun rám pillantott, mire bólintottam. A fiú aggódva nézett a szemeimbe, de becsukta az ajtót és kettesben maradtam a falkavezérrel.
- Szóval? Mi szél hozott? - kérdezte Chungho és nekidőlt az íróasztalnak. Kicsit furcsa volt így beszélni vele. Mintha lazán kezelné az egészet, pedig ez nem játék.
- Én... Sajnálom! - Chongho először meglepődött, majd elmosolyodott. Kezeit összefonta maga előtt.
- Nem tettél semmi rosszat. Miért kérsz bocsánatot? - kérdezte.
- Uram... Nem tudom mi történt a falkáink között a múltban, de minden rosszért amit mi tettünk, minden gyalázatos mocsokért, szeretném a bocsánatát kérni! - hajoltam meg a vezér előtt. Hallottam, hogy közelebb lép, megfogja az államat és gyengéden felhúz.
- Megbocsátok Luhan! - mosolygott. - És ezennel megragadom az alkalmat, hogy én is bocsánatot kérjek mindenért! - bólintottam. Éreztem, hogy innentől már könnyű dolgom lesz. A múltat mintha eltörölték volna, egyenrangú felek lettünk és tiszta lappal kezdhettünk.
- Uram... Kérem, állítsa meg a falkáját! - fogtam könyörgőre. - Én még fiatal vagyok, nem tudom elérni, hogy az enyémek visszavonuljanak, de magának sikerülhet! - Chungho elmosolyodott és még közelebb lépett.
- Te vagy a falkavezér! Miért hiszed, hogy nem sikerülne? - elgondolkodtam.
- Azt hiszem még szoknom kell ezt az új helyzetet. - feleltem. A falkavezér bólintott, majd eltávolodott és ismét az asztalnak dőlt.
- Visszavonom a csapatokat és segítek, hogy te is meg tudd tenni, de lenne egy feltételem! - kicsit megijedtem.
- Mi lenne az?
- Ha mindenki visszavonult, meg kell szakítanod a szövetséget Sehunnal! - görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam mit jelent ez. Hirtelen tétováztam. Választanom kellett Sehun és több száz ember között. Nagyot nyeltem mielőtt kimondtam.
- Rendben!