24. Game in the hospital

Sehun:
Én nem akartam olyan bunkó lenni! Tényleg! De az a helyzet, hogy nem tudom hogyan forduljak Luhan felé. Annyira más felfogása van mint a többieknek, hogy egyszerűen képtelen vagyok megérteni őt. Ez pedig nagyon vonzz benne. Miután otthagyott a fürdőbe, letusoltam és mentem aludni.
Nem sokkal a temetés után, Kris visszaküldött minket a csatornarendszerbe. Mivel ez már a sokadik eset volt, könnyebben tájékozódtunk odalent. Azt gondoltam, hogy a történtek után, Luhan tartózkodóvá válik, vagy ellenséges lesz, de legnagyobb meglepetésemre, úgy viselkedett velem, mintha misem történt volna. Fura volt nekem ez a dolog. Arra számítottam, hogy legalább valami haragot látok majd a szemeiben, hogy lássam, azért nem volt közömbös számára az a múltkori, de így nem értettem semmit.
- Sehun! Velünk vagy? - tette Chanyeol a kezét a vállamra.
- Mi? - pillantottam rá. Yeol felsóhajtott.
- Semmi! Csak nagyon elgondolkodtál. Minden oké? - Luhanra pillantottam, aki kérdőn nézett rám. Mintha nem tudná mi bajom! Visszanéztem Yeolra, majd egy mosolyt erőltettem a fejemre.
- Minden oké! - láttam rajta, hogy nem győztem meg, de nem kérdezgetett tovább. Tovább haladtunk az alagútban.
- Fura... Most nem hallom azt a benga állatot! - állapította meg Baekhyun.
- Addig örülj! - felelt neki Luhan. - Remélem nem is fogjuk! - a csend rettenetes volt. Szinte tapintható volt a feszültség.
- Pontosan mit is keresünk? - szólaltam meg hirtelen. A három fiú egyszerre fordult meg és meredtek rám.
- Te hol voltál mikor a tájékoztatás volt? - kérdezte Baekhyun. - Kiutat találni és ölni! Viszont most főleg az utóbbin van a hangsúly! Ki kell irtani mindent ami árthat! Miért nem figyeltél?
- Jó, sajnálom! Csak... Mostanában szétszórt vagyok...
- Ne legyél! Az életeddel játszol! Sőt! A miénkkel is! - meredt rám dühösen Baek.
- Jó! Majd figyelek! - sóhajtottam, majd körbepillantottam. - Hol van Luhan? - Baek és Yeol is forgolódni kezdtek.
- Tényleg! Hova lett? - kérdezte Chan is.
- Luhan! - káltott fel Baek, mire mefogtam a száját.
- Megőrültél? És ha az az izé is meghallja? - kérdezte Chanyeol.
- Jó, de akkor, hogy találjuk meg? - kérdezte Baekhyun. Hirtelen borzongás futott végig rajtam. A többiekre néztem, akik rám meredtek.
- Ti is éreztétek? - kérdeztem, mire bólintottak. Hirtelen, mintha valami elsuhant volna előttünk.
- Láttátok? - kérdezte Baekhyun.
- Igen! Kövessük! - rohanni kezdünk abba az irányba, ahová gondoltuk, hogy az árny is ment. Ám hirtelen zsákutcába ütköztünk.
- És most? Nincs itt semmi! - nézett rám Baek tanácstalanul. Közelebb léptem a téglafalhoz. Úgy éreztem, hogy oka volt annak, hogy idejutottunk. Hirtelen, mintha halk dörömbölést hallottam volna.
- Halljátok? - kérdeztem.
- Mit? - kérdezte Yeol, mire a szám elé tettem a mutatóujjam. Figyelmesen hallgattunk és a dörömbölés megismétlődött.
- Olyan mintha a fal mögül jönne! - állapította meg Baek.
- Lehet, hogy Luhan! - mondta Chanyeol, mire rámeredtem. Hogy került be oda? Hirtelen, mintha kiabálás szűrődött volna át a falom.
- Srácok! Ti vagytok?
- Ez Luhan! - kiáltottam föl. - Luhan! Hallasz? - kérdeztem ijedten.
- Sehun!
- Hogy kerültél oda? - kérdeztem és a falnak tapadtam, hogy jobban hallhassam őt.
- Én... Nem tudom!
- Mi az, hogy nem? - ám mielőtt válaszolhatott volna, ismét kellemetlen érzésem támadt. Az árny ismét megjelent és körözni kezdett a falon.
- Mi történik? - kérdezte Baekhyun. Az árny egyre sűrűbb és gyorsabb köröket írt le, mígnem valahol a fal közepén, megállt egy pontban.
- Mo... Most mi van? - kérdezte Baekhyun remegve. Odaléptem és a kezem az árnyra tettem. Megnyomtam a téglákat azon a helyen, ahol a szellemszerű lény mutatta. Hirtelen a fal fordult egyet és magával sodort mindhármunkat. Akkora lendülettel vitt magával, hogy nekiestem szegény Luhannak, aki a fal túloldalán álldogált.
- Bocs! - kértem elnézést, majd lemásztam a srácról.
- Hol vagyunk? - kérdezte Baekhyun. Vállat vontam.
- Nem tudom! De ha már itt vagyunk, nézzünk kicsit körül! - javasoltam. A többiek bólintottak. Elindultunk a félhomályban, miközben fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk.
- Félek! - hallottam egy halk hangot. Odapillantottam. Baekhyun összébb húzta magát, mire Chanyeol megfogta a kezét. Ekkor Luhanra néztem, aki engem bámult. Nem szólt semmit, arca kifejezéstelen volt. Mondani akartam valamit, de ahogy a szemeibe néztem, belém szorult még a levegő is. Egyszerre fordultunk el egymástól. Nem, ez most nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy beszélgessek vele!
Egy ajtóhoz érkeztünk. Lenyomtuk a kilincset és a bejáró kinyílt. A szemünk elé borzalmas látvány tárult. A folyosó két oldalán cellák sorakoztak. Mindegyikből legalább négy kar kalimpált kifelé, s közben a betegek szörnyű hangokat hallattak. Lenéztem. A padló rácsból volt és alatta égett a tűz.
- Most mi legyen? Nem tudunk átmenni! - akadt ki Baek. Épp készültem azt mondani, hogy nem tudom, amikor Luhan ragadta meg a ruhám ujját, meghúzta párszor, majd mikor rápillantottam, mutató ujjával a plafonra bökött. Az ajtótól, egészen a folyosó végéig, egy hosszú cső futott végig.
- Szerinted az elbír minket? - kérdeztem. Luhan vállat vont.
- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg! - bólintottam.
- Tartsatok bakot! - fordultam a többiek felé. Baekhyun és Chanyeol kérdőn néztek rám, de tették amit mondok. Felcsimpaszkodtam a csőre és elindultam a túlsó oldalra. A cső néhol elég instabilnak tűnt, de szerencsére sikerült mindenféle bonyodalom nélkül átérnem a folyosó végébe.
- Na? - kiáltott át Luhan.
- Óvatosan gyertek át! - feleltem. Láttam, ahogy Luhan és Chanyeol felemelik Baekhyunt, aki teljesen elfehéredve indult el felém. Mikor megérkezett, leült a földre és zihálva nézte, ahogy Chanyeol Luhannak segít. Alig indult meg felénk az őzike, zajt hallottunk. Chanyeol ijedten nézett maga mögé. Az események hirtelen felpörögtek. Lépések zaját hallottuk, egy mordulást, majd egy ököl csapott le a fiatal fiúra, akinek a teste úgy csuklott össze az őt ért ütéstől, mintha holmi rongybábú lenne.
- CHANYEOL! - sikoltottunk föl egyszerre. Baekhyun már ugrott volna, hogy megmentse, de visszafogtam. Yeol nem kelt föl többet. Fejéből vér folyt ki, majd a sötétből előlépett Kenny. Luhan amilyen gyorsan csak tudott, átmászott hozzánk, majd rohanni kezdtünk előre. Hallottuk, hogy az a valami követ minket. Tudtuk, hogy hamarosan utolér minket.
- Mi lesz most? - kérdezte Baekhyun.
- Arra! - mutatott Luhan oldalra. Azon a részen, ahová Luhan vezetett minket, egy rendkívül keskeny folyosó foglalt helyet, ahová mi is csak úgy fértünk be, ha oldalra fordultunk. Üldözőnk ekkor adta fel a fogócskát. Mi átvergődtünk a szűk helyen, majd fáradtan ültünk le. Baekhyunból ekkor tört fel a zokogás.
- Chanyeol... - mást nem tudott tenni. Folyamatosan sírt, Chanyeol nevét mondogatta és hagyta, hogy Luhan átölelje és a fejét simogassa. Én csak meredtem magam elé és próbáltam feldolgozni a tényt, hogy láttam meghalni a barátomat...